KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/április
WAJDA 90
• Szíjártó Imre: Menyegzők Wajda-motívumok a mai lengyel filmben
• Forgács Iván: Lelkének rabjai Wajda 90
• Wajda Andrzej: A nemzeti film eszméje
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Még mindig veri az ördög… András Ferenc
• Kővári Orsolya: Valami visszavonhatatlan Beszélgetés Till Attilával
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
MANDA-DOSSZIÉ
• Barkóczi Janka: A magányos villa Mi a MaNDA?
• Hamar Péter: Csak a fejléc maradt Volt egyszer egy Filmtudományi Intézet
IZLAND
• Baski Sándor: Manók, lovak, emberek Új izlandi filmek
• Kránicz Bence: Vergődik, majd messze száll Madárkák
BŰN ÉS HATALOM
• Pápai Zsolt: Farkasok földje Denis Villeneuve: Sicario
• Sepsi László: Brutális egzotikum Miroslav Slaboshpitsky: A törzs
• Varró Attila: Dante Lam rendőrfilmjei Szűkebb haza

• Pintér Judit Nóra: Idegenként a neurotipikusok világában Autista hősök
FESZTIVÁL
• Ruprech Dániel: Dialóg nélkül Berlin
• Szalkai Réka: Kistigrisek Rotterdam
• Horeczky Krisztina: Hétköznapi őrül(e)tek Cseh Filmkarnevál
KÖNYV
• Várkonyi Benedek: A történelem sorsa Minarik, Sonnenschein és a többiek
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Nincs jó döntés A Homeland és Európa
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Féktelen jövő Zero
• Nagy V. Gergő: Az ordibáló gróf Az itt élő lelkek nagy része
MOZI
• Pintér Judit Nóra: Hétköznapi titkaink
• Vajda Judit: Csokoládé
• Jankovics Márton: Évszakok
• Árva Márton: Mindenáron esküvő
• Varró Attila: Szívecskéim
• Alföldi Nóra: A mi jövőnk
• Kovács Bálint: Eddie, a sas
• Sándor Anna: A Beavatott-sorozat: A hűséges
• Baski Sándor: Zoolander 2
• Andorka György: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma
• Huber Zoltán: Momentum
• Soós Tamás Dénes: A turné vége
• Kránicz Bence: Kung Fu Panda 3
• Kovács Kata: Zootropolis - Állati nagy balhé
• Csiger Ádám: Egyiptom istenei
• Pápai Zsolt: A 657-es járat
• Bocsor Péter: A varrónő
• Benke Attila: Gyilkos ösztön
• Benke Attila: Batman: Az elfajzott
• Nagy V. Gergő: Angyali szemek
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
MOZI
• Tosoki Gyula: Jóemberek

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó reggelt, Vietnam!

Báron György

 

Olyan ez a furcsa nevű, még furcsább külsejű disc-jockey, ez az Adrian Cronauer, mintha Tom Wolfe lendületes riportázsából, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonalból lépett volna elő. „Guuuud móórning, Vietnááám!” – üvölti-énekli a mikrofonba, majd hörög-sípol-fütyül-zümmög-dudorászik, be nem áll a szája, miközben a legvadabb rock and rollt nyomja. Mindenki a Cronauer-show-t hallgatja: zöldsapkás tengerészgyalogosok, repülők, haditengerészek, szárazföldiek, még a frontvonalak mögött, a városban lebzselő puhányok is.

1965-öt írunk. A vietnami eszkaláció éve ez. A helyszín: Saigon. Háború és rock and roll. Öldöklés és military-vígjáték. Nehéz a kettőt összehozni, de nem lehetetlen. A súlyos ellenpéldák közül idekívánkozik Kubrick Dr. Strangeloveja és Altman MASHe; az utóbbi a Jó reggelt, Vietnam! alighanem közvetlen ihletője. A rendező, Barry Levinson azonban rossz, képzelőerő nélküli tanítványnak bizonyul. Altman vagy Kubrick filmje lidérces abszurd komédia volt, a Jó reggelt, Vietnam! ezzel szemben szelíd, tisztelettudó vígjáték, mégha időnként merésznek és vadnak is próbál látszani. Vannak benne, akárcsak a rossz emlékmű Szakaszban, jó és rossz amerikaiak. A jók szeretik a vietnamiakat és a kemény rockot. A rosszak nem veszik emberszámba a sárgákat és lassú szalonzenével ámítanák a katonákat. Hősünknek a rock iránti rokonszenve szorosan összefüggni látszik azzal, hogy épp egy Vietkong-partizán hugába lesz szerelmes, míg a Perry Como Bandet hallgatók, úgy tetszik, ennél súlyosabb háborús bűnökre is képesek. Nohiszen.

Mégis, egyedül a főszerepet alakító Robin Williamsért érdemes megnézni a filmet. Williams káprázatos komédiás – a képességeit már Altman Popeye-ében is megcsodálhattuk –, s Levinson legnagyobb rendezői érdeme, hogy hagyja őt kedvére játszani. Ha egyedül néz szembe a kamerával és darálja a zsongító szöveget – elfelejtődik a sematikus sztori, a kimódolt epizódok, a jellegtelen fényképezés és a film élni kezd. Szerencsére a kétórás filmidőnek csaknem a fele Williams jutalomjátéka: a filmtől független one man show, távol Vietnamtól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5515