KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Magyar plazma

Nem bámulni nem lehet

Reményi József Tamás

Szívesen engedjük becsapni magunkat, ha a valóság – bármilyen átlátszó fortéllyal – hamisítható.

 

Szeretett szülővárosomban nemrég össze-vissza rugdostak egy gyereket az osztályban. Természetesen az ország településein naponta több gyereket vernek meg kollektív összefogással, de ha valamelyikből hír lesz, hát elszörnyülködünk és roppant föl vagyunk háborodva, reflexszerűen siránkozunk az erőszakkultusz mintáit emlegetve stb. stb. Igaz, ami igaz: miért is láthattuk a verést a Híradóban? Az egyik kisdiák szorgosan dolgozott mobiltelefonja kamerájával.

Indítottak már rendőri eljárást operatőr ellen, aki segítségnyújtás helyett inkább filmezett a jól eladható szenzáció reményében. A mi diákunk erre nyilván (?) nem gondolt, egyszerűen használta a mobilját, élvezte a technika nyújtotta új lehetőséget, és az övé volt a mindenkori művészemberek erkölcsi privilégiuma is: míg alkotott, nem rúgott. Tökéletlen lett volna a felvétel. Akció után viszont felhőtlenül osztozott társai örömében: a verés immár képként nyújtott élményt. Mégpedig ismételhetően. A társaság újra és újra visszanézte az eseményeket, amelyek virtuálisan nyilván nagyobb hatásfokon működtek, a később elmesélhető, legendásítható történetek aurájával. Hajdan ehhez a folyamathoz – egy vadászat, egy háború jeles mozzanatainak közösségi, hagyományozható átéléséhez – hosszú idő, esetleg több évszázad kellett. Ma ez pillanatok alatt lezajlik. Egy társasutazás részvevői már hazafelé a buszon nézegetik a felvételeket, amelyek a valóságos körülményeket, a bosszúságokat, a kényelmetlen ágyat és az elviselhetetlen forróságot képen kívül rekesztik. A zsákmányolt élmény azonnal fogyasztható.

A verés élvezet-ismétlése azonban nem feltétlenül sarkall a tevőleges brutalitásra. Sőt, inkább az imitáció felé hajt: a képek özönével felnőtt nemzedékek szívesen engedik becsapni magukat, ha a valóság bármilyen átlátszó fortélyokkal hamisítható. Elképzelhetőnek tartom, hogy legközelebb a mi diákjaink sokkal inkább a film létrehozásához és megtekintéséhez kapnak kedvet, s igazi brutalitás helyett pusztán imitálni fogják a verést egy arra vállalkozó társuk közreműködésével. Szereplőkké válnak mindannyian, és olyan elégedettek lesznek az eredménnyel, mint a valahol Berlinben kialakított trópusi tengeröböl pálmaligetében a Hawaiira vágyó „turisták”.

A televízió untig emlegetett hatalma erre a szükségletre épül. A nézettségi verseny nem azért nivellálja lefelé a színvonalat, mert, úgymond, a tudatlan tömegek létszámfölényben vannak. A hivatalok ebédlőiben, az irodákban, tanári szobákban ugyanúgy Győzikéről és a Megasztárról folyik a társalgás, mint egyebütt, csak a képernyő nyújtotta élményt a megvető kritika is édesíti. Nem tudják nem bámulni a hamisítást, holott Győzike is, a szerencsepróbáló énekesek is forgatókönyv szerint válnak „spontánul” sztárrá, nyilvánvalóan szerény képességekkel. Minél szerényebbek azok a képességek, annál nagyobb élvezetet jelent, ahogy óriás lufikként fölfújják őket. Nevetünk, gúnyolódunk, drukkolunk, szánakozunk – a katartikus hatásért a kisujjunkat sem kell nyújtanunk.

Vannak persze nemesebb illúziók, az elvágyódás finomabb szcénái is. Ezeknek a nézettsége nem mérhető a pankrátori cécókéhoz, sokkal finomabban segítenek elviselni az elviselhetetlen valóságot (a végtelenített választások Magyarországát). Akad köztük olyan, amely például a hajdani útikönyvek világát, egykori s mai ritkaságok, különcök, anekdoták csöndes kedélyét hozza. Az m1 Főtér című, kitűnő sorozata nem elsősorban információival, ismeretterjesztő jellegével hat, hanem azzal a sugallattal, hogy találhatunk jó kis búvóhelyeket a közelben is. Hogy valahol megidézhető még az aranyat verő Körmöcbánya, élnek Gárdonyi tanító úr diákjai (nincs mobiljuk), s van, ahol a gólya szent állat (influenza nélkül). Járhatunk egy műhelylabirintusban, időutazást téve a manufaktúrák romantikusan elképzelt dolgos békéjébe, ahol titkos szerek, ritka szerszámok és szorgos kezek révén csodás dolgok születnek. Vannak köztük méltóságos királyi darabok, és vannak a japánoknál ki tudja miért kelendő kedves giccsek. Visszaköszönnek gyerekkorunk vitrinjeinek állatfigurái, rendületlenül gyártják őket, s ha megmosolyogjuk is, valami folytonosságot, stabilitást és csöndet sugároznak, csupa olyasmit, amivel kórosan nem rendelkezünk. Herenden, a porcelángyárban idillt mutat a Főtér, s hiába tudhatjuk a sajtóból (vagy egy napokban megjelent szociográfiából), milyen bonyodalmak és ribilliók közepette maradtak talpon az elmúlt években, a kamerák előtt a megmenekült hagyományok nyugalmát látjuk.

Effajta szerény illúzióra kevesebb pénz akad a képernyő túloldalán. A hiány sokkal harsányabb, annak sebesebb betömködésére van kereslet s kínálat, azaz nagyobb nézettség és több pénz. Sokkal radikálisabban kell becsapnunk magunkat ahhoz, hogy kibírjuk, s ez a passzió valahol egy osztályteremben kezdődik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8604