KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Circus Maximus

Legkisebb Cirkusz

Faragó Vilmos

 

Önkéntelen mozirajongói mozdulat ez: a néző a rokonihletet keresi. A Circus Maximus, című Radványi Géza rendezte új magyar filmben a Valahol Európában édesöccsét. És nem lesz nehéz megtalálnia. Hiszen az új Radványi-film címe Circus Minimus is lehetne, mert a Legnagyobb Cirkusz, a második világháború, csak háttér itt; az alkotói érdeklődés a végzete felé kerekező vándorcirkuszra összpontosul, erre a Legkisebb Cirkuszra, amelynek már csak két hivatásos tagja van: egy kimustrált kötéltáncosnő és egy kedélybeteg medve. Akár a Valahol Európában, ez a film is csoportdiagnózist ad: ott egy országútra sodródott kis gyerekcsoport, itt egy országútra sodródott kis felnőttcsoport jellem- és viselkedésrajza minősíti a nagy háborút – a minimus a maximust. A minősítés előjele is azonos mindkét esetben, egy gyógyító indítékú humanizmus mutat rá vádlón gyilkosra és áldozatra: Ecce homo. Különbség az úgynevezett végkicsengésben sincs, hiszen a Valahol Európában teljes hepiendje és a Circus Maximus csonka hepiendje nem magyarázható az alkotói optimizmus és pesszimizmus iskolás végleteivel: történelmi bizakodás sugallta a régi film hepiendjét, és történelmi szkepszis az új film alig-hepiendjét, mindkét végkicsengés egyformán determinált.

Sőt: ez a történelmi szkepszis – vagy realitásérzék? – még a csonka hepiendet sem sugallja. Tragikus, teljes végzetet sugall. Elindulni három cirkuszos kocsival a németek megszállta Magyarországon és usztasa-Horvátországon át a szerb hegyek partizánjaihoz, megpakolva magyar katonaszökevénnyel, szép lengyel menekültlánnyal, francia szökött hadifogollyal, osztrák katonaorvossal, bujkáló magyar-zsidó professzorral, ál-amerikai ál-pilótákkal, ráadásul eleve elárultatva, hiszen az álcirkuszi trupp „igazgatónője” a Gestapo tudtával vállalja a jövedelmező szállítmányozást – akkora istenkísértés ez, hogy csak egy ifjúsági kalandfilm dramaturgiai logikájából következne belőle hepiend. Ekkora kalandot különben senki sem úszhat meg élve – itt megússzák néhányan, dramaturgiailag önkényesen –; a film magasfeszültségét az adná, hogy valami hamuszín végzet ül a szereplőkön, akiknek életéért végső pusztulásuk biztos tudatában izgulunk másfél órán át.

Feszültségről, hamuszín végzetről és izgalomról pedig azért beszélek, mert hát közönségaspirációját tekintve kalandfilm ez, már-már mondanám, hogy vadromantikus kalandfilm – mint ahogy a Valahol Európában is az volt (igaz, ez abban a boldog időben készült, amikor senki sem tudta még, hogy egy film lehet nem közönségaspirációjú is) –, minden külső kellék együtt van, hogy az lehessen: a vállalkozás istenkísértő volta, a benne részt vevők inkognitója, ha úgy tetszik, álruhás volta, a nyers erőszak és az angyalszelídség paralelizmusa, a furfang cselvetése és a kétségbeesés hősmozdulatai, hallgatag szerelmi imádat és durva szerelmi megkívánás, dühödt martalóc és kígyóravasz Gestapo-tiszt, süketnéma bolondfiú gyilkosan féltékeny anyarajongással, asszonyi aljasság, amelyet anyai szeretet táplál, meg hát a cirkusz a maga merészen rikító kellékeivel. És a néző jólesőn érzékeli, hogy a kalandfilm-gépezet mozgásba lendül, a romantikus kellékek példásan felsorakoznak, a mesefigurák képviselni kezdik önmagukat; a francia tisztről (Bács Ferenc) elhihető, hogy ő az ilyen történetek Franciás Könnyedségű Ellenállója, a magyar professzorról (Páger Antal) azonnal látszik, hogy ő az ilyen történetek Fanyarhumorú Bölcsértelmiségi Ellenállója, a süketnéma bolondfiú (Máté Gábor) akkurátus Süketnéma Bolondfiú stb. A néző, ha mozikultúrája is van, könnyedén hozzáérez a mozgásba lendült gépezethez, a kellékekhez, a figurákhoz, ezért a végén sem áll fel csalódottan. Jó filmet kapott, olyat, amilyenre az indítás felcsigázta.

Ha ehhez a kedvező benyomáshoz csak jóindulatú hozzáérzéssel juthatott, ha a feszültség csak a torkát szorongatta, a lelkét nem, ha a tragikus vég csak megborzongatta, de nem rázta meg, akkor erről valószínűleg a film távoltartott, kívülről szemlélt, azonosulást kevéssé követelő hősei tehetnek. Van a filmben egy kulcsszerep, amely az összes többit ellensúlyozhatta volna: a kötéltáncos igazgatónőé. Nyilvánvaló, hogy ebben a történetben ő a háború Tragikus Kisember-Vámszedője, az Anyai Szeretet Szent Szörnyetege, „a mocsokban is élni kell”-életelv hordozója – vagyis édeshúga Kurázsi Mamának. Hatalmas, szuggesztív alakítással lehet őt igazán életre kelteni; utálnunk kell őt és szeretnünk, megdöbbennünk aljasságaitól és megrendülnünk mégis, amikor a kivégzőosztag géppisztolycsövei elé magasodik: micsoda telivér, nagy figura pusztul el vele. Margittay Ági azonban, ez a kitűnő színésznő, csak jelezte a figura körvonalait, kitölteni e körvonalakat – talán alkati meg nem felelés, talán szerepértelmezési bizonytalanság miatt – nem tudta igazán.

Van a filmnek egy állandó háttér-főszereplője: a táj. A szelíd dunántúli, meg a vad szerbiai. Vonul előterében az álcirkuszi trupp s vele az emberek háborújának minden nyomorúsága, a táj pedig – ez Sára Sándor kamerájának is köszönhető – opálos fényekben ragyog. Ahogy csak a természet tud: fenséges közönnyel. Ezt meg csak az ember tudja kiérezni belőle: mintha valami mélységes elítélés sugározna ebből a közönyből. Az emberek háborúja iránt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7687