KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/április
WAJDA 90
• Szíjártó Imre: Menyegzők Wajda-motívumok a mai lengyel filmben
• Forgács Iván: Lelkének rabjai Wajda 90
• Wajda Andrzej: A nemzeti film eszméje
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Még mindig veri az ördög… András Ferenc
• Kővári Orsolya: Valami visszavonhatatlan Beszélgetés Till Attilával
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
MANDA-DOSSZIÉ
• Barkóczi Janka: A magányos villa Mi a MaNDA?
• Hamar Péter: Csak a fejléc maradt Volt egyszer egy Filmtudományi Intézet
IZLAND
• Baski Sándor: Manók, lovak, emberek Új izlandi filmek
• Kránicz Bence: Vergődik, majd messze száll Madárkák
BŰN ÉS HATALOM
• Pápai Zsolt: Farkasok földje Denis Villeneuve: Sicario
• Sepsi László: Brutális egzotikum Miroslav Slaboshpitsky: A törzs
• Varró Attila: Dante Lam rendőrfilmjei Szűkebb haza

• Pintér Judit Nóra: Idegenként a neurotipikusok világában Autista hősök
FESZTIVÁL
• Ruprech Dániel: Dialóg nélkül Berlin
• Szalkai Réka: Kistigrisek Rotterdam
• Horeczky Krisztina: Hétköznapi őrül(e)tek Cseh Filmkarnevál
KÖNYV
• Várkonyi Benedek: A történelem sorsa Minarik, Sonnenschein és a többiek
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Nincs jó döntés A Homeland és Európa
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Féktelen jövő Zero
• Nagy V. Gergő: Az ordibáló gróf Az itt élő lelkek nagy része
MOZI
• Pintér Judit Nóra: Hétköznapi titkaink
• Vajda Judit: Csokoládé
• Jankovics Márton: Évszakok
• Árva Márton: Mindenáron esküvő
• Varró Attila: Szívecskéim
• Alföldi Nóra: A mi jövőnk
• Kovács Bálint: Eddie, a sas
• Sándor Anna: A Beavatott-sorozat: A hűséges
• Baski Sándor: Zoolander 2
• Andorka György: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma
• Huber Zoltán: Momentum
• Soós Tamás Dénes: A turné vége
• Kránicz Bence: Kung Fu Panda 3
• Kovács Kata: Zootropolis - Állati nagy balhé
• Csiger Ádám: Egyiptom istenei
• Pápai Zsolt: A 657-es járat
• Bocsor Péter: A varrónő
• Benke Attila: Gyilkos ösztön
• Benke Attila: Batman: Az elfajzott
• Nagy V. Gergő: Angyali szemek
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
MOZI
• Tosoki Gyula: Jóemberek

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Emlékezés Wilt Pálra

Felejtés ellen

Szalai Györgyi

Wilt Pál filmrendező hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel.

Talán még húsz éves sem volt, amikor a Filmművészeti Főiskolára felvételizett. Egy lichthofra nyíló vágószobában vágta felvételi filmjét úgy, hogy a feleslegesnek ítélt snitteket kidobta az ablakon. Miután kiderült, hogy véletlenül a legfontosabbat is kidobta, le kellett ereszkedni és a felgyülemlett szemétből előbányásznia. Jellemző volt rá ez a könnyed, néha önsorsrontó lazaság.

Wilt Pál hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel, mert a tehetsége ígéretesebb volt, mint amennyit sikerült beteljesítenie.

Akkor született, amikor a film ádáz csatáit vívta művészetként való elismertségéért és győzött: a lengyel, cseh, olasz, orosz, japán francia „új hullám” és a magyar „szegénylegények” megtöltötték a mozikat.

