KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Parancsra tettük

Pápai Zsolt

Standard Operating Procedure – amerikai, 2008. Rendezte: Errol Morris. Forgalmazó: FHE Hungary. 111 perc.

 

Volt abban valami zavarbaejtő, amikor az amerikai hadsereg nekilátott demokráciát és kultúrát exportálni a civilizáció bölcsőjéhez, a Tigris és az Eufrátesz völgyébe. Persze mindig gyanús az, aki a békéért háborúzik, de az iraki bevonulásnak külön pikantériája volt ez a – nevezzük így – paradoxon. Aztán lassan kiderült, hogy a katonák csak szavakban hozták el a civilizációt Irakba – az Abu Ghraib börtönben készült fotók még a lelkes háborúpártiak többségének is felnyitották a szemét.

A fényképek napvilágra kerülésekor sokan nem értették a katonákat. Miként lehettek annyira ostobák, hogy elkészítették ezeket a fotókat, miért nem igyekeztek titokban tartani a visszaéléseket, magyarán: miért gyűjtöttek előre bizonyítékokat maguk ellen? A válasz – látszólag – egyszerű: a katonáknak a mohóságuk lett a veszte, az, hogy kevésnek találták a pillanat örömét a hatalomgyakorlásban. Ezért emelték be a fényképezőgépet az ólmosbot, a bilincs és a villanyvezeték mellé arzenáljukba; a fotók révén a tűnékeny pillanatoknál sokkal tovább, a végtelenségig terjeszthették ki az alávetettek feletti hatalmukat.

Legkésőbb Susan Sontag Platón barlangjában című esszéje óta közhely, hogy a fotózás védekezés a szorongás ellen, és a hatalom gyakorlásának eszköze. Az Abu Ghraibban készült fényképek ezt minden korábbi fotónál jobban igazolták, mégpedig azért, mert a hatalomvágy és a hatalom demonstrálásának vágya nem csupán áttételesen, hanem konkrétan jelent meg rajtuk: az őrök maguk is szívesen fotózkodtak a megalázó pozícióba kényszerített rabokkal.

A háború ködében című kongeniális munkájáért 2004-ben Oscart nyert Errol Morris dokumentumfilmjének nem az elkövetők és nem az áldozatok, hanem ezek a fotók a főszereplői; nem véletlenül mutatja be a rendező már az expozícióban azt a három fényképezőgépet, amelyekkel a képeket készítették. Jellemzően szinte semmit sem tudunk meg az Abu Ghraibban raboskodó elítéltekről és hasonlóképpen az elkövetők (elő)életéről sem. A katonák kizárólag a börtönbeli ténykedésükről beszélnek, és Morris mindenkit megszólaltat, csak a foglyok megalázásában főszerepet játszó (nem mellesleg: a többiek részéről egyhangúlag a fotózás értelmi szerzőjeként emlegetett) Charles Granert nem, akinek a felsőbb hadvezetés megtiltotta a nyilatkozattételt.

Morris játékfilmeseket überelő dramaturgiai érzekkel csoportosítja az anyagát, ezért a jórészt beszélő fejeket mutató – illetve levelek és naplóbejegyzések töredékeivel tarkított – film végig rendkívül feszült marad. Jól állnak neki a hatásvadászattal kacérkodó, dramatizált jelenetek (az interjúalanyok szavai megrendezett lassított felvételeken vizualizálódnak), továbbá a Danny Elfman jegyezte – ismét csak erősen hatásorientált – kísérőzene is.

Miközben Morris is áldoz a fogyaszthatóság oltárán, lényegesen többet bíz a nézőre, mint Michael Moore körbeajnározott (ál)dokumentumfilmjei. A film végkicsengése mutatja ezt. Az Abu Ghraib-beli visszaéléseket hatásosan eltussolta a felsőbb vezetés, mindent a katonák nyakába varrtak, többüket bekasznizták. Jó ideig úgy tetszik, hogy Morris filmje is jobbára az őröket teszi felelőssé, azaz maga is az eltussolás része, ám idővel árnyaltabb lesz a kép. Ezek az emberek ugyanis – sugallja a film – nem véletlenül élték, élhették ki ösztönöneket a börtönben, hanem azért, mert a főnökeik fedezték őket. Éppen az inkriminált fotók bizonyítják feletteseik felelősségét: nem is igazán az elkészültük, hanem az a tény – és erre a zárótételben külön kitér a rendező –, hogy szabadon másolták, kézről-kézre adták őket, sőt kérkedtek velük. A katonák semmiféle veszélyérzettel nem bírtak. Csak gyengelméjű ember lehet ennyire könnyelmű (márpedig az Abu Ghraibban szolgálatot teljesítők, hangsúlyozza Morris, nem voltak azok) vagy olyan, akit felülről támogatnak, netán egyenesen biztatnak arra, amit tesz.

Extrák: Audiókommentár Errol Morris közreműködésével; kilenc kimaradt jelenet.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9753