KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egy színházi ember portréja

Karcsai Kulcsár István

 

Várkonyi Zoltán 1943-ban lefordította tisztelt és szeretett mesterének, Louis Jouvet-nek Egy komédiás feljegyzései című könyvét. Többek között így elmélkedik ebben a könyvben Jouvet: „...ha egy másik életemben, amikor majd díszletmunkás vagy tervező leszek...” – és kifejt egy gondolatsort, melyet szükségtelen most idézni, hiszen csak azért elevenítjük fel ezt a mondattöredéket, mert roppant jellemző Jouvet-re. Íme, a színházi ember, aki egy játékos fordulatként alkalmazott fél mondatban felidézi a halhatatlanságot, a lélekvándorlás ábrándját, és akkor sem tud másra gondolni, mint a színházra. Ha hihetnénk az efféle csodákban, Várkonyi Zoltánt sem képzelhetnénk el ma másképpen, minthogy valamilyen előadás, valamiféle színház körül lobog és lelkesedik abban a bizonyos másik életében. Hiszen ő is ízig-vérig színházi ember volt, színész, színházi rendező, színigazgató, író, műfordító, színésznemzedék nevelője egy személyben. A minap még köztünk járt, és most már emlékét idézzük.

Emléket idéz és egyben nagyszerűen bont ki egy vérbeli művészportrét a Várkonyi Zoltán című kötet, melyet a Magyar Színházi Intézet és a Népművelési Propaganda Iroda jelentetett meg a közelmúltban. Nem egy író munkája, több mint félszáz szerzője van. Beszélgetőpartnerek, újságírók, kollégák, rendezők, színészek, riporterek. A szerkesztő, Szántó Judit, kitűnő érzékkel csoportosította Várkonyi írásait, a vele folytatott beszélgetéseket, interjúkat, majd a róla szóló emlékezéseket, a munkatársak vallomásait, hogy végül is ebből a sokszínű kaleidoszkópból egységes portré kerekedjék.

A Várkonyi-írásokból kiderül, hogy szellemesen és elegánsan verselt, bizonyítja egy 1939-ben megjelent „elégiája”. Hogy jó tollú hírlapíró is volt, bizonyítják a felszabadulás után írt londoni, párizsi riportjai. De a legérdekesebb és legértékesebb közlemény Az első huszonnégy délután, egy színészosztállyal folytatott féléves munka naplója. Várkonyi nem mindennapi színészpedagógusi képességének dokumentuma.

A vele folytatott beszélgetések, interjúk sorában az első dátuma 1941, az utolsóé 1978. Valóságos színháztörténet bontakozik ki ezekből a beszélgetésekből, a Pünkösti-féle bátor kis Madách Színház éveitől kezdve a felszabadulás után feltűnő „vad és nagyszerű szerető”, a Művész Színház időszakán át a bölcs és kiegyensúlyozott „feleségig”, a Vígszínházig. Közben persze az ötvenes évek, a kényszerű kritika-önkritika csikorgó hangjaival. De a pályatársak, barátok és tanítványok legszélesebb körének nyilatkozataiból végül is a művésznek az a képe alakul ki, melyet a búcsú szavaiban így fogalmazott meg Darvas Iván: „...nagyformátumú volt, céhének igazi nagy mestere, és biztos volt a dolgában, mindig is...

Sok jó és érdekes dokumentum: fotók, facsimilében közölt írások, feljegyzések, plakátok tarkítják a kötetet. Egy nagy művészegyéniség képe bontakozik ki a könyv lapjain, és ez azok számára is érdekes, akik Várkonyi Zoltánnak elsősorban filmes vagy televíziós munkásságát ismerik. Ez a kötet, tudatosan, csak a színházi emberrel foglalkozik. Területét a kötethez írt előszavában Elbert János így jelöli ki: „Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalkozásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett – ilyen irányú munkásságának felmérésére a jelen gyűjtemény éppen úgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba foglalására.”

Várkonyi Zoltán 1934 óta szerepelt filmen, 1939-ben írta első forgatókönyvét, 1951-ben forgatta első önálló filmjét. Munkásságának ezzel a nem éppen jelentéktelen részével csupán egy kis propaganda füzetecske (Filmek és alkotók 7., MOKÉP) és Nemeskürty István nekrológ jellegű, filmművészeti folyóiratban megjelent tanulmánya foglalkozik. Jó lenne ehhez a színházi kötethez hasonló érdekes és izgalmas anyagot kézben tartani Várkonyi Zoltán filmszínészről és filmrendezőről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7712