KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/január
BETILTOTT VÁGYAK
• Vajda Judit: Ádámévák Transzszexualitás a kortárs filmművészetben
• Schubert Gusztáv: Elcserélt nemek A dán lány
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Lengyelország
BŰNMOZI
• Zombory Erzsébet: Angol labirintus Hercule Poirot és Miss Marple
• Ádám Péter: Géniusz a négyzeten A Hitchbook-sztori
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Hosszú út Máriássy Félix stílusváltásai
• Morsányi Bernadett: Voltam élni Beszélgetés Dobai Péterrel
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „180 fokos fordulatra lenne szükség” Beszélgetés Hartai Lászlóval
SZERZŐI RAJZFILMEK
• Dobay Ádám: Hazatérés Álomországból Mamoru Hosoda
• Kránicz Bence: Kutya világ ez, Snoopy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film
• Sepsi László: Két világ közt Anilogue 2015
• Varga Zoltán: Kollázs és karikatúra Réber László animációi
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok - 2. rész
FESZTIVÁL
• Bilsiczky Balázs: Arcvonalak Verzió Fesztivál
• Bartal Dóra: A tudatosság nyomógombjai Jihlava
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A nyelven túli költészet A kortárs lírai film Brakhage után
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Amerikai rémálom Az ember a Fellegvárban
• Csiger Ádám: Rebootolni a világot 12 majom
• Pernecker Dávid: Utazás az Univerzum peremére Rick és Morty
KÖNYV
• Veress József: M mint mozi Bokor Pál: A film mint mozgás
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Máltai bálnák Moby Dick filmek
KRITIKA
• Árva Márton: Okkal lázadók Mustang
• Pápai Zsolt: Hidegháborús hősök Kémek hídja
• Kovács Bálint: Kurvának áll Félvilág
MOZI
• Jankovics Márton: Ég és jég között
• Soós Tamás Dénes: Macondo
• Forgács Nóra Kinga: Lépcsőházi történetek
• Baski Sándor: A kincs
• Csiger Ádám: Marguerite – A tökéletlen hang
• Kovács Kata: Így jártam a mostohámmal
• Kovács Marcell: Krampusz
• Kránicz Bence: Káosz karácsonyra
• Teszár Dávid: Truman
• Sepsi László: Ha Isten úgy akarja
• Varró Attila: Holtpont
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
DVD
• Schubert Gusztáv: Egy erkölcsös éjszaka
• Czirják Pál: Kánikulai délután
• Kránicz Bence: Szeméttelep
• Soós Tamás Dénes: Maggie
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Hungarian Comics Speak English
• Bayer Antal: Hungarian Comics Speak English

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Show és tehetség

Csillagszüret

Kemenes Tamás

Tehetség és nézettség egymásnak ellentmondó fogalmak.

A városi legenda szerint maffiózóék egy szép napon beköltöztek egy kocsmába, és attól kezdve onnan intézték a különféle ügyeket, illetve pihenték ki a hosszú, zűrzavaros nap fáradalmait. A hely nem volt se túl jó, se túl nagy, éppen elfért benne a két játékautomata, az ócska zenegép és a biliárdasztal, úgyhogy a környékbéli lakosság még az elvárhatónál is hamarabb, különösebb lelki traumák nélkül megtanulta teljesen nélkülözni. Mindenki tökéletesen tudta, hogy a vastag üvegfal mögött lazán letámasztott dákó tulajdonképpen illúzió, üres látványelem, amely nagyjából annyira mesél a hely szelleméről és funkciójáról csupán, mint a vágóhíd mellett iparkodó ibolya.

