MoziSzerelmi bűnökVarró Attila
Crime d'amour – francia, 2010. Rendezte: Alain Corneau. Írta: Alain Corneau, Nathalie Carter. Kép: Yves Angelo. Szereplők: Ludivine Sagnier (Isabelle), Kristin Scott Thomas (Christine), Patrick Mille (Philippe), Guillaume Marquet (Daniel). Gyártó: SBS / France 2 Cinéma / Divali. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 104 perc.
Noha a pár hónapja elhunyt Alain Corneau legismertebb filmjei kosztümös darabok (Minden reggel, Fort Saganne), nevét a kortárs bűnügyi filmek kicsiny, ám kiváló repertoárja tette halhatatlanná, amelyek közt akad erőszakos zsarufilm (Police Python 357) és szívszorító gengszterdráma (A fegyverek választása), bizarr neo-noir (Série noire) és fekete humorú besúgó-történet (A rokon) – megannyi abszurdba hajló bukástörténet a sors mind kuszább szövevényébe gabalyodott örök vesztesekről. Halála hetében mozikba került utolsó filmje, a Szerelmi bűnök nem csupán zavarba ejtő visszatérés hajdani sikerzsáneréhez (akárcsak felstilizált Melville-remakeje, a 2007-es Második nekifutás), de korai Yves Montand-bűntrilógiájának legkevésbé ismert darabja, az 1977-es A bűn árnyékában női szemszögű újraértelmezése – pontosabban gondos ötvözete a Tokió tortúra 2003-as karrierdrámájával. Míg a helyszín (egy kereskedelmi cég kíméletlen vállalati hierarchiája), a főszereplő-páros (sötéthajú, sötétlelkű főnöknő kontra csúnyácska, szőke beosztott lány) és a cselekmény első fele (fojtott leszbikus vonzalommal súlyosbított hatalmi demonstráció a feltörekvő penészvirág rovására) a japán életrajzi drámát idézi, a műfaj (valahol thriller és bűndráma határán), a központi konfliktus (megszállott bosszúvágyból elkövetett gyilkosság) és a mese második fele (sikerül-e a tettesnek ravaszul felépített tervével túljárni a hatóságok eszén) a Montand-noir cselekményét, sőt konkrét motívumait hasznosítja újra.
A Szerelmi bűnök Corneau életművének ismeretében erős szerzői darab, a sok évtizedes rendezői obszessziók letisztultabb, de töretlen pesszimizmusú szemléltetése, amely az emberi – közelebbről: a női – lélek sötét szenvedélyeit a racionális elme precíz számításaival párosítja, hogy aztán a cselekmény utolsó harmadában felsorakoztatott hajtűkanyarok végén szilánkosra zúzza hőse sikerbe vetett illúzióit. Egyszeri ezredfordulós thrillerként nézve viszont nem sokat kínál közönségének, nem többet egy váratlan gyilkosságnál, egy túlbonyolított bosszútervnél és egy erősen megkérdőjelezhető végkifejletnél: Corneau szerzői kézjegyei ezúttal nem csupán kimódoltnak hatnak (mint a két ellenfél alapvető hasonlóságát ábrázolni hivatott grafikai montázsa), de akár szakmai hibaként is elkönyvelhetőek. Míg a Bűn árnyékában vagy A fegyverek választása irracionális fordulatai, logikai bukfencei az abszurditás élénk színeivel festették át hajdani noirjait, ezúttal bosszantó dramaturgiai hanyagságoknak tűnnek vagy éppen felesleges ismétlések, redundanciák formájában tolakodnak a dráma előterébe. Corneau hattyúdala gazdag pályakép-szintézis, szilárd hűségnyilatkozat a három évtizedes ars poeticához, csak a kivitelezésből hiányzik a régi meggyőző erő – miként a Túl a felhőkön vagy a Madadayo bizonyítja, ez még a legnagyobbakkal is megeshet.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1011 átlag: 5.54 |
 |
|
