KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Millió dolláros bébi

Női kesztyű

Kubiszyn Viktor

Scorsese Dühöngő bikája mögött Clint Eastwood bölcs és érzelmes bokszfilmje lehet a No.2-es favorit.

 

A Millió dolláros bébi egyszerre klisékerülő/kliséhasználó bokszfilm és lelki mélydráma, hollywoodi proficucc. Clint Eastwood túl a hetvenen már mindent tud az álomgyári mechanizmusokról, és a boszorkánykonyha körein belül maradva maximálisan és elegánsan ki is használja a történet és a műfaj(ok) adta lehetőségeket.

Frankie Dunn (Clint Eastwood) kiöregedett, keserű és magányos bokszedző, akinek szakmai és magánéleti múltja is bővelkedik kudarccal teli emlékekben. Van egy lelakott edzőterme, ahol szinte rutinból edzi a hozzá beeső bajnok-aspiránsokat, és van egy lánya, akit nem lát soha, mert szakítottak egymással. Az ő edzőtermébe lép be egy nap Maggie Fitzgerald (Hilary Swank), aki civilben harmincon túli felszolgálónő, egyébként pedig bokszoló szeretne lenni. Dunn az ötlettől persze idegrángást kap, de az edzőterem öreg takarítója, Dunn régi haverja és túlélő bokszharcos Eddie Scrap (Morgan Freeman) szimpátiával viseltetik a lány iránt, és titokban támogatja a bokszkarrier ötletét. Az öreg takarító egyébként a film narrátora, és a legszellemesebb és legironikusabb dialógusok állandó résztvevője. A film első felét Dunn-Fitzgerald egymásra hangolódása és a sportkarrier beiindítása teszi ki – Eastwood a klasszikus hollywoodi karriertörténet-tradíció eszköztárából veszi a hozzávalót: a Rocky- sorozat és más hagyományos öklözőfilmek stiláris és sztoribonyolítási technikái felismerhetőek úgy a bokszjelenetek felépítésében, mint a sportág hagyományos konfliktusainak átemelésében. Amiben a Millió dolláros bébi újat hoz és minőséget teremt, az a hurráoptimizmus helyetti kesernyésebb hangvétel, valamint az alapos, kidolgozott jellemábrázolás (a sztori Jerry Boyd bokszmenedzser novelláin alapul). A film három főszereplőjének több oldalról körüljárt egzisztenciális, morális és lelki állapota a profi forgatókönyvnek, az érzékeny rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően meglepően hiteles, a köztük kialakuló kapcsolati háló és a karakterek jellemfejlődése (főképp Dunn metamorfózisa kérges szívű cinikus vénszivarból érzékeny és odaadó öregemberré) többdimenziósan árnyalt. A film első fele – főképp a színészeknek köszönhetően – néhol a bokszfilmek no. 1-ének, a Dühöngő bikának az összetettségét is eléri, a sportág emberi sorskatalógusának bemutatását ez alkalommal zseniálisan ironikus párbeszédek oldják szórakoztatóvá. A Freeman-Eastwood páros dialógusai, ahogy két ráncos, kirohadt öreg csávó, akik már semmit nem akarnak senkitől, maximum szép lassan átevickélni az elmúlásba, szóval ez a két öreg olyan mély szarkazmussal és szórakoztató cinizmussal teli szövegeket lök az edzőteremről, a lábról lerohadt zoknikról, meg az élet egyéb nagy dolgairól, hogy az bármely megvilágosodott buddhista bölcsnek dicséretére válna. A film címszereplője, Hilary Swank magabiztosan hozza a középkorú, sok mindent megélt felszolgálónőt, akinek az akaraterején és a tehetségén kívül semmije nincs, de ez ugye Hollywoodban (és az amerikai álomban) épp elég kell hogy legyen.

A film második fele letér a klasszikus sportkarrierek optimista vonaláról és átmegy érzelmes melodrámába, persze a műfaji hagyományok vonalát követve. A szokásos, várható rágógumi happy end-eknél viszont nagyságrendekkel keserűbb a végkicsengés. A film melodramatikusabb részében igen sok az Oscar-díjat érő, kevéssé ízléses nagyközeli Hilary Swankről és persze magáról Eastwoodról – szenvednek, könnyeznek, a mély lelki folyamatok Sztanyiszlavszkij-módszeren edzett technikával jelennek meg a vásznon, vagyis sok a kitartott snitt, amiben remeg a szájszél és a horizonton túlra néz a tekintet. Clint Eastwood ízig-vérig hollywoodi filmet készített, annak minden bájával és bajával együtt, de a felhozatalt tekintve, a jellemábrázolás kifinomultságát látva, és a FreemanEastwoodSwank trió színészi kvalitásait elismerve bátran kijelenthető, hogy a Millió dolláros bébi garantált minőség.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8201