KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/augusztus
NAGYKÉPERNYŐS HOLLYWOOD
• Kránicz Bence: Költözés után Hollywoodi tévésorozat-adaptációk
• Varró Attila: Katódcsőre töltve Tévésorozatok és a hollywoodi új hullám
• Huber Zoltán: Testvéri iszony Törtetők a tévében és a vásznon
MÉDIA-TÜKÖR
• Kárpáti György: Lapzárta Újságírók a kortárs filmekben
• Kovács Kata: Mi újság? Kárpáti György: Címlapsztori
• Pernecker Dávid: A tudás hatalom John Oliver híradója
MOZGÓKÉPREGÉNYEK
• Soós Tamás Dénes: Galaxisok hajnala A Marvel és a világépítés
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Szoros időkeretben Beszélgetés Köbli Norberttel
• Hamar Péter: Ellenfényben Balázs Béla és a Fényszóró
• Gervai András: Elutasítva! Filmimport a pártállamban
POLÓNIA EXPRESSZ
• Varga Zoltán: Szépséges szörnyeteg Walerian Borowczyk életműve
• Pályi András: Amit a filmszalag őriz Lengyel Filmtavasz
• Zalán Márk: Rendezőnők hete Krakkó
FÉRFISZEREPEK
• Baski Sándor: Fuss, salaryman, fuss! Sabu filmjei
• Szabó Ádám: Hatalom nélküli pózok Férfiszerepek a harmadik világban
• Csiger Ádám: Szelíd Ázsia Titanic: Ázsiai szelek
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: A víztükör túloldalán Kecskemét – KAFF
• Schubert Gusztáv: A pátriárkák alkonya Három nagymamám volt
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A föld alatti birodalom Száztíz év szubkultúra
KRITIKA
• Horeczky Krisztina: Fecseg a felszín Engedem, hadd menjen
• Baski Sándor: Visszafordíthatatlan Phoenix bár
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Amy – Az Amy Winehouse sztori
• Huber Zoltán: Torta
• Pápai Zsolt: Akihez beszél a föld
• Kovács Kata: Csodapirula
• Sándor Anna: Magic Mike XXL
• Barkóczi Janka: A Bélier család
• Kovács Marcell: Akasztófa
• Horváth Eszter: Divat a szerelem!
• Vajda Judit: Minyonok
• Margitházi Beja: Agymanók
• Varró Attila: Ted 2.
• Andorka György: Terminator: Genisys
DVD
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sötét Torino/Mr. Milliárd
• Soós Tamás Dénes: Get On Up
• Benke Attila: A szél dühe
• Soós Tamás Dénes: Fekete-tenger
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Zórád Ernő

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Laurent Cantet: Havannai éjszaka

Terasz kilátással

Barkóczi Janka

Cantet hőse egy európai emigrációból hazalátogató kubai író.

Havanna: szerelem. Végzetes hely, fülledt város, ahova istenigazából csak megtérni lehet. A földrészek között kóborló Laurent Cantet, aki lassan kiérdemli a francia film Odüsszeusza címet, immár másodszor választja a mágikus kubai metropoliszt helyszínül, mintha egyenesen új otthont keresne benne. A többek között Gaspar Noéval, Elia Suleimannal és Benicio Del Toro-val jegyzett Havanna, szeretlek! szkeccsepizódja után most kimódolt kamaradrámát forgatott, amely mégis az idegen szemlélő leginkább lehetséges és érvényes nézőpontját valósítja meg.

