KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bodysong

Győrffy Iván

 

Az eddig csupán rövid kísérleti filmekről és könnyűzenei klipekről ismert angol rendező, Simon Pummel ezúttal nem kisebb feladatra vállalkozott, mint audiovizuális formában megjeleníteni az egész emberi életet, az utóbbi száz év amatőr és profi filmtermésének, híradók és tudományos dokumentumműsorok nyersanyagának, újságkivágásainak, életképeinek és saját digitális trükkjeinek felhasználásával. Segítségére sietett a Grammy-díjas Radiohead komponistája, Johnny Greenwood is, aki az összefércelt filmkockák között klasszikus és modern hangszerszólamokkal, visszatérő és improvizációba torkolló motívumokkal igyekezett összefüggést teremteni. Egyszerre volt nehéz és könnyű a dolga, hiszen az élet és halál, játék és erőszak, szex és étkezés, jelek és álmok és egyéb önkényesen választott, aránytalanul súlyozott kategóriapárokba rendezett képek átkötése logikailag alig működik, viszont további inspirációkra igencsak alkalmas. A filmnek ezért nincs is igazi története: az emberi test által a születéstől a halálig elszenvedett ingereket gyűjti össze, indokolatlanul kevés vágással, gyakori önismétléssel. Emlékeztet Peter Greenaway korai munkáira, ám hiányzik belőle a szuggesztív erő, az átfogó szemlélet. Godfrey Reggio Qatsi-trilógiájával szemben nem a kívülálló, hanem a bennszülött szemével mered a világra, ez a tekintet azonban nem törekszik a mindenhatóságra, szándékosan korlátolt. Kétdimenziós embert látunk: a sejtbiológia és a társadalom emberét, aki nem kapcsolódik a természethez (univerzumhoz), és spirituális kiterjedése sincs. Olyan, mint amilyen embert Georges Vigarello ír le a modern testkultuszról szóló esszéjében: identitását kizárólag a testéből meríti.

A film egyetlen erénye, hogy túlmutat önmagán és a vásznon. Önálló zenei album kapcsolódik hozzá, honlapján pedig egyedi képekre, hangzásokra, interaktív lehetőségekre lelünk, hiszen a film 370 képkockájának teljes háttértörténetét megismerhetjük, és azokat saját ízlésünk szerint újra is rendezhetjük. A Bodysong tehát nem tipikus film: a moziból kilépve kezd egyáltalán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1889