KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Claude Sautet (1924–2000)

Ádám Péter

 

Az élet dolgai című 1969-es filmjében lassított felvételen látni a karambolozó főhős (Michel Piccoli) életének végtelenségig nyújtott utolsó másodperceit. De mintha – néhány fiatalkori filmjétől eltekintve – Claude Sautet egész életműve is egyetlen hosszúra nyúló jelenetet rögzítene, egy társadalmi réteg, a francia középpolgárság lassú haláltusáját. Annak a süllyedő világnak az agóniáját, amelynek a hetvenhat esztendős korában elhunyt rendező egyszerre volt érzékeny krónikása és kritikus megfigyelője.

Sautet, aki Claude Autant-Lara asszisztenseként kezdte a pályát, egyik legnagyobb tudású rendezője volt a francia filmszakmának. Nem volt olyan roskatag filmterv vagy rozoga forgatókönyv, amelyet tanácsaival és ötleteivel ne tudott volna ismét talpra állítani. Nemhiába nevezte Truffaut „a forgatókönyvek foltozóvargájának”.

Jóllehet Sautet a saját filmjeinek forgatókönyveire is nagy gondot fordított, hiba volna a jól megírt script, a dialógus felől közelíteni a műveihez. Ő nem is annyira a pergő párbeszédeknek, mint inkább a szavakba nem foglalható érzéseknek, a sokatmondó csöndeknek, a fájdalmas hallgatásoknak volt a mestere. És a legjobb filmjei – mint például az 1991-es Dermedt szív vagy utolsó alkotása, az 1995-ös Nelly és Monsieur Arnaudnem is annyira a cselekménnyel, mint inkább sajátos hangulatukkal, különleges atmoszférájukkal ejtenek rabul.

Ez a pasztellszínekkel dolgozó „impresszionizmus” azonban Sautet-nál párhuzamos a megfigyelés szinte szociológiai alaposságával. Talán nincs is rajta kívül még egy rendező, aki ennyi gyöngédséggel, ennyi ironikus elfogulatlansággal örökítette volna meg a hetvenes-nyolcvanas évek francia burzsoáziájának diszkrét báját. Bár az is igaz, hogy az az aggályoskodó precizitás, amellyel hőseit a társadalomban elhelyezi, olykor csaknem nevetségessé válik: van abban valami parodisztikus túlzás, ahogyan a gondtalan jómódban élő középkáder hősei az élet nagy válságait elemzik a bisztrók és kávéházak gomolygó cigarettafüstjében.

Claude Sautet a francia lélekelemzés nagy hagyományának volt folytatója; s bár sokszor sütötték rá az akadémizmus meg az ódivatúság bélyegét, klasszikus veretű filmjeivel (és ezt a Delluc-díjtól a Cèsarig ívelő elismerések is bizonyítják) jó ideje mintája, mércéje, valamiféle archetípusa a francia játékfilmnek. Nemhiába mondta Jacques Rivette – bár igaz, egészen más összefüggésben –, hogy „olyan érzése van az embernek, mintha Franciaországban minden második filmnek Claude Sautet volna a rendezője...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3102