Dolgotok is van-e, vagy csak amúgy vaktába bolyongtok?kérdezi Homérosz, ami akár a Havannai éjszaka nemzetközi címével (Visszatérés Ithakába) összecsengő, pragmatikus esetleírásnak is megfelelhet. A tétel egyszerű, egy hatvan körüli baráti triász várja külföldről érkező negyedik társát egy kellemes tetőteraszon, majd csatlakozik hozzájuk az ötödik, tékozló fiú is. A hazai csapatot Tania, a szangvinikus, valaha volt végzet asszonya, Aldo, a tisztes mérnök, aki a megélhetését évek óta betanított gyári munkásként teremti elő, Rafa, a kisiklott alkoholista képzőművész, és az utolsóként megjelenő Eddy, egy többre hivatott, ám kisstílű stiklikbe fulladó élet császára alkotja. Az ismerős ismeretlen a tizenhat évi európai emigráció után Kubába látogató Amadeo, alkotói válságba került író, aki elhagyott gyökereiben elveszett boldogságának okát sejti. A tér nyomasztóan szűk, a filozófiai perspektíva ijesztően tág az alkonyattól pirkadatig tartó röpke kis időben. A szereplők érzelmei, amúgy latinosan, szédítő magasságokba hágnak, másutt sötét mélységekben örvénylenek. Egyszerre táncolnak, sírnak és nevetnek, intenzíven reagálnak és intenzíven kommunikálnak egymással, míg a köztük zajló játszmák hol pokollá, hol mennyországgá változtatják kopottas balkonjukat. A homéroszi kérdés is rendre előkerül, a válasz pedig mi lenne más, mint sötét titok, amely az emblematikus Polanski-alkotás, a Halál és a lányka, kevésbé keserű, kevésbé magnetikus rokonává teszi ezt a filmet. Hol zsarnokság van, ott a legpajkosabb társaságokba is beeszi magát a rendszer szelleme, a viszonyok kiismerhetetlenné, a célok kimondhatatlanná válnak.

Az eredeti történet nem Cantet-é, a forgatókönyvet az elismert latin-amerikai író-újságíró, Leonardo Padura műve, A pálmafa és a csillag alapján közösen jegyzik. Az illúziók elvesztéséről, az ártatlanság végéről szóló jutalomjáték a kortárs kubai színészek krémjét vonultatja fel, többek között a lenyűgöző Isabel Santost, a Soderbergh Che-filmjeiben is feltűnő Jorge Perugorríát, Fernando Hechevarriát vagy Néstor Jiménezt. Az operatőr, Diego Dussuel a párás trópusi légben lemenő és felbukó nap éteri fényét mesterien használja a karakterek egyénítésére. Cantet bravúrja elsősorban az, hogy egy kifejezetten intim, kimondott és elhallgatott szavakra épülő szituációs mozit számára idegen nyelven, spanyolul forgat le. A színpadias felvetés, a sok közeli, a temérdek apró gesztus ebben az esetben megkérdőjelezhetetlen autentikusságot, hiteles elmélyülést követel. A különböző kultúrák és társadalmak problémáihoz korábban bátran és különösebb gátlások nélkül nyúló rendező (Asszonyok paradicsoma, Az osztály, Foxfire), itt jól láthatóan perfekcionizmusra törekszik, azonban ez gyakran a természetességet, a közösség belső dinamikájának életszerű ábrázolását töri meg. A dramaturgia meglehetősen végletes, olykor fecsegés miatt lankad a figyelem, de az ezt követő hosszadalmas katarzis is soknak, túlságosan erőltetettnek tűnik. A forradalom gyermekeinek tragédiája, mely éppen az, hogy nem főnixként hulltak el eszméik és művészetük oltárán, hanem árulóvá váltak és kompromisszumokat kötöttek, az igazi átlényegülés így kijátszatlan marad. A Havannai éjszaka kétségtelen fesztiválkedvenc, de nem hibátlan, és közel sem húsbavágó vagy elementáris. Igazi jelentőségét az adja, hogy egyáltalán lehetséges volt létrehozni, ott és akkor, a valódi Havannában egy valódi teraszon, az enyhülés egyik első, megkérdőjelezhetetlen művészi bizonyítékaként.

Kubaiak mondják, hogy ezt a filmet így, ebben a formában egyetlen kubai sem tudta volna elkészíteni. A sommás megállapítás minden bizonnyal igaz, habár éppen úgy jelenthet jót is, mint rosszat.

 

HAVANNAI ÉJSZAKA (Retour à Ithaque) – francia-kubai, 2014. Rendezte: Laurent Cantet. Írta: Leonardo padura, Francois Crozade és Laurent Cantet. Kép: Diego Dussuel. Szereplők: Isabel Santos (Tanía), Jorge Perugorría (Eddy), Fernando Hechevarria (Rafa). Gyártó: Full House. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12146