KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bánk bán

A jelszónk: Melinda

Korcsog Balázs

Erkel operájának dallamait mindig elnyomta a politika hangzavara.

 

Fodor Géza és Tallián Tibor tanulmányaiból tudjuk, az az opera, amelyet Bánk bánként ismerünk, nem azonos Erkel Ferenc Bánk bánjával. A művet ugyanis a harmincas évek végén Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv és Rékai Nándor dramaturgiailag, nyelvileg és zeneileg gyökeresen átdolgozták: egyrészt Katona drámájához, másrészt az orosz népi zenedrámához, elsősorban Muszorgszkij népoperáihoz közelítve a darabot, gondolván, hogy az orosz népi zenedráma mintájára átszabva az eredetileg nagyrészt olaszos formába öntött magyaros (verbunkos) zenei alapanyagú operát, megteremthető a magyar népi–nemzeti zenedráma.

Káel Csaba operafilmje kikerüli a Bánk bán-átdolgozás problémáját: az Erkel- és a Bánk bán-kutatás eredményeit és kiváló operaszakértőink a mű eredeti változatának rehabilitálására tett javaslatait teljességgel (fölmerülhet a kérdés: a Bánk bán-problematika kellő mélységű ismeretében?) mellőzve a produkció nem Erkel és Egressy eredeti, hanem Nádasdyék átdolgozott Bánk bánját vette elő, hasonlóan a darab 2002-es, szintén Káel Csaba rendezte operaházi felújításához. Egy meggyőző és magával ragadó előadás persze, még ha nem is feledtethetné teljesen a Bánk-problémát, művészileg részben mégis kárpótolhatná a nézőt és hallgatót. Ám Káel Csaba operafilmje sem filmes adaptációként, sem operainterpretációként nem képes feledtetni a művel kapcsolatban felmerülő kérdéseket: sőt, mintha a Bánk bán-problémák valóságos tárházával lenne dolgunk.

Először is a Bánk bán-film mint film nem más, mint az említett operaházi felújítás látványos helyszínelésű és szépen fényképezett megfilmesítése, a rendező színpadi koncepciójának és ötleteinek átültetése filmre, azok minden hibájával és hiányosságával egyetemben. A film műfaji sajátosságai a külső felvételek során, a filmes természetábrázolásnak a színházitól eltérő lehetőségei miatt az opera szcenikailag legkényesebb pontján, a színpadon mindig nagy nehézségeket okozó és többnyire megoldatlan Tisza-parti jelenetben érvényesülnek a leginkább. Az első felvonás előjátékának szcenírozása, illetve a Tisza-parti jelenettel és Melinda halálával való – zeneileg is indokolt – összekapcsolása a film talán leghatásosabb része: így már az előjáték is Melinda tragédiáját vetíti előre és állítja a darab középpontjába. Az álhistorikus, történelmieskedő, a korhűség látszatát keltő helyszínek, díszletek és jelmezek azonban nemhogy nem hitelesítik és erősítik a produkció történeti–történelmi hűségét, hanem még inkább kérdésessé teszik azt. Elvégre Erkel Bánk bánjának körülbelül annyi köze van a magyar középkorhoz, mint a városligeti Vajdahunyadvárnak: egyik sem a magyar történelem, hanem a magyar mitológia része, mindkét mű romantikus kísérlet a magyar nemzeti mítosz megteremtésére.

Pál Tamás mindvégig a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező Bánk bán-dirigenshez méltóan irányítja az ének-zenei produkciót. A szereposztás impozáns, mégsem nevezhető ideálisnak, de még optimálisnak, sőt több ponton még csak elfogadhatónak sem. Kiss B. Attila hangban ugyan elég jó Bánk bán, ám személyiségének nincs meg az a hősi kisugárzása és formátuma, mely igazán naggyá tehetné alakítását. Az ő Bánkja semmiképpen sem tekinthető az indulatok és a tartás drámai ellentétének feszültségén mindvégig úrrá lévő reprezentatív személyiségnek; ez a Bánk nem a nemzet szócsöve, inkább csak indulatos és nyugtalan, de mindenekelőtt bizonytalan és tétova nagyúr – nem hősi Bánk. Sólyom-Nagy Sándor megfelelő Petur bán, Miller Lajos pedig kifejezetten jó Tiborc. Ugyanez nem mondható el a Biberachot alakító Réti Attiláról, és az Endre király bariton szerepét igencsak mesterkélt és öblösített basszushangon éneklő Kováts Kolosról sem. Gulyás Dénesnek sem hangja, sem alkata nem igazán illik Ottó herceg könnyed és világos tónusú szólamához és fiatalos figurájához. Marton Éva Gertrúd-alakítása az előadás egyik legproblematikusabb pontja: a nagy énekesnő hangja már korántsem intakt, a többnyire hálátlan beállítások pedig méltatlanok világhírű szopránunkhoz. Az előadás legemlékezetesebb alakítása: Rost Andrea Melindája. Az énekesnő hangjának szépsége, egész lényének figurateremtő ereje, az integritásában megsértett, törékeny nő, az eleve halálra szánt áldozati bárány szerepének érzékeny megformálása Melindáját – hősi Bánk bán híján – az operafilm központi alakjává, igazi hősnőjévé emeli. A „jelszónk” tehát ezért lett: Melinda.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2262