KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin lidércnyomás

Mexikói noir horror

Éjfekete

Varró Attila

Két klasszikus mexikói rémfilm.

Azt az állítást, miszerint horror és film noir között nem mindig a pszicho-thriller egyenese a legrövidebb út, mi sem bizonyítja ékesebben a klasszikus mexikói rémfilm kultikus darabjainál. Hasonlóan a Val Lewton-széria 40-es évekbeli zsánerbravúrjaihoz, a Rio Grandétől délre is számos példa született már az aranykorban arra, hogy a nyilvánvaló stiláris rokonságon túl (elvégre legalább annyi horrorban találunk expresszív megvilágítást, szokatlan beállításokat vagy szubjektív nézőpontot, mint noirban) akár a két műfaji tematika is tökéletesen lefedheti egymást. Az Arctalan ember (Juan Bustillo Oro, 1953) és A boszorkány tükre (Chano Urueta, 1962) eltérő irányból, de egyazon következetességgel kopírozza egymásra a két sötét zsánert, mindkét esetben úttörőnek számító darabokat eredményezve.

Az Arctalan ember rögtön klasszikus noir-felütéssel indít: egy zaklatott bűnügyi pszichiáter papírra vetett vallomásának flashback-keretében egy gyilkosság története elevenedik meg. A film főhős-pozíciója azonban jóformán kezdettől átkerül a narrátor kezeltjére, egy zseniális rendőrnyomozóra, aki képtelen megbirkózni a rábízott prosti-sorozatgyilkos ügyével – rémálmok és súlyos bűntudat gyötrik, amelyek mögött a szakmai tehetetlenségénél jóval komolyabb ok rejtőzik. A detektív-noirok alapsémáját, amelyben a nyomozó egyszerre válik a bűntények részesévé és áldozatává, Oro a legvégsőkig viszi: a kettős személyiségű Lozano nem csupán megszállott felderítője és kegyetlen elkövetője a gyilkosságsorozatnak („Nappal én hajszolom őt, éjjel ő üldöz engem”), de a pszichoanalízis végére egy zsarnoki anya kiszolgáltatott áldozataként jelenik meg, akivel saját orvosa kénytelen végezni. Az író-rendező még a fináléban sem használja ki a feszültségteremtés kínálkozó lehetőségeit, lenyűgöző filmje folyamatos váltogatás a noir-detektív tehetetlen vergődése és a hosszas/látványos álomjelenetek primér borzalmai között, a totális passzivitást egyetlen pillanatra sem töri meg a thrillertől elvárt mozgósítás: a néző hősével egyazon csapdába szorulva szembesül a végzettel.

Urueta impozáns horror-pályájának csúcsműve (amelynek forgatókönyvét a pályakezdő Taboada jegyzi), A boszorkány tükre legalább három rémfilmre elég gótikus tematikát zsúfol szerény 75 percébe. A nyitó harmadban az új kedvese miatt feleséggyilkossá vált orvost – és friss párját – a megmérgezett nej kísértete terrorizálja, akit a házvezetőnőként dolgozó boszorkány-keresztanya idéz meg a címszereplő tükör sátáni eszközével (Rebecca), a második harmadban a sikeres bosszútól összeégett új asszonyt szerelmes hősünk elrabolt női hullák bőrátültetései révén próbálja visszaszépíteni (Szemek arc nélkül), majd a fináléban a (tetsz)halott zongoraművésznőről átoperált kezek válnak a boszorkányátok végrehajtójává, és az első boldog csók pillanatában végeznek a főhőssel (Orlac keze). A mexikói rémfilmekre jellemző motívumdömping mögött azonban szépen felrajzolódik a hagyományos bűnügyi bukástörténet melodrámája, ezúttal „őrült doktorral” az „őrült detektív” helyett. Míg azonban Lozano nyomozó fölött csupán az anya (iránti ragaszkodás) végzetes árnya lebeg, a bűnös Dr. Ramost körülvevő összes hölgy femme fatale-ként funkciónál: az igazságosztó boszorkány előbb a megölt feleségből, majd az új kedvesből teremt pusztító fúriát, a férj pedig a zsánertől elvárt zsarnok zseni helyett a nők gyenge bábjaként sínylődik – előbbihez a bűntudat láncolja, utóbbihoz a vágy. Ez a noir-hősökre jellemző kettősség jelenik meg egyforma következetességgel mindkét mexikói horror főalakjánál, a tudathasadás illetve a nőszörny motívumába bújtatva: a gyilkosság/nyomozás nagyvárosi kerettörténetében (Urutánál utóbbi egy rendőrfigurához kötődik) megjelenő férfi-protagonista vergődő, sebezhető bűnös és önsorsrontó monstrum.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 43-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11737