Mondják, egyszer néhány fiatal mégis betévedt a kocsmába, lökni szerettek volna a kopottzöld asztalon, zenére ráadásul, állítólag még pimaszkodtak is kicsit az ottaniakkal, ezt nem tudni biztosan. Mindenesetre a dákóról azt hitték, hogy dákó, a zenegépról, hogy zenegép, a vendégekről meg azt, hogy vendégek – magyarán bedőltek a csalóka

látszatnak…

Valamivel később – tegnap – Szíj Melinda sírni kezdett a Mokkában. Nem az interjú második, esetleg harmadik percében, hanem abban a minutumban, hogy a róla szóló blokk mintegy elkezdődött. Meglátta a kamerát, és elsírta magát. A helyzetet se Demcsák Zsuzsa kétségkívül roppant érzékeny és jogos kérdése – „Mi a baj, Melinda?” –, se Joshi Bharat minden bizonnyal csível is megtámogatott közelsége nem tudta helyrehozni. Pedig utóbbi, kínjában, még egy bibliai helyet is aktivált a beszélgetésben: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” – szólt kedvesen, de mindhiába. Persze annyira azért nem rejtélyes a dolog, hiszen egy ideje már tudhatjuk: a gond egészen egyszerűen az, hogy Szíj Melinda nagyon benézte ezt a tehetségkutatós témát. Ránézett a mikrofonállványra, rendben, csekkolta rajta a mikrofont, megvan, látta a dalra nyíló szájakat, ez is oké, szemügyre vette a szakmai zsűrit, remek, aztán levonta a következtetést: ez bizony egy énekverseny. Nem a környéken nőtt fel, ezért bedőlt a látszatnak.

Mert persze az énekes tehetségkutatók csak másod- vagy harmadsorban szólnak az énekesi tehetségről, már ha egyáltalán. Hogy mást ne mondjunk, itt a háttértörténet, amelyet Szíj Melinda oly kíméletlen rendszerességgel nyilvánít lényegtelennek, éppenséggel maga a legfontosabb elem: ki honnan jött, jurtából vagy luxusvillából, hogyan jutott el a harmadik fordulóig, hogy érzi magát a kedves család most, amikor szerettük egy országnak húzza azt, amit eddig csak nekik húzott – mindez érezhetően lényegesebb, mint az, hogy egyébként kinek a hangjától repednek a poharak.

Szíj Melinda nem érti, nem is akarja érteni, miért és hogyan lehetne vele kapcsolatban például olyasmikre hivatkozni, mint „a közönség igénye” – szerinte itt neki, az énekesnek mint művésznek vannak és lehetnek igényei, a közönség, már ha akarja, kövesse őt, ha meg nem akarja, akkor ne kövesse. Nem érti, hogy a különféle tehetségkutató műsorokban a danolászás csak egy elem a sok közül, hogy a kereskedelmi tévék valójában nem csak az új Janis Joplint vagy a még újabb Stinget keresik, hanem Fekete Pákó megbízható társát is az édes bajban, tölteléket Fókuszba, Aktívba, Vacsoracsatába, Barátok köztbe. Nem érti, hogy az ilyen produkciókban már régóta nem a távoli jövő – pláne nem a felvonuló tehetségek távoli jövője – épül, hanem a Knorr Rafinéria, vagy legfeljebb a következő hétvége: a néző nem adakozik vagy támogat, csupán saját szórakozását szervezi-szerkeszti, habzsol, nem tud, nem is akar sem igazságos lenni, sem messzebbre látni a következő adásnál. De Szíj Melinda és a hozzá hasonló gyanútlan tehetségek legfőképpen azt nem értik, hogy a közönség bizony óriási úr: ha a lágyan omló pisztáciafagylaltra egyszer azt mondja, hogy az ropogós töpörtyű, úgy az onnantól kezdve ropogós töpörtyű, és kész. Az ember ilyenkor nem lázad, nem szipog, még csak nem is énekel – hanem leül Demcsák Zsuzsa és Joshi Bharat mellé a Mokkába, és ropogtat.

Bakács Tibor, miután megvált a Megasztár-zsűrizéstől, azt írta:ezek a realityk, tehetségkutatók és talkshow-k csini kis hullákat gyártottak a nézettség oltárán”.

Szíj Melinda igazi, elbűvölő tehetség, hullája csak nehezen megkerülhető. Talán még némi-nemű koncepcióigazításra is rákényszerítheti a tehetségkutatóműsor-készítőket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10537