Amikor a Filmművészeti Főiskolára bekerült, új korszaka indult a magyar filmművészetnek. Herskó János kinyitotta a Főiskola kapuit és a rendező növendékek szemléletét a valóságos viszonyok felfedezése felé. Wilt Pál így részese lehetett egy másik nagy korszaknak – a magyar dokumentum és dokumentarista film látványos, külföldön is elismert korszakának. Afőiskolai vizsgafilmként készült Ságpuszta (a Zánkai Úttörőváros építése miatt lebontásra ítélt parasztházak öreg lakóinak drámája) egyik darabja lett a Hat Bagatell című szkeccs filmnek, amely a Kádár-korszak egyik legfontosabb és különös módon egyik legtragikomikusabb lenyomata. Olyan rendezők társaságában, mint Bódy Gábor, Dárday István, Fehér György, Jeles András, Tarr Béla.

Wilt Pál „túl jó” családból származott. Szülei jelentős szobrászművészek: Schaár Erzsébet és Wilt Tibor. Ő késői egyetlen gyerekként mindent megkapott: szellemi muníciót, minden irányú támogatást – és nyomasztóan nagy, részben vélt, részben nagyon is valós elvárásokat. Talán túl sokat mindenből.

Abban az időben, talán még ma is, filmrendezőnek csak az számított, aki játékfilmet rendezett. Ő egész életében egyetlen játékfilmre készült, változatok sokaságát írta meg, ez a film azonban sohasem jutott el a megvalósulás küszöbéig sem. (Talán nem véletlen, hogy ez a film saját családja drámájáról szól.)

És közben készült az ötször másfél órás Nevelésügyi sorozat, egy 300 perces, szigorúan szerkesztett film-folyam, amely egy ötgyerekes pedagógus család sorsában-mindennapjaiban ragadja meg az 1970-es évek szellemét az oktatásügy, a hatalom, a kisvárosi hierarchia, a félelmek és megaláztatások, a kisszerű gondok és beteljesületlen vágyak világát.

A filmsorozat egy éven át tartó forgatását egy éves szellemi felkészülés előzte meg – gyakran a Wilt család elvarázsolt Városmajor utcai lakásában, ahol később az operatőr Pap Ferenc fotói készültek.

A forgatást egy éves vágás követte, majd évekig tartó „társadalmi forgalmazás”: vetítéssorozat, pedagógusok, leendő pedagógusok, ahol minden vetítést, viták, beszélgetések követtek – az alkotók részvételével. Nincs olyan játékfilm, amelyet ennyien láttak és gondoltak volna végig.

Egy másfajta értékrendben azonban ez nem számított. Nem volt művészet. Pali ebbe roppant bele.

Hosszú évek után, egyedül, család nélkül visszatalált a dokumentumfilmhez –

rátalált Csepelre.

Emberi sorsok tükrében kutatta és mutatta fel a Weiss Manfréd nevével fémjelzett régmúltat, amely ipari, közösségi, emberi értékeket hordozott, az azt követő Vörös Csepelt, ahol elsősorban az emberi és kulturális értékeket számolták fel, majd az 1990-ben kezdődő újabb korszakot, amikor a lepusztítás befejeződött, és a hatalmas tárgyi értékeket privatizáció címszó alatt széthordták-szétlopták, azután következett a közelmúlt végső erkölcsi lezüllése, az elhíresült iskolai kettős gyilkosság. Az a Csepel, ahol az erdőben, a hajléktalanok „lakónegyedében” földbe ásott, azonosítatlan hullákat találtak. Ezt a filmet már nem tudta befejezni...

Wilt Pál tehetsége nem teljesedett ki, de ha végignézzük a névsort, azokét, akikkel élete során együtt dolgozott, furcsa „gyászjelentést” olvashatunk: Bódy Gábor tragikus, rejtélyes és korai halála, Fehér György váratlan, korai halála, és most Ő. De az élők is kegyetlen csatákat vívnak az elmúlás és a felejtés ellen – azért, hogy életművűk kiteljesedhessen.

Itt élned és meghalnod kell... Ki tudja, melyik nehezebb élet-feladat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 37-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11408