KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dicsőség zászlaja

Vaskó Péter

Flags of our Fathers – amerikai, 2006. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: James Bradley és Ron Powers művéből William Broyles és Paul Haggis. Kép: Tom Stern. Zene: Clint Eastwood. Szereplők: Ryan Phillippe (Doc), Adam Beach (Ira), Jesse Bradford (Rene), Barry Pepper (Mike), Paul Walker (Hank), Jamie Bell (Iggy). Gyártó: Malpaso / DreamWorks / Amblin Entertainment / Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 132 perc.

 

Miközben az USA éppen elveszít egy megnyertnek hitt háborút, Clint Eastwood annak néz utána, mi veszett el egy valaha megnyert háborúban. A dicsőség zászlajában tulajdonképpen nincsen semmilyen eredeti elem: a 2. világháború egy epizódját feldolgozó könyv adaptációja, amely „csupán” leírja azt, ami és ahogyan történt. A legendák esetében azonban semmi sem gyilkosabb a valóságnál.

Mert Eastwood filmje éppen erre koncentrál: a hősies hazugság, a hazug hősiesség és a véres-szotykos valóság kontrasztjára. Hogy a hős eldobható termék, mint az izzadtságra fújt dezodor. 1945 februárjában hat fáradt és szorongó katona kitűzi az USA lobogóját a kis japán sziget, Iwo Jima csúcsára. A velük tartó fotós lekapja a jelenetet: csak seggek és hátak látszanak rajta, de a hősök éppen ezen arctalansága, a hatalmas égre emelkedő csíkos-csillagos jelkép a klasszikus háromszög-kompozícióval tökéletesen alkalmasnak bizonyul propaganda- és legenda-alapanyagnak. A kép diadalmas ikon lesz, és a hat közül életben maradt három katonát hazahívják, hogy mint ünnepelt hősök segítsenek be odahaza a hadikölcsön-haknikban. A váratlanul jött sztárszerepbe azután mindannyiuk másként illeszkedik vagy döglik bele.

Ennek során Eastwood, mintegy mellékesen, szépen, szabatosan elmondja, hova tolja magának azt a zászlórudat a katonai píár- és sajtóosztály. És mi éppen ezért szeretjük.

Pedig nem is olyan egyszerű vállalás ez egy olyan jelképpel, ami a 10 legfontosabb amerikai kultúrereklye között található, és ugyanúgy jelent meg a Capitolium és Franklin szobra mellett a tévében a zizegős hangyaháborút megelőző műsorzáró képsorban, mint nálunk a Parlament, a korona – és igen, mint a Halászbástya vagy az István a király betétdala. Mint a (re)konstruált édes-savanyú makett-történelem.

Eastwood ebbe a történelmi púrhabba szúrja bele a magáét, miszerint a modern háborús hős a politikának az a jobb keze, amivel a gesztenyét kaparja ki, valamint, ha a forradalom felfalja a fiait, akkor a háborús reklám-emlékezet le is szarja őket. Mutatja és meséli ezt Clint Eastwood imponáló magabiztossággal és meggyőző erővel, pedig a témában olyan erős filmekkel árul egy gyékényen, mint a John Wayne főszereplésével készült 1949-es Iwo Jima homokja, az 1961-es A kívülálló, mely a hősszerepben megrokkant, alkoholistává lett indiánt, Ira Hayest állítja a középpontba (Tony Curtis nagy szerepe), és akiről, mint mítoszrágta amerikai népi hősről balladában Johnny Cash és Bob Dylan is megemlékezett.

Ugyanakkor Eastwood nem csupán kritizálja a választott mítoszteremtő mechanizmust, de erősen épít is rá és eszközeire. Egyrészt megveti a patyomkin-történelmet és historikus parasztvakítást, másrészt belül marad a hétköznapi hősiesség, bajtársiasság szintén nézőnyugtató közegében. Míg az egyikkel leszámol, addig nem lépi át a másik tömegmítosz határát, ahol már saját mítoszait is kockára kellene tennie, mint tették azt azon a környéken és e témában a legnagyobbak, például Kubrick vagy Terrence Malick. Filmje így önmagában egyszerre emeli meg jócskán az idei hollywoodi átlagot, és marad meg ugyanakkor annak hagyományos közegében.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8922