KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orson

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Kane polgár üveggömbje elgurult, benne a havas táj és egy szánkó. „Rózsabimbó.” Kane polgár boldogságának, gyerekkorának, a tisztaságnak és a felelőtlenségnek jelképével halt meg. Kane polgárt egy huszonhat éves csodagyerek írta, rendezte és játszotta.

Csodagyerek: minden lehetséges. 16 évesen színházat rendez, huszonegy évesen a rádió ismertté teszi a nevét. Megkap mindent Hollywoodtól, szabadon játszhat kedvenc játékával, a filmmel. „A legszebb villanyvasút, amit kaphat az ember” – mondja a filmre. Huszonhat éves, és megfordítja a filmművészet kerekét: újra rangot ad a képnek, a montázsnak, a kamerának, a kinematográfiámk. Mindent tud, és ezt a mindent meg is mutatja. Játszik a gépállásokkal, az idősíkokkal, a film-műfajokkal: melodráma és dokumentumfilm keverednek. Az Aranypolgár a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett filmje.

Túl sokat tud. A Kane-t felülmúlni nem lehet. Ettől kezdve élete menekülés előre: egyszerre több filmbe fog bele. Újabb és újabb sziporkázó ötletekkel áll elő. Útját befejezetlen filmek romjai szegélyezik. Talán érzi, hogy az első filmnél többet tenni nem lehet? Különös, ahogy a következő filmjeiben előszeretettel játszik kövér, megkeseredett öregembereket. Mintha tudná, hogy ilyen lesz, és siettetni akarná a sorsot. Beleveti magát a feladatokba, de nem más ez, mint menekülés a feladatok elöl. Michael Korda meséli el könyvében, hogyan üldözi fél Európán keresztül bátyja, Korda Vince megbízásából Wellest, hogy rábírják a Harmadik ember főszerepére. Menekül a nagyipari filmcsinálás muszájfeladatai elől, hogy megőrizze mindazt, amit még el akar mondani. Tele energiával; ritkán elkészült, sokszor megcsonkított filmjei ereje teljében mutatják. Alig fejezi be a Kane-t, már nekikezd az Ambersonoknak. Közben Brazíliában forgat, improvizál. Nincs még harminc éves, amikor a stúdiók fellázadnak a csodagyerek ellen, és lassú, szívós munkával maguk alá gyűrik.

Alig tízenkét filmet jegyzett. Majd ugyanennyi befejezetlen vagy mások által befejezett filmjeinek száma. Miért nem szeretik! Talán mert pazarolja a pénzt, mert megbízhatatlan, kiszámíthatatlan?

Minden filmjében van valami eltartott, valami irracionális, valami modern, amit Hollywood nem tud elviselni. Európai és humanista, a szó középkori értelmében. Ezért vonzódik annyira Shakespeare hőseihez. Macbeth, Othello, Henrik király. És Don Quijote, és Falstaff. Talán az utóbbiban sikerült a leginkább megfogalmaznia magát: amikor Henry, hajdani mulatótársa királyként nekiindul az uralkodásnak, hátrahagyva a középkor felelőtlenségét és zűrzavarát, és átlép a racionalitásba: ott áll Welles öreg, részeges lovagként, könnyekkel szemében, megértve, hogy az ő ideje elmúlt, nincsen helye az ésszerűség világában. Ez az irracionalitás kísér végig filmjeiben a Sanghaji asszony tükörlabirintusától az F for Fake mindent tudó rendezőjéig. Ki tudja, mi az igaz és mi a hazug ebben a világban?

A cannes-i fesztiválon néhány éve ő adta át a díjat Bressonnak és Tarkovszkijnak. A hatalmas test (a Concorde-on két ülést kellett lefoglalni neki) méltóságteljesen vonult be a színpadra. Egy pillanatra ott álltak hárman, a kinematográf talán legnagyobb élő mestereiként, a közönség fütyülni kezdett, tiltakozott a díjak ellen. Voltak, akik tapsoltak, de Orson ezt már nem várta meg. Méltóságteljesen, anélkül, hogy ránézett volna a közönségre, kivonult a színpadról. Ez már nem volt az ő világa.

Amikor meghalt hollywoodi villájában, vajon kezében volt-e a Kane üveggömbje, benne a havas táj hóeséssel, a faház, a szánkó? Vajon kimondta-e azt a szót, hogy „rózsabimbó”? Vajon tudta-e, hogy ezt a jelenetet eljátszotta már egyszer, 46 évvel ezelőtt? Reméljük, hogy így volt. Hiszen a filmrendező tudja: egyszer le kell zárni, be kell fejezni a félbemaradt történeteket. És ő az évszázad talán legnagyobb filmrendezője volt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5932