KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az ártatlanság kora

Hazugságok iskolája

Koltai Ágnes

Képmutatásba vagyok bepólyálva, és jót fog tenni, ha kihámoznak belőle. (E. M. Forster)

Martin Scorsese Edith Wharton 1920-ban írt és 1921-ben Pulitzer-díjjal kitüntetett regényét filmesítette meg. Az azonos című könyv az amerikai, egész pontosan a New York-i felső-középosztály életét; szokásait, viselkedését írja le, ahogy az a múlt század végére rögzült, majdhogynem artisztikusan kodifikálódott. A szokások bemutatása, éltető-megnyomorító ereje természetesen csupán a felszíne a regénynek.

A cseppet sem merengő, szentimentális Scorsese láthatóan nem a nosztalgiázás kedvéért választotta ezt a művet. Az ártatlanság kora szép film, amennyiben a szépen esztétikusaz, az esztétikuson pedig arányosat értünk. Megformált mű, olyan tradicionális film, mely a jellemek dinamikáján, a figurák ellentmondásosságán és a szituációk titokzatosságán nyugszik. És -jóllehet hősei állig be vannak gombolkozva – különös erotikus feszültség vibrál benne. Tulajdonképpen ez a sejtelmesség a lényege, rejtett belső kötőeleme, ez a – Forster-i értelemben vett – cselekménye.

A történet végtelenül egyszerű, mint minden szerelmi háromszögé: egy férfi és két nő kereng egymás körül. A vonzások és viszolygások, gyötrődések és önvádak, a fellángolások és a kétségbeesett lemondások örvényében kapálóznak. Össze-összekapaszkodnak, de végül mégiscsak a józan becsületesség győz: a szenvedélyre vereséget mér a köznapi tisztesség. De ne becsüljük alá a mindennapi erkölcsöt, mégha földre rántja is a romantikát (ott a helye!) és a szenvedélyes fellángolásokat. Bávatag, aki azt hiszi, hogy mindent tud az efféle históriákról.

Scorsese hihetetlen műgonddal építette fel azt a polgári világot, amelynek lefojtott levegője nemcsak a csipketerítőket, a hatalmas bársonyfüggönyöket, a selyemruhákat és a szmokingokat ülte meg, hanem e kor valós és költött figuráit is. A sznobérig, az eleganciába rejtett hazugság, a finomkodás, a boldogtalanság, a letagadott érzelmek légkörét idézi meg a rendező. Majdhogynem kézzelfoghatóan valós ez a világ, s szinte megcsapja orrunkat a naftalin és a parvenü gazdaság émelyítő illata. Ám ez csak a díszlet. Ami a pompás enterieurökben zajlik, az időn és téren túllép: az maga az örök emberi dráma, amit, úgy tűnik fel, nem lehet elégszer megmutatni.

E. M. Forster tíz évvel korábban, 1910-ben írta meg Szellem a házban című regényét. A könyv előképe Az ártatlanság korának, amint a belőle készült film a Wharton-adaptációnak. Ezek a regények és mozgóképes változatuk úgy térképezik fel a szeretetet, a gyűlöletet, a megalkuvást, az árulást, a vágyakozást, az unalmat és a kihűlt szerelmeket, mint térképész az ismeretlen földrészt. Precízen és hajthatatlan türelemmel. Nem hiába. Mert végsősorom nagyon egyszerű dolgokhoz vezetik vissza a nézőt-olvasót: az emberekkel mindig ugyanaz történik. Attól emberiek az emberi drámák, hogy ősidők óta ismétlődnek (szakasztott ugyanúgy), de nem unhatjuk meg őket, mert a véletlen, a kapcsolatok ceremóniamestere, őrangyala és rontó ördöge bujkál előlünk.

Az elmúlt két évben három rendező is olyan regényhez nyúlt, mely bátran merül el a mindennapok érzelmeiben (James Ivory, Sally Potter, Martin Scorsese). A Szellem a házban, az Orlando és Az ártatlanság kora a maga nagyon tradicionális formájában, már-már dermedt hagyománytiszteletében, dramaturgiájában és cselekményvezetésében nem iskolateremtő alkotás, mégsem lehet filmmúzeumba zárni őket. Ahogy felépítenek egy-egy érzelmet, gesztusaiban mutatják meg a nyiladozó szerelmet, ahogy a vágy sűrű atmoszféráját érzékeltetik, az páratlan. Kisléptékű művek, de hiszen erről is szólnak: csak a kis világok lüktetnek, csak a teljességükben végigélt kis érzelmek érzelmek, csak a kis igazságok átláthatók, s mi magunk is kisebbek vagyunk. Nagyra növesztett egónk árnyékában nyüzsgünk, de ha szerencsénk van, visszatalálunk önmagunkhoz. Ami ezen az emberléptékű körön kívül esik, könnyen válhat hazugsággá, képmutatássá és álságos erkölcsi kényszerré. Ezért lehet olykor kiegyezni a köznapi tisztességgel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1050