KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Királygyilkosság

Hegyi Gyula

 

„Ha egy királyt és egy külügyminisztert megölnek, az mindenesetre nagy dolog” – így kommentálják a harmincas évek nagy bestsellerében, Földes Jolán A halászó macska utcája című, „világdíjas” regényében a marseille-i kettős gyilkosság hírét a Párizsban élő magyar menekültek. S a „mindenesetre” józan kisemberi sztoicizmusát csak az felhőzi el utóbb, hogy a merénylet híre újabb magyarellenességet szít fel a franciákban, közülük is elsősorban a munkaadókban, akik sietve szabadulnak meg a terroristagyanúba keveredett ország messzeszakadt polgáraitól.

Az 1934. október 9-i merényletet – Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter marseille-i maggyilkolását – néhány év múlva sokmillió ember lemészárlása követte, de a korabeli Magyarországot terhelő vád bizonyos történészkörökben azóta sem halványult el: Jankapuszta, a horvát usztasák időleges magyarországi kiképzőtábora a korabeli magyar állami terrorizmus jelképeként él sokakban. Bokor Péter, a magyar-francia együttműködéssel készült Királygyilkosság című film „mindenes” szerzője, a két világháború közti Magyarország történelmi fordulópontjainak szorgos kutatója minden bizonnyal a magyar felelősség kérdésétől jutott el a merénylet hiteles rekonstruálásáig, onnan pedig a korabeli Európa politikai körképéig: a két fő cinkos a fasiszta Olaszország és Németország, a haszonélvező pedig az egész európai jobboldal volt, amely megszabadult a francia–szovjet kapcsolatokat építgető Barthou-tól.

Némi cinizmussal azt mondhatnánk, önmagában ez nem túl eredeti felfedezés: dehát a film a nagyközönségnek készült, éppen a merénylet félszázados évfordulójára, s így célja nem eddig ismeretlen összefüggések felderítése, hanem inkább azok populáris megelevenítése és hiteles részletekkel való feldúsítása. Bokor Péter alapvetően két felbecsülhetetlen értékű, más korok kutatói számára elképzelhetetlen eszközre épít: a híradófilmekre és a még élő szemtanúk vallomásaira. A film megjelenése bizonyos értelemben megváltoztatja történelemérzetünket: a korabeli mozgóképek jóvoltából szinte testközelben látjuk a múltat, alig másképp, mint egy jelenidejű tévéközvetítést. A jugoszláv király – sokunknak már ez az egyébként prózai szóösszetétel is fantasztikusan hangzik – partraszállása és protokolláris fogadtatása egyszerre jelen, mert hiszen hasonló jeleneteket ezerszer látunk mai tudósításokban is, s drámai erővel terhes befejezett múlt, mert ahogy halad előre vendéglátóival, helyettük várjuk a nevezetes támadást. A király és a külügyminiszter mosolyog, viselkedik a kameráknak és a szájtáti tömegnek, aztán, ahogy mondani szokás, „szállásukra hajtatnak”. De nem, mégsem, egyszerre minden felbolydul és véres lesz, már csak azon izgulhatnánk, hogy a sebesült minisztert szállító autó beérjen a kórházba, sikerüljön átvágnia magát az emberáradaton. Mindezt kétségkívül megunhatatlan, szenzációs dolog zsöllyéből végignézni, s ha videón látnánk a Királygyilkosságot, bizonyosan jónéhányszor visszapörgetnénk a tekercset: a történelem szemtanújának lenni egyelőre megszokhatatlanul izgalmas, ha kissé frivol érzés is.

Más dolog, hogy a vizualitás bódulatából ébredezve, szerényen és lemondóan mégiscsak el kell ismernünk, a kamera is csak azt láttathatja, amit megmutatnak neki: a lefilmezett események mögötti történelmi összefüggésekről a közelmúlt kutatója is más forrásokra van utalva. Itt segít Bokor másik szövetségese, az összetorlódott történelmi eseménysorozatokban olykor döbbenetesen hosszúnak látszó emberi élet. A század első felének sok-sok szemtanúja él még: Bokor megtalálja és szóra bírja őket: a kilencven körüli francia rendőrfelügyelőt, a párizsi külügymnisztérium hajdani vezető munkatársát és a nyolcvanéves jankapusztai parasztembert. Az öregurak mindenre emlékeznek: a mintha tegnap történt volna természetességével mesélnek a jugoszláv királyról és az usztasa szépasszonyról, egy hajdani külügyminiszter kelet-európai útjáról és arról, melyik párizsi áruházban vásároltak maguknak ruhát ötven éve a merényletre készülő horvát és macedón fiatalemberek. A filmnek ebben a fázisában nemcsak mi, nézők ülünk zsöllyében, hanem a történelem is karosszékbe ereszkedik: ráérősen, nagyapai bölcsességgel mesélget. Természetesen Bokor Péteré az érdem, hogy a régi filmtekercsekből és a mesélő öregurakból többé-kevésbé egységes produkciót szerkesztett: de talán nincs is teljesen ellenére, ha az egésznél jobban hatnak ránk a plasztikus és mindennapiságukban megragadó egykori részletek.

A film harmadik eleme viszont, egy-egy korabeli jelenet stúdióban, színészekkel történő „rekonstruálása” – éppen a híradórészletek és a valódi szemtanúk jelenléte miatt – kínosan illusztratív, bántóan hamis és hiteltelen. Bizonyosan a „közérthetőség” szándéka játszatja el „játékfilmesen” is az egyes kulcsjelenteket, de aligha tévedek, ha feltételezem, hogy ma már szükségtelen ez a lapos illusztrálósdi. A Királygyilkosság ezzel sem igen lesz kirobbanó közönségsiker, de nélküle összehasonlíthatatlanul egységesebb lehetne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6301