KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/július
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Szalkai Réka: Belső késztetésből Beszélgetés Tolnai Szabolccsal
• Hirsch Tibor: Múltunk a nyereg alatt Magyar film, magyar idő – 3. rész
• Soós Tamás Dénes: A belső kép Beszélgetés Nagy András operatőrrel
• Varga Zoltán: Macskaszem és párducmosoly Magyar animáció: A nyalintás nesze; Love
NŐI SZEREPEK
• Vajda Judit: Párosával a pokolba Kelly Reichardt
• Pernecker Dávid: A nő is ember Paul Feig hősnői
• Tüske Zsuzsanna: Nők a keverőpult mögött Pénzes cápa
MACSÓ MITOLÓGIA
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus
• Dunai Tamás: Comic noir Shane Black buddy-filmjei
KÍNAI SÁRKÁNYOK
• Vincze Teréz: Tér, idő, nosztalgia Tsai Ming-liang meditációi
• Varró Attila: Égi törzsek Az új kínai film
• Baski Sándor: Beszivárog a valóság Udine
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Cannes
• Buglya Zsófia: Önismereti leckék Graz / Linz
FILMZENE
• Géczi Zoltán: A herceg hagyatéka Prince (1958-2016)
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Orkazmus a multiplexben Warcraft
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Jób a lakóparkban Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• Kovács Kata: Kertvárosi átlag Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
KRITIKA
• Jankovics Márton: Feszített víztükör A Bigger Splash
• Árva Márton: Kulcsra zárt szobák A klán
• Horeczky Krisztina: Látszani kell Nőügyek
MOZI
• Gyenge Zsolt: Neon démon
• Forgács Nóra Kinga: A hegedűtanár
• Nevelős Zoltán: Emlékezz!
• Varga Zoltán: Alice Tükörországban
• Szatmári Zsófia: Életem nagy szerelme
• Hegedüs Márk Sebestyén: Démonok között 2.
• Andorka György: Szemfényvesztők 2.
• Kránicz Bence: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból
• Sepsi László: X-Men: Apokalipszis
• Alföldi Nóra: Mielőtt megismertelek
• Varró Attila: A modell
DVD
• Pápai Zsolt: Annie Hall / Manhattan
• Gelencsér Gábor: Szegénylegények
• Soós Tamás Dénes: A program: Egy legenda bukása
• Benke Attila: Nyugaton a helyzet változatlan
• Géczi Zoltán: A sas és a sárkány
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Enter the Void

A nagy trip

Kovács Kata

Nyolc évvel az extrém erőszakábrázolásáról elhíresült Visszafordíthatatlan után Gaspar Noé ismét a visszaforgathatatlan időről forgatott.

A Visszafordíthatatlan eredetisége az elbeszéléstechnikában rejlett, az Enter the Void hagyományos szerkezetű, flash backeket alkalmazó, ám nem kevésbé explicit és kísérleti vállalkozás. A film elején felbukkanó drogos, Alex a tibeti Halottaskönyvről szóló monológjában didaktikusan foglalja össze, amit a történetből majd értenünk kell: a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, először végignézi egész korábbi életét, aztán lebegni kezd, figyeli az élőket, de nem kommunikálhat velük. A legtöbb halott annyira ragaszkodik a földiekhez, hogy vissza akar térni, így az egész egy pocsék triphez kezd hasonlítani, amiből az egyetlen kiút a reinkarnáció.

A három fejezetre osztható történetben a tinédzser korú főhős, Oscar három, stilisztikailag élesen elváló elbeszélői pozícióban jelenik meg, ezeket fogja össze a film egészén végigvitt intenzív szubjektivitás. Az első fél órában Oscar extrémen szubjektív nézőpontból, point of view felvételekkel bemutatott drogos tudatállapotába zuhanunk, mely a fiú halálával végződik. Ebben a szekvenciában a kamera Oscar helyén áll, a mozgása a fiú fejének mozgása, az objektív folyamatos, másodpercnyi elsötétülése az ő pislogása. Ezután a film két új nézőpontot vezet be: az egyik a halotté, aki felülről szemléli egykori élete szereplőit, ahogyan azok próbálják megfejteni halálának körülményeit és folytatni az életüket. A szellem-nézőpont felülről ábrázolja a történéseket, a kamera a Visszafordíthatatlanból ismert virtuozitással cikázik Oscar díszletszerű terekben mozgó ismerősei és szerettei fölött. (A hamvasztás után azonban visszatér, és rövid ideig ismét egy „szintre” kerül a többi emberrel, egyre elkeseredettebben küzdve, hogy visszakerüljön közéjük.) A másik nézőpont flash backjében Oscar és húga, Linda közös története tárul fel, szüleik és egymás elvesztésétől a másik euforikus, incesztus-hangulatú újra megtalálásáig. A kép előterében mindvégig Oscar áll, a kamera hátulról, a tarkója mögül követi őt, az előző nézőpontokhoz képest jóval távolságtartóbban. Annak ellenére, hogy ezek az intim élményeket feltáró, a gyerekkor élményvilágát megörökítő melodrámai képsorok rendkívül szentimentálisak, a befogadói azonosulás Oscar jelenlétének semlegessége miatt jóval kevésbé intenzív, mint ahogyan annak a látottakból következnie kellene. Oscar úgy vezeti végig a nézőt életének legmeghatározóbb élményein, hogy szinte semmilyen reakciója nincsen a látottakkal kapcsolatban, csupán némán szemléli őket. A különböző tudatállapotok élményvilágának megrajzolása tehát stilisztikailag elválik, a néző pedig azzal a felismeréssel szembesül, hogy az azonosulása tárgyául szolgáló szubjektum a film során alig nyilvánul meg, és szinte kizárólag megfigyelői pozícióban van.

Ami mégis összefogja a filmet, az Oscar karakterének tétlensége, és az ennek feszülő, artikulálatlan vágya, hogy a történteket visszafordítsa. Ennek a csak apró gesztusokban megnyilvánuló attitűdnek az egyik kifejeződése, hogy Oscar az életét meghatározó nagy traumákat többször, több nézőpontból is felidézi. Húga életének egyre mániákusabb megfigyelése odafentről szintén azt a benyomást kelti, hogy szeretne beavatkozni a lenti történésekbe, mígnem a visszatérés melankolikus vágya a film végi lenyűgöző szekvenciában teljesedik ki. Az Enter the Void két és fél órája Alex Halottaskönyvből vett, ám misztikus titoknak nem igazán nevezhető gondolatmenetét viszi a gyöngyvászonra körülbelül úgy, ahogyan a szétcsúszott junkie is tenné: a tripnek vannak igen eredeti és egzotikus pillanatai, hipnotikus, neonfényű világába könnyű beleszédülni, a trendi formalista megoldások összességében azonban csupán avítt hippi lózungokat takarnak.

ENTER THE VOID­ – francia-német-olasz, 2009. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Zene: Thomas Bangalter. Szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar). Gyártó:Canal+ / Wild Bunch / Fidélité. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 161 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10657