KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/január
BETILTOTT VÁGYAK
• Vajda Judit: Ádámévák Transzszexualitás a kortárs filmművészetben
• Schubert Gusztáv: Elcserélt nemek A dán lány
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Lengyelország
BŰNMOZI
• Zombory Erzsébet: Angol labirintus Hercule Poirot és Miss Marple
• Ádám Péter: Géniusz a négyzeten A Hitchbook-sztori
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Hosszú út Máriássy Félix stílusváltásai
• Morsányi Bernadett: Voltam élni Beszélgetés Dobai Péterrel
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „180 fokos fordulatra lenne szükség” Beszélgetés Hartai Lászlóval
SZERZŐI RAJZFILMEK
• Dobay Ádám: Hazatérés Álomországból Mamoru Hosoda
• Kránicz Bence: Kutya világ ez, Snoopy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film
• Sepsi László: Két világ közt Anilogue 2015
• Varga Zoltán: Kollázs és karikatúra Réber László animációi
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok - 2. rész
FESZTIVÁL
• Bilsiczky Balázs: Arcvonalak Verzió Fesztivál
• Bartal Dóra: A tudatosság nyomógombjai Jihlava
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A nyelven túli költészet A kortárs lírai film Brakhage után
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Amerikai rémálom Az ember a Fellegvárban
• Csiger Ádám: Rebootolni a világot 12 majom
• Pernecker Dávid: Utazás az Univerzum peremére Rick és Morty
KÖNYV
• Veress József: M mint mozi Bokor Pál: A film mint mozgás
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Máltai bálnák Moby Dick filmek
KRITIKA
• Árva Márton: Okkal lázadók Mustang
• Pápai Zsolt: Hidegháborús hősök Kémek hídja
• Kovács Bálint: Kurvának áll Félvilág
MOZI
• Jankovics Márton: Ég és jég között
• Soós Tamás Dénes: Macondo
• Forgács Nóra Kinga: Lépcsőházi történetek
• Baski Sándor: A kincs
• Csiger Ádám: Marguerite – A tökéletlen hang
• Kovács Kata: Így jártam a mostohámmal
• Kovács Marcell: Krampusz
• Kránicz Bence: Káosz karácsonyra
• Teszár Dávid: Truman
• Sepsi László: Ha Isten úgy akarja
• Varró Attila: Holtpont
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
DVD
• Schubert Gusztáv: Egy erkölcsös éjszaka
• Czirják Pál: Kánikulai délután
• Kránicz Bence: Szeméttelep
• Soós Tamás Dénes: Maggie
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Hungarian Comics Speak English
• Bayer Antal: Hungarian Comics Speak English

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

8 és ½ nő

Egy világ, nyolc és fél rubrika

Hirsch Tibor

Greenaway, a lajstromozó ezúttal nőket gyűjt.

 

Hollywood hőskorában Eric von Stroheimet volt szokás népszerűsíteni úgy, hogy „a Színész, akit ön imád gyűlölni.” Peter Greenaway art-forgalmazóinak érdemes lenne megfontolniuk a reklámötlet eltulajdonítását. „A rendező, akit ön szívesen utál!” Ráadásul Stroheim egysíkúan ellenszenves katonatisztjeihez képest az „ellenszenvesben utazó” angol kultusz-filmesnél utálatunk okai-ürügyei gazdag változatosságban kínálkoznak. Ott van rögtön a hideg szívű Greenaway szimpla kis sztereotípiája. Mondják: „Mérnöki munka, nem művészet!” Ehhez jön még a katalógus-forma filmszerűtlensége. Mondják: „Jobb filmjei fárasztó enciklopédiák, a rosszabbak műveltség-fitogtató felsorolások.” És akkor még be sem indult az amúgy szabadszellemű artmozi-barát egyenesen Greenaway-nek tartogatott prüdériája. „Greenaway, a tisztátalan!” Hiszen van erőszak véresebb, van szex láthatóbb, van szöveg obszcénabb, van perverzió félelmetesebb. De ez más. Együtt és így, csak Greenaway-nél van.

Ez volna tehát, amit eddig utálni szerettünk benne.

És most, tessék, a 8 és 1/2 nő földob egy újabb ellenszenv-vetületet. „Greenaway, a semmilyen.” Aki nem is Greenaway. És úgy nem azonos önmagával, hogy közben nem lett szívünknek kedvesebb. Hiszen ettől még hideg is, tisztátalan is, felsorolás-szerű is. Csakhogy így, Michael Nyman zenei stílusjátékainak hangulati rávezetése nélkül, barokk-idéző képkompozíciók nélkül, rácsok, feliratok, képre vetített hálók nélkül – gyűlölni sem tudjuk rendesen.

