KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/november
MAGYAR VIDÉK: ELVESZETT FIATALOK
• Kránicz Bence: Kamera által élesen Dokumentumfilmek fiatalokról
• Varga Balázs: A hatalom íze Veszettek
• Pólik József: Mi leszünk az ifjúság Szocreál fiatalok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A szüleimtől megkaptam a huszadik századot” Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Bilsiczky Balázs: Emlékkönyv Beszélgetés Gárdos Péterrel
• Kovács Bálint: „Mint Pókember szuperképessége” Beszélgetés Dési András Györggyel és Móray Gáborral
RETRO-BANDÁK
• Géczi Zoltán: A java még csak most következik Frank Sinatra 100
• Varró Attila: Élő legendák Fekete mise
A SZERZŐI HORROR
• Varga Zoltán: Rémálmok álmodója Wes Craven (1939-2015)
• Árva Márton: Eleven vérvonal Del Toro kísértetei
• Sepsi László: Rosszfiúk és fúriák Lucky McKee
VELENCE
• Schubert Gusztáv: Vén Európa Velence
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Valami jobbra várva CineFest
• Stőhr Lóránt: Valami jobbra várva CineFest
• Sághy Miklós: Kontinenseken átívelő vizuális utazások / A világ szeme BIDF
• Horeczky Krisztina: Istentől az ördögig Érpatak modell
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: A fekete múmia átka Alsó-Parnasszus magaslatán
KÖNYV
• Huber Zoltán: Variációk egy témára Kelecsényi László: Eső és telefon
• Varga Zoltán: Az újraértelmezett szatíra Török Ervin: A szatíra diskurzusai a modernitásban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Botanikus szuperhős Andy Weir: A marsi
• Andorka György: Prométheusz gyermekei Ridley Scott: Mentőexpedíció
KRITIKA
• Takács Ferenc: Shakespeare és az irokézek Macbeth a filmvásznon
• Ádám Péter: A banlieu tigrise Dheepan
• Nagy V. Gergő: A panel Istene A legújabb testamentum
• Varró Attila: Útirajzok a kamaszkorból Tökmag és Gázolaj
MOZI
• Strausz László: Miért én?
• Baski Sándor: A lecke
• Kovács Kata: A keresés
• Jankovics Márton: Kötéltánc
• Huber Zoltán: Sicario – A bérgyilkos
• Vajda Judit: A kezdő
• Kránicz Bence: Apák és lányok
• Sepsi László: Szcientológia, avagy a hit börtöne
• Forgács Nóra Kinga: Fák jú Tanár úr! 2.
• Varga Zoltán: Hotel Transylvania 2.
• Hegedüs Márk Sebestyén: Az utolsó boszorkányvadász
• Varró Attila: Pán
DVD
• Gelencsér Gábor: Ének a búzamezőkről
• Pápai Zsolt: Kálvária
• Soós Tamás Dénes: Cobain: Montage of Heck
• Varga Zoltán: Szaffi
• Soós Tamás Dénes: Testvéri kötelék
• Sepsi László: A kihalás szélén

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Lumière-tekercsek

Mozi van

Bérczes László

Küldjük a faxokat, üzenünk a rögzítőn, váltogatjuk a csatornákat, de a személyességre vágyunk. A pecsétre, hogy vagyunk, hogy itt és itt él egy bizonyos Bobcsinszkij, vagy Dobcsinszkij.

Ez az én időm (mondja valaki a rádióban), „most, amikor a tévében negyven csatorna nyomja, amikor telefonok, telefaxok, üzenetrögzítők csörögnek-csattognak, akkor az, hogy a vásznon átballag egy kutya, hogy valaki véletlenül lefröcsköli magát, az elemi, gyermeki élménnyé válik, és erre vágynak az emberek, nem, nem az elit, hanem a nép, én népfilmet csinálok…” Hát persze, Szirtes az. Ő mesél valamelyik nap a rádióban, öt perccel a filmszemle után, amikor még éppen nem járt le erre az évre a magyar film szavatossága.

Különben igaza van neki, amiből nem következik, hogy ez ki is derül majd. Az ő ideje jön, meg a KVB (Közgáz Vizuális Brigád) ideje. Egymáshoz szinte semmi közük, de akkor is. A szeretetteljes, nyers emberi gesztusról van szó. Igen, lehetséges, hogy ez nem derül majd ki, nem derülhet ki, mert továbbra is küldjük a faxokat, üzenünk a rögzítőn és váltogatjuk a csatornákat (hátha valamelyiken bejön ez, pedig ez ott nem jöhet be) – de erre vágyunk. A személyességre. A pecsétre, hogy vagyunk. Én, te, ő. Közép-európai Dobcsinszkijek (vagy Bobcsinszkijok) vágyjuk-elfogadjuk Szirtes András ajánlatát, aki elviszi az üzenetet, miszerint itt és itt él egy bizonyos Bobcsinszkij (vagy Dobcsinszkij). Csak ennyi az üzenet. Ami persze Szirtesről szól, aki tekeri a masinát, forgat és vetít, ott van (elhűlten hallom a rádióban, hogy szó volt a Lumière-tekercsek moziforgalmazásáról, vagyis olyan vetítésekről, ahol nem lenne jelen a rendező, és a drága Darvas Feri, a mozizongorista).

A szemlén volt néhány szeretnivaló, jó film (szerintem a Bűvös vadász; A részleg; az Esti Kornél csodálatos utazása), és volt két esemény (Lumière-tekercsek, Ilyen az élet). Utóbbi kettő kevesebb is, több is, mint egy film. A hangütésről van szó, és arról a suta, tétova mozdulatról, amivel felém fordulnak, és a vászonról lelépve felém, a néző felé mozdulnak a filmesek. Szirtes szó szerint megteszi ezt. Megállítja a filmet, felballag a vászonhoz, a képen látható utca végében megmutatja az autót, amiben akkor éppen lakott, felénk fordulva mesél, arcán a kimerevített filmkép, ő pedig nyelvtani szabályokat félredobó angol–magyar keveréknyelven magyaráz a közönségnek. Visszamegy, mellesleg rálép a kezemre, én ugyanis sokakkal egyetemben a földön kucorgok, ő kortyol a söréből, Darvas egyfolytában játszik, tekintete mindig a vásznon, hiszen a dallam, a ritmus, a képpel mozdul, Szirtes újra teker, valaki oldalt, háttal a vászonnak őt filmezi, mi a vásznat bámuljuk, rajta a kisbabát, amint reggelizik, az óriáskereket, ami csak forog körbe, a kutyát, ahogy keresztül ballag a képen, és egy embert, aki lefröcsköli magát. Jó a kedvünk. Ez az egész többek között mulatságos. Meg szép.

Áll egy filmes pasas a tömeg közepén, fején kis bányászlámpa világít, nem tudom, mire való, de jópofa, balra előttem a földön is egy kislámpa, egy papírlapot világít meg, a kislámpa fénykörében ritmusra mozgó lábak tulajdonosa néha lenéz a papírra, hogy tudja, melyik szám következik, most éppen a Für Elise, elöl, a fehér vásznon egy világítótorony masszív, sötét tömbje, tetején a körbeforduló reflektor pásztázza a vizet, a tenger nyugodt, a fény remeg a víz tükrén, a reflektor együtt mozdul a Für Elise-zel, most Szirtes is hallgat, tudja, ez most egy „lírai rész”, csak hátul kattog monoton ritmusban a vetítőgép karja. Mozi van.

Az utolsó tekercs után felgyulladnak a fények, a vászon előtti kisszínpadon hárman állnak, Szirtes András, Darvas Ferenc, meg Michael, az angol pereces. Mi lelkesen tapsolunk. Tapsolunk a moziban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=835