KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ellenfény

Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

Balassa Péter

 

Szerkesztőm felhív és rendel, még a szeptember 16-a előtti héten. Mondom neki, szívesen írnék arról, hogy miféle időszerkezet jön létre, pontosabban bomlik fel, amikor a tv-híradóban látom éppen, hogy néhány órával, fél nappal korábban, a félmúltban, az imént stb., vagyis hát most – nézd csak – lezuhant, lezuhan? (hogy is...) gyakorló rutinrepülés közben valahol, ott egy gép, pilótája ezúttal nem tudott (mintha máskor majd még tudna) katapultálni, és (éppen) életét veszti – vesztette, mondja a bemondó, miközben látom, mert mutatják, hogy épp most – most Jézusom, baszd meg, te figyelj! – meghal a pasas, szóval mindent elbont az az ocsmány sárga robbanófelhő, amit kibocsát magából. Miként a haldoklók az utolsó pillanatokban – állítólag, egyesek, szemtanúk stb. szerint, addig is, amíg a kamerák meg nem erősítik – akik mindent, de mindent kieresztenek, ami bennük van s kijöhet még, így tisztulnak meg és így tesznek utoljára az egészre, s mi tagadás, ez: tagadás, megérdemeljük, mi, az elgázosított világ, mi büdösök, akik egy életen át másra se vagyunk képesek, mint egymást lebüdösözni, bebüdösíteni, gázolni és elgázosítani, felrobbantani, pokolgépesíteni, „lencsevégre” kapni, „felvenni” a mindenkori utolsó pillanatot, hát nesztek, itt van, nézzétek, lássátok, most éppen megdöglök. – Próbálnál meg nem odanézni! A látvány mint komputer-babona. Megbabonázva lenni számítógépes alapon, meghalni, szó szerint „mindenki” szeme láttára (anyád, apád idejöjjön, meg a feleséged, a sógorod, akivel egyébként mindig utáltátok egymást, meg a nagyon is furcsa gyerekeid). Alvezérelni a nézőt a képpel, mint egy képembe (pofámba) vágott vizuális felmosóronggyal. „Szóval jó lesz így, kell ez nektek?” – kérdezem a szerkesztőtől, mert épp az imént, tegnap vagy azelőtt, valamikor láttam, nem először egy ilyet, hogy hát valakit a szemem láttára bemutattak, akit eddig nem ismertem, amint valójában órákkal, fél nappal előbb meghal, meghalt. Milyen idejű időben mondjam? Láthatom-e, ahogy éppen meghal valaki, miközben semmit sem látok, hiába mutatják, nem láthatom igazából, hiszen egy alumíniumdobozt látok, amint éppen ereget valami festői rondaságot. Semmit se látok. És semmikor se látom, amit nézek (miközben nem lehet nem odanézni), hiszen egyáltalán nem akkor látom, amikor valójában bekövetkezik (hogy ez valójában melyik idő, hogy ez-e az eltűnt, a valódi, nos ez már rég fel nem fogható, meg nem tudható), hanem most, amint éppen – egykor – történik. Az előzetesen, az előidőben, az „idők kezdetén” és egyúttal persze az „idők végezetén” megtörténtnek a jelenvaló, egyúttal visszatekintő, „emlékező” pillanattá varázsolt megörökítése és egyidejű nézése, ez a nyers, vitathatatlan tény – velejéig hazug. Ez a kép lenne a bizonyíték? Mire, hol s mikor? Az idő kaotikus szétszórása, idő és nézés összefüggésének a felbomlasztása, miként a gép roncsai a mezőn, az én látómezőmben, a nézésemben történik meg. A tények az én kényszerített nézésem által, közreműködésemmel, bűnrészességemmel fedik el a valóságot. „Időben élni?” Időfilozófiák? Az idő szerkezete? Egy láthatatlan ember, akiben hinni kell, hogy még van, de már volt s bizonnyal nem lesz, amint a szétroncsolt időben nyersen, szememben azonban ellenállhatatlan festőiséggel megolvad?

Aztán amit „elvállaltam”, amit készültem megírni, megtörténik: három nap múlva, szeptember 16-án vasárnap délelőtt a pápai repülőtéren újra már láttam (ő egy pilóta, azonban először és utoljára) a témát, amiben szerkesztőmmel előzetesen megállapodtam, amit „lekötöttünk” – mégis most történt megint először. Még a szülei, a felesége meg a gyerekei is nézték állítólag, amint a papa...

Tehát akkor hogy is van ez? Próbáljunk rendet csinálni és észnél lenni. Mikor is látjuk, amit látunk? Hogy állítólag egy láthatatlan, még élő személy, akiről már órák óta kiderült, hogy nincs többé, bizonyos értelemben láthatóan épp exitál (szó szerint: kimegy)? – Ideje rámszólni: „Hagyd már abba, hát nem látod, hogy...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4732