KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ámen

Keresztény szomorújáték

Takács Ferenc

Costa-Gavras és Rolf Hochhuth politikai moralitásdrámája Holocaustról és keresztény felelősségről.

 

Időutazásra visz bennünket az Ámen, múltidézésre és emlékezésre késztet. Egyrészt a rendező klasszikus korszakának munkáihoz terel vissza, a Z (1968), A vallomás (1970), az Ostromállapot (1972) idejébe. Ahhoz az agitatív célú és elkötelezett filmcsináláshoz, történelmi atrocitások és politikai botrányok publicisztikai hevületű játékfilmes megformálásához, amely oly természetesen csengett egybe a reménység korának, a hatvanas évek második felének és a hetvenes évek elejének uralkodó tónusával. Párizs és Prága, Cohn-Bendit és Allende, Living Theatre és Herbert Marcuse: akkoriban senki sem furcsálkodott Costa-Gavras filmjein. Éppen ellenkezőleg, ezeket a közéletbe markánsan baloldalról „beavatkozó” agitatív filmes vitairatokat még azok a nézők is jól fogadták, akik politikai célzatuk iránt közömbösek, sőt fanyalgóan ellenségesek voltak. Népszerűségük, sőt tömegsikerük magyarázata Costa-Gavras előadásmódjában rejlett: a rendező igen tudatosan, egyben fölényes technikai érzékkel alkalmazta a drámai hatás, izgalom és feszültség populáris eszközkészletét, a tömegfilm, főként a krimi és a thriller bevált effektjeit. (Első önálló munkája, az 1966-os Tökéletes bűntény, „szabvány” bűnügyi film volt, semmi politikai célzat nincs benne, viszont a krimi-műfaj remekműve.)

Időutazás a film egy másik értelemben is. Az Ámen adaptáció: Rolf Hochhuth A helytartó című drámájából készült. A darab 1963-ban, azaz közel negyven évvel ezelőtt jelent meg, s vihart vagy legalábbis vitát kavart Európa-szerte, így nálunk is az 1966-os magyar fordítás nyomán. Német-svájci szerzője „keresztény szomorújátéknak” nevezte alcímében A helytartót, melyben a katolikus egyházat, közelebbről XII. Pius pápát a náci népirtással való hallgatólagos cinkossággal vádolta: a pápa ugyanis – bár tudott a szörnyűségekről – mindvégig nem volt hajlandó felmondani a náci Németországgal kötött konkordátumot, és Krisztus földi helytartójaként felemelni szavát a zsidók legyilkolása ellen. Hochhuth színműve – mint ahogy Peter Weiss Auschwitz-drámája, az eredetileg 1965-ben, nálunk 1966-ban megjelent A vizsgálat is – része volt annak a számos más ügyet is érintő egyéni és kollektív lelkiismeret-vizsgálatnak, amely a hatvanas évek szabadabb vagy legalábbis őszintébb légkörében elindulhatott, hogy azután az évtized múltával el is akadjon.

Az időutazás végén egy klasszikus Costa-Gavras film vár bennünket: olyan munka, amely akár a hatvanas-hetvenes évek fordulóján is születhetett volna, s akkor is nagyjából ugyanígy készült volna el. A rendező ismert stiláris és technikai erényei a régi fénnyel csillognak a nagytörténeti szélesvásznon, ahol a háborús Európa távoli helyszíneit, Berlint, Rómát és a „keleti térség” megsemmisítő táborait fűzi össze a cselekmény. A filmnek – szemben Costa-Gavras újabb keletű, technikailag fáradtabb munkáival, például az 1989-es Zenélődobozzal – lázas sodrása van, vizuális motívumainak ritmikus ismétlődése erőteljes drámai hatást kelt, s a közlendő publicisztikus sematizmusát is sikeresen emeli a moralitásjáték magasába a film érdekesen barokkos theatrum mundi-jellege: a jó megkísértésének és a jó elszalasztásának tragikus világszínházát nézzük.

Feszengve nézzük, s közben keserű íz gyűlik a szánkban. Ez a film jó harminc-harmincöt évet késett, azaz nagyon sokat, nem kellene törődni vele. Viszont így, késve is, kínosan aktuális, sokfelé, nálunk pedig különösképp. Azaz törődni kell vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2780