KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Foci EB

Ha nincs dráma, akkor csinálunk

Baski Sándor

A sportrajongók már a londoni olimpia lázában élnek, de a labdarúgó EB médiamágiája itt is hasonló szellemben érvényesül.

Az idei Európa Bajnokság is bebizonyította, hogy a futball, a felszín alatt, a különféle, egymással rivalizáló játékrendszerek folyamatos evolúciójáról szól. A mágnestáblák bűvöletében élő szakírók élvezettel boncolgatják az új trendeket – most épp a tiki-takanaccio a sláger – amit azonban a riporterek eufemisztikusan „óriási taktikai harcként” szoktak aposztrofálni, a laikus, futballt csak kétévente fogyasztó nézőt kevésbé köti le. Az operatőrökre, vágókra és a közvetítést vezénylő rendezőkre hárul a feladat, hogy a nem mindig szórakoztató sporteseményt mégis érdekes és izgalmas produkcióként tálalják fel a tévék és a kivetítők előtt ülő százmilliós közönségnek.

A pár évtizede még három kamerával rögzített közvetítésekből mostanra 20-30 kamerával felvett sajátos valóságshow lett, ahol „már nem csak a gólokat és a helyzeteket dokumentálják, hanem a gyepen zajló emberi drámákat, az arcokon lejátszódó érzelmeket, szenvedélyeket. A kamerát nem csak az érdekli, hogy milyen ívben vágódik be a labda a hálóba, de az is, hogy miként éli ezt meg a kapus, a gól szerzője, az edző vagy a lelátón ülő néző. (…) A rendezők nem csak várnak a drámára, de ha kell, elébe is mennek.…, valóságos szappanopera kerekedik ki egy-egy futballtorna végére, főszerepben a pórusaikig közel hozott sztárarcokkal, a mészcsík határolta ketreceikben fel-alá járkáló edzőkkel, és a 15 másodperces hírnevet megkapó, a fotel-drukkerek helyett is extázisba eső szurkolókkal, akik színes multikulti karnevállá változtatják az eseményt.”

Minderről még négy éve, a 2008-as Európa Bajnokság apropóján írtam (bővebben: Filmvilág 2008/6.): azóta lényeges változás nem történt a közvetítések stílusában, bizonyos trendek azonban megfigyelhetőek, ezen a mostani EB-n is. Míg korábban – akár csak 10 évvel ezelőtt is – a lelátón ülő / álló közönséget illusztrációs céllal vágták be a közvetítésbe, mondjuk egy szögletnél vagy egy 11-es párbajt megelőzően, addig ma már nem telhet el egyetlen perc sem úgy, hogy ne láthatnánk, dekoratív vagy extrém külsejű szurkolókat látványosan szurkolni. Míg a kocanézőket nyilván szórakoztatják ezek a vágóképek, azokat, akik a játékra kíváncsiak, akár irritálhatják is az állandó megszakítások, hiszen emiatt akár lényeges mozzanatokról is lemaradhatnak.

A néző előtérbe tolása azonban – tetszik vagy sem – általános trend a showműsorokban, amelyet legjobban talán az X-faktorhoz hasonló tehetségkutatók példáján lehet illusztrálni. Ezekben nem csak az adott fellépő produkcióját mutatják be, de egyből a rá adott reakciókat is, mint a kamera kedvéért különösen lelkes vagy unott arcot vágó zsűritagokat, a színfalak mögött izguló rokonokat vagy a színpad szélén álló műsorvezetőket, akik kommentálják is látottakat – pótolva ezzel a televízió műfajából hiányzó interaktivitást. Ami ebben új, az a produkció és a „reakció” aránya: majdnem 50-50 százalék. Az ok egyértelmű: ebben a felgyorsult (média)világban a türelmetlen nézőt minden másodpercben új ingerekkel kell bombázni, nehogy elkapcsoljon véletlenül – a rendezők, producerek legalábbis így gondolkozhatnak.

A futballközvetítések készítői is igyekeznek gondoskodni róla, hogy egy ötperces spanyol labdajáratás közben is ébren maradjon a néző, nem csak a szurkolók pásztázásával, de akár a meccs addigi pillanatait összefoglaló montázzsal. Ebben az összeállításban azonban nem, vagy nem csak a gólok láthatóak, hanem a játékosok érzelmi reakciói, csokorba gyűjtve és szinte állóképpé lassítva.

 

De amint arra a Süddeutsche Zeitung cikke rávilágított, a rendezők akár szakmailag etikátlan módszerekhez is képesek nyúlni, hogy a játék drámaiságát még inkább kihangsúlyozzák. Ilyen volt az az eset, amikor a Németország-Olaszország mérkőzésen Mario Balotelli második gólját követően egy könnyeivel küszködő német nőt mutatott a kamera. A német lap munkatársai kiderítették, hogy a szurkoló valójában még a himnusz alatt sírta el magát, a felvétel tehát korábban készült. Hasonló trükkel éltek a rendezők a Németország-Hollandia meccs közben is, igaz itt nem a drámát akarták fokozni, hanem egy poénnal próbálták feldobni az egyik üresjáratot; a németek edzőjét, Joachim Löwöt láthattuk, ahogy megvicceli az egyik labdaszedő fiút – a jelenet még a bemelegítés közben játszódott le.

Nehéz elképzelni, hogy mindössze két elszigetelt esetről lenne szó, a meccs előtt és alatt rögzített lelátói életképek betárazása és kreatív felhasználása – lásd: Kulesov-effektus – nyilván bevett gyakorlat. A rendezők – a jelek szerint – mindent megtesznek, hogy kialakítsanak egy izgalmas dramaturgiát, és egy igazi valóságshow-hoz közelítsék a futballközvetítéseket. Lehet találgatni, mi lesz a következő lépcsőfoka ennek az evolúciónak. Bemikrofonozott öltöző, játékosokra szerelt kamera?

 

A cikk eredetileg a filmvilag.blog.hu –n jelent meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/08 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11156