KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/július
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Stőhr Lóránt: Széthulló kisvilágok sodrában Tolnai Szabolcs
• Szalkai Réka: Belső késztetésből Beszélgetés Tolnai Szabolccsal
• Hirsch Tibor: Múltunk a nyereg alatt Magyar film, magyar idő – 3. rész
• Soós Tamás Dénes: A belső kép Beszélgetés Nagy András operatőrrel
• Varga Zoltán: Macskaszem és párducmosoly Magyar animáció: A nyalintás nesze; Love
NŐI SZEREPEK
• Vajda Judit: Párosával a pokolba Kelly Reichardt
• Pernecker Dávid: A nő is ember Paul Feig hősnői
• Tüske Zsuzsanna: Nők a keverőpult mögött Pénzes cápa
MACSÓ MITOLÓGIA
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus
• Dunai Tamás: Comic noir Shane Black buddy-filmjei
KÍNAI SÁRKÁNYOK
• Vincze Teréz: Tér, idő, nosztalgia Tsai Ming-liang meditációi
• Varró Attila: Égi törzsek Az új kínai film
• Baski Sándor: Beszivárog a valóság Udine
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Cannes
• Buglya Zsófia: Önismereti leckék Graz / Linz
FILMZENE
• Géczi Zoltán: A herceg hagyatéka Prince (1958-2016)
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Orkazmus a multiplexben Warcraft
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Jób a lakóparkban Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• Kovács Kata: Kertvárosi átlag Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
KRITIKA
• Jankovics Márton: Feszített víztükör A Bigger Splash
• Árva Márton: Kulcsra zárt szobák A klán
• Horeczky Krisztina: Látszani kell Nőügyek
MOZI
• Gyenge Zsolt: Neon démon
• Forgács Nóra Kinga: A hegedűtanár
• Nevelős Zoltán: Emlékezz!
• Varga Zoltán: Alice Tükörországban
• Szatmári Zsófia: Életem nagy szerelme
• Hegedüs Márk Sebestyén: Démonok között 2.
• Andorka György: Szemfényvesztők 2.
• Kránicz Bence: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból
• Sepsi László: X-Men: Apokalipszis
• Alföldi Nóra: Mielőtt megismertelek
• Varró Attila: A modell
DVD
• Pápai Zsolt: Annie Hall / Manhattan
• Gelencsér Gábor: Szegénylegények
• Soós Tamás Dénes: A program: Egy legenda bukása
• Benke Attila: Nyugaton a helyzet változatlan
• Géczi Zoltán: A sas és a sárkány
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Puskás Hungary

Eltörölhetetlen Öcsi

Ardai Zoltán

Almási úgy idézte meg a Puskás-história összes nevezetes mozzanatát, hogy közben sikerült a zavaros zsúfoltságot elkerülnie.

 

Sportban utazva általában gyors a sodrás – tömérdek zátony és oldalvíz közt – az Értől az Óceánig. De a világ legnézettebb sportjában is akadnak ellenpéldák, amelyek szépsége borongósan, mélytüzűen különböződik el. A kelet-flandriai Wilfried Van Moer már a harminchatodikban járt, és vagy tizenöt éve gyúrta az ipart a belga válogatottban, amikor az 1980-as EB-n világszámmá nőtt a játéka, kellős közepén a futballtörténet egyetlen olyan belga csapatfellépésének, amely évek sorára újító mintát adott minden futballország számára – még ha a végső döntőt elvesztette is Belgium: ott már a németek nyertek, természetesen. Van Moer különböző évekbeli szerepléseinek erős az otthoni emlékezete, de a futball-óceáni emlékezetben ez a játékos-alak csupán egyetlen év nyarához kötődően létezik. Nem úgy tehát, mint Johan Cruyff, aki a hollandok ’74-es VB-tündöklése előtt az Ajaxszal háromszor vitte el a klubcsapatok fő összeurópai kupáját, amelyet utóbb főtrénerként is megnyert egyszer, akkor már a Barcelonával. A holland válogatott tagjaként neki is ezüst jutott – szintén a németekkel döntőzve –, pedig az a kivételesen egybeöntött, ugyanakkor egyéniségeket érvényesítő csapat szó szerint mesés együttes volt (Fanyűvő, Hegyhengergető, Világonátallátó…). Kis ország fociválogatottja a teljes értékű VB-k korában kétszer volt ilyen földöntúlian jó: az ötvenes évek első felében a futballjáték természetén módosítani képes magyaroké, és húsz év múltán a hollandoké. Puskás pályafutása – még úgy is, hogy az ’54-es VB-n korán lesérült a magyar csapatkapitány – óceáni nézetben Cruyfféhoz és nem Van Moeréhoz hasonlít inkább: a Real is kellett ahhoz, hogy mindmáig ő legyen a világszerte legismertebb magyar. Maga ez a kérdés viszont – ki a leghíresebb magyar? – éppenséggel itthoni vágású. Itthon homályos képünk van arról az élményről, hogy a külföldet miként nyűgözte le a „Magical Magyars”-társaság. Számunkra – túl annak hangsúlyozásán, hogy akadt egy bizonyos félévtized, amikor „mindenkit megvertünk” (hisz egyszer a németeket is) – annak a furcsaságnak a varázsa a legfontosabb, hogy egy bizonyos, a maga idején páratlan képességű csapatot olyan figurák alkottak, akik a mi televényünk sarjadékai voltak, sosem szűnve meg ennek a jegyeit viselni: Öcsi (vagyis a Sváb) és Cucu Kispestről, Kocka az Üllői-környékről, a Bolond Kaposvárról meg a többiek, a háború utáni zsíroskenyérfaló honi ifjúnemzedék tagjai, nyírt tarkójuk fölött szilaj hajjal, amelyet hátrafésülgetés és ilyen-olyan kencék zaboláztak.

Öcsiből Őrnagy-Öcsi, Őrnagy-Öcsiből pedig Pancho-Öcsi lett – az egy és másban sokkalta érettebb, eltörölhetetlen öcsiségében pedig érzelmesebb Puskás. 2003-ban bekövetkezett halála végképp esedékessé tett egy róla szóló, a Sváb életsorsa tárgyában eddig nem látottan anyaggazdag dokumentumfilmet – vagy egy még inkább ilyen filmsorozatot. A nem egészen kétórás film elkészült, ami nem akadálya annak, hogy – ugyancsak Almási Tamás irányításával – sorozat is készüljön. A Puskás Hungary ilymódon előtanulmánynak tekinthető, amelynek összeszervezésekor sok egymásra torlódó csavaros feladat várt megoldásra. Valamiképp leválasztani Puskás életét az Aranycsapat-tematikáról és persze mégsem választani el attól. A film-egészt tekintve a szintézis felé vonni az óceáni és a helyi-televényi aspektusokat. Tiszteleti filmet készíteni, de ennek során következetesen kizárni a szemforgató fajta elhallgatásokat-elkenéseket. Rátérni a nagy terjedelmű Puskás-história egyaránt nevezetes mozzanatainak mindegyikére, és mégis elkerülni a zavaros zsúfoltságot. Kiegyensúlyozni az akár külön (lucidus) filmeket érdemlő rész-témák garmadát, olykor beérve futólagos, de gondolat- vagy sejtelemébresztő képi-hangi jelzésekkel, és mégsem hagyni vezértéma híján elszürkülni az előadást. Puskás sorsát, mint nagy horderejű élet-körutat, magyar keretű odüsszeiát láttatni, úgy, hogy a ’82-es Surányi-film ide beillesztett részlete – a nagyhasú Pancho-Öcsi első hazatéréséről – máshogyan, új erővel üