KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/július
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Szalkai Réka: Belső késztetésből Beszélgetés Tolnai Szabolccsal
• Hirsch Tibor: Múltunk a nyereg alatt Magyar film, magyar idő – 3. rész
• Soós Tamás Dénes: A belső kép Beszélgetés Nagy András operatőrrel
• Varga Zoltán: Macskaszem és párducmosoly Magyar animáció: A nyalintás nesze; Love
NŐI SZEREPEK
• Vajda Judit: Párosával a pokolba Kelly Reichardt
• Pernecker Dávid: A nő is ember Paul Feig hősnői
• Tüske Zsuzsanna: Nők a keverőpult mögött Pénzes cápa
MACSÓ MITOLÓGIA
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus
• Dunai Tamás: Comic noir Shane Black buddy-filmjei
KÍNAI SÁRKÁNYOK
• Vincze Teréz: Tér, idő, nosztalgia Tsai Ming-liang meditációi
• Varró Attila: Égi törzsek Az új kínai film
• Baski Sándor: Beszivárog a valóság Udine
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Cannes
• Buglya Zsófia: Önismereti leckék Graz / Linz
FILMZENE
• Géczi Zoltán: A herceg hagyatéka Prince (1958-2016)
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Orkazmus a multiplexben Warcraft
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Jób a lakóparkban Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• Kovács Kata: Kertvárosi átlag Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
KRITIKA
• Jankovics Márton: Feszített víztükör A Bigger Splash
• Árva Márton: Kulcsra zárt szobák A klán
• Horeczky Krisztina: Látszani kell Nőügyek
MOZI
• Gyenge Zsolt: Neon démon
• Forgács Nóra Kinga: A hegedűtanár
• Nevelős Zoltán: Emlékezz!
• Varga Zoltán: Alice Tükörországban
• Szatmári Zsófia: Életem nagy szerelme
• Hegedüs Márk Sebestyén: Démonok között 2.
• Andorka György: Szemfényvesztők 2.
• Kránicz Bence: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból
• Sepsi László: X-Men: Apokalipszis
• Alföldi Nóra: Mielőtt megismertelek
• Varró Attila: A modell
DVD
• Pápai Zsolt: Annie Hall / Manhattan
• Gelencsér Gábor: Szegénylegények
• Soós Tamás Dénes: A program: Egy legenda bukása
• Benke Attila: Nyugaton a helyzet változatlan
• Géczi Zoltán: A sas és a sárkány
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Othello

Schubert Gusztáv

Shakespearrel nehéz nagyot bukni. Az Othello pedáns, betűhív olvasatában is több a szellemi és érzéki izgalom, mint a mai színpadi művek legjavában. Kedvünket legfeljebb az szegi, ha az eminens Shakespeare-színész, Shakespeare-rendező tisztes produkciója szabálytalan nagy játékokkal mérhető össze. Orson Welles Othellója mellett Oliver Parker velencei mórja igencsak sápatag. Welles annak idején nem annyira színészként jeleskedett, Othello-adaptációját rendezői telitalálatai tették maradandóvá. A sodró tempójú vágás, fény és árnyék drámai használata, a tökéletesen megválasztott színhelyek. Mindez nem pusztán ráadás volt az eredeti drámához, annak belső titkait vetítette ki a Trauner építette díszletekbe. Welles történetében nem Othello vagy Jago a főszereplő, hanem a labirintussá bonyolódott világ. Velence, majd a ciprusi erőd áttekinthetetlen sikátorai, a csalóka víztükrök, a sehová nem vezető árnyékkapuk. És a lépcsők, melyeken a szereplők le-föl lépdelnek szüntelen, mint egy három dimenziós Escher-útvesztőben, hol parányok, hol óriások, hol a nemes mór magasodik a cselszövő Jago fölé, hol a bajkeverő tekint le megvetően a mit sem sejtő Othellóra.

Othello története Oliver Parker olvasatában egy sértett intrikus és egy gyanútlan hősszerelmes párbaja, magánügy. Shakespeare-nél, Wellesnél a világfelfordulásból következik a féltékenységi dráma. A régi erkölcsi rendet, melyben eszme és erény kormányozott, épp most váltja föl a praktikum, a célszerűség elve. Jago, hiába berzenkedünk ellene, ősapánk, a modem kor embere, Machiavelli legjobb velencei tanítványa. Othello nem féltékenysége, hanem tudatlansága miatt bukik el, nem veszi észre, hogy a kettős könyvelés világában a lovagi romantikának bealkonyult. Minél tökéletesebb foglalata a régi erénynek, annál kiszolgáltatottabb. „Való és látszat egy legyen!” Micsoda sebezhető perfekció. Jagónak nyert ügye van, ha a legkisebb rést tudja ütni ezen a szép illúzión. Don Quijote, a másik megkésett lovag, alvajáró. Othello nem ily szerencsés, Jago kiveri szeméből az álmot. A nyíltszívű mór új világban ébred, ahol minden és minden ki más, mint aminek látszik. Az erénynek, őszinteségnek itt már nincs helye. Ha Desdemona ártatlan is, a világ megcsalta Othellót, Jago ebben nem hazudott. Igazsága halálos, nem praktikái. Kenneth Branagh „becsületes Jagója” ezért hitelesebb, mint Welles filmjében MacLiammoir intrikusa, akiből csak úgy süt a kisstílű gonoszság. Elmennünk az új Othellóra leginkább ezért a kerekképű Jagóért érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=243