Pedig azért ez sem akármilyen film. Mindenekelőtt „fél film”. Nyolc teljes, szabályosan szabálytalan egészestés opusz után ez volna a torzó. A nyolc és feledik. Valami, ami már csak azért is másképpen botránkoztat meg, mint a többiek, mert egy halott mester teljességgel tiszteletlen szellem-idézése. Általa egészül ki Greenaway bűnlajstroma a kegyeletsértéssel. Tudjuk, Fellini szerette a nőket. Hogy Greenaway szereti-e őket, ki tudja? Mindenesetre filmjeiben kivétel nélkül életveszélyesek. Hogy a világ változatossága, a kultúrák, nációk, történelmi korszakok gazdagsága megfeleltethető a női nem körüludvarolható sokadalmának, ez – legalábbis mozgóképen – Fellini hitelesítette metafora. Az ember- és filmszerű casanovai vágy, mely mediterrán gerjedelemből hideg északi gyűjtőszenvedéllyé jegecesedik – még ez is Fellini találmánya. Hogy a történet – a történelem – már eleve a Nagy Romlás után, tehát romlott és kétségbeesett férfi szereplők nő-gyűjtögető játszadozásával indul, vagyis rögtön a végső stádiummal kezdődik – ez már a greenaway-i kegyeletsértés.

A mostani filmhez sem árt kicsit körülnézni Greenaway önmagát építő enciklopédiájában. A nőknek arrafelé nem csupán férfiak halálához van közük, hanem a halál jellemzően greenaway-i eszközéhez – mindenek előtt a vízhez, a fulladás gyilkos fiziológiájához, külső-belső testi romláshoz, rothadáshoz. A rendező filmes életműve valamikor régen egy kevéssé ismert kísérleti mozgóképpel, a Szajna halottaival kezdődik. Négyzetháló vetül az éjszakai folyóra, csobban a víz, valakit elnyelnek a habok. A négyzethálóból halottkémi jegyzőkönyv lesz: rubikák, rovatok, a halál és a halálig vezető balvégzet regisztrációs lenyomata: igazi férfias és civilizációs vívmány. Egyben újkori is: az Ész Századának büszkesége. Merthogy – nem mellékesen – a forradalmi Párizsban vagyunk, ahol a ráció optimista prófétái csak azért is rávetítik négyzethálójukat, halott-kataszterüket az odalent kavargó fekete örvényre. A mitológiák egyetemes jelképtárában a Víz három nagyfontosságú princípiumnak megfeleltethető: Káosz, Nő, Élet. Káosz: minden dolgok születésének és pusztulásának helye. Élet: ami sarjad, bomlik és nincsenek benne derékszögek. Nő: szül és temet, birtokosa az életnek, tudósa a káosznak. És akkor megjelenik az újkori férfi, saját civilizációjának bolondja, a maga szánalmas négyzetrácsaival, regisztráló- és gyűjtőszenvedélyével. Eddig nyolc nagyjátékfilmen keresztül méricskélt, gyűjtögetett. Csak azt méricskélte, csak azt gyűjtögette, amit reménytelen és tilalmas gyűjtögetni és méricskélni. Az élet és halál – a káosz lenyomatait lajstromozta, rajzolóként, régész-építészként, mágusként, és könyvtárosként. Vagyis nőket eddig még nem gyűjtött. Különös, hogy nem. A nők minden eddigi filmjében ott segédkeztek, amikor a férfi gyűjtőszenvedélyéért megbűnhődik. Segédkeztek a büntetésben, serénykedtek a bűnös férfi anyás búcsúztatásban.

Ha a nőiség maga a mérő-rácsok közül kifolyó élet és halál, az a réges-régi, örvénylő víz a tizennyolcadik századi Szajna medrében, akkor igazán kézenfekvő az egyszerűsítés, már csak dramaturgiai szempontból is: büntessenek a nők, mint eddig is, de legyenek a bűnös játék szenvedő alanyai is végre ők maguk. Azután bűntessenek végre önmagukért.

Idáig tehát a Fellini-parafrázis. Ebben a mostani filmben egyébként akad más dramaturgiai Kolombusz tojása is. Végre-valahára találkozik Greenaway-nél pénz és gyűjtögetés, pénz és rend, pénz és civilizáció. Az életmű korábbi gyűjtögetői művészek, tudósok, hivatalnokok. Igazán magától értetődőbb tematikus fordulat az életműben: a háromszáz éve szánalmasan serénykedő újkori civilizációnkat, a dőre szorgalmat a Káosz rendszerezésében – jelképezze most már a Bankár.

A Bankár tehát pénzért vesz nőket. A világot veszi meg, pontosabban azt, ami a világból rajta kívül esik. Térben és időben távoli kultúrákat. Saját előzményeit. Történelmi múltját ennek a reménytelenül gyűjtögető-lajstromozó jelen időnek.

Mielőtt ez a háromszáz éve tartó jelen megkezdődne – ebben az új, nyolc és feledik filmben mindenek előtt meghal egy nő. A Feleség. Valami, akkor régen, nagyon elromlott. Mintha maga az Élet halna meg, mielőtt a gyűjtögetés és hárem-alapítás rafináltan intellektuális munkája megkezdődik. A kollekcióba rendezett nők már az Élet emlékei a múltból, és idegen kultúrákból importált emlékeztetői a jelenből. Akad japán nő, aki abszolút nőiségével egyszerre idézi a gésák időben közeli, térben távoli értékvilágát, és a lovagi galantéria térben közeli, időben távoli hagyományát. További tetszetős relikviák: alázat és önfeláldozás, a megközelíthetetlenség, a puritán erény csapdái. Azokból a korokból, amikor még a világ erre a rugóra működött. Begyűjthető ez is: szükség van hozzá mazochista cselédlányra és vétkező-bűnbánó, és megint vétkező apácára. Tetszetős gyűjteményi trófea még az Örök Anya: azon kívül, hogy tiszteletreméltó asszonyi értékkel gazdagítja a kollekciót, metaforája volna a növekedés és szaporaság kultuszainak, idézve gazdasági, vallási, nemzetfenntartó parancsok évezrednyi sokaságát. Képviselteti magát a háremben ezen kívül a játékszenvedély, a kapitalizmus maga, melynek csinos szimbólum-nője nagyon természetesen, véges-végig csak nyerni akar. Megjelenik továbbá a protestáns ráció, a szép tolmácsnő praktikus, arányos, vágyakat elfojtó figurájában. Megjelenik a természet, és hozzá civilizációnk viszonya: egy megnyomorodott hölgylovas képviseli, tolókocsihoz kötött sportlady, oldalán egy szívének különösen kedves kan disznóval.

A jelkép-személyiségek természetesen, ahogy Greenaway-nél megszoktuk, dupla, netán tripla-fenekű metaforák. A civilizációt – az összetorlódott múltat – írják le elsősorban, de természetesen az sem mindegy, hogy az egyik olasz, a másik japán, a harmadik, osztrák. Ezen kívül ezek a nők – nem éppen mellékesen – filmek. Az életmű maga. Terhes olasz nő: Az építész hasában vagyunk. Amputált lábú nő, állatok körében: megérkeztünk a ZOO-ba. Az abszolút nőiség titkát kereső szigorú japán szépség: mintha a Párnakönyvből volna ismerős. Rabszolganő, aki föllázad: A szakács, a tolvaj, a felesége és annak szeretőjében találkoztunk már vele. Fél-nő, titokzatos nyomorék, netán hermafrodita: fölrémlik A maconi gyermek. Erős, bölcs, szókimondó nőszemély, aki kontraktusok betűjét követve csillapítja szex-éhségét: láttuk őt már többször: talán a Számokba fojtva nőalakjai között, talán A rajzoló szerződésének asszonyi karában.

A nők: korok és kultúrák. A nők: az egyesülni képtelen Európa elbóklászó országai. A nők: nyolc és fél Greenaway-film. Ezenkívül az Örök Nő nem éppen Fellini-féle, de greenaway-i vetületei. Vagyis, nem mellékesen, a nők: nők.

És a férfiak? A gyűjtögető Bankár kettéhasadt. Apa és fia. Az egyiket szeretnünk és szánnunk kell rút pénzszámolgató mestersége közepette, a másikat, a fiatalabbat, talán bizony illene megvetnünk, ahogy megveti őt az utolsó nő, a gyűjtemény legértékesebb példánya, a győzedelmes Jelen, aki az apát még megsiratja, de fiának már nem ajánlja föl szolgálatait. Greenaway majd minden filmjében általában egyszerre mutatta reménytelenségében tiszteletre méltónak és ostobán felfuvalkodottnak az Újkor emberét, a férfit, aki a lajstromozhatatlant kívánja lajstromozni, a birtokolhatatlant birtokolni. Ezúttal a tisztelet és ellenszenv két külön férfiúra irányul. Az apa bizonyára maga az ős-lajstromozó. Rögtön a film elején megüti őt egy tönkretett távol-keleti üzletfél, és ő örül eleredő orra vérének, örül, hogy a rácsokba-rublikákba tördelt, pénzen megvásárolt élet avagy halál mégis csak jelzéseket ad igazi önmagáról. Az apának lelkiismerete van és kétségei.

A fiú már nem látja élet és gyűjtemény különbségét. Ha ő volna a Rajzoló, sosem nézne már ki a rajzkeret mögül, nem hinné el, hogy háló és szál-kereszt nélkül látni lehet. Nem lát, nem hisz, nincsenek gátlásai.

Az eltompult érzékű fiú-bankár mi vagyunk. Ő, az örökös, Japán iránti perverz nosztalgiája okán a földrengések barátja. Neki – nekünk – diszkrét vércseppekkel már nem üzenhet sem az Élet, sem a Káosz. Földrengés kell hozzá, hogy megérezzük, milyen is lesz, amikor Víz és Nő kiszökik a négyzethálón. Hogy civilizációnk nem uralkodik semmin, amit pedig nagy fáradsággal rublikákba rendezett.

A fiúnak földrengés kell. Egyre nagyobb földrengések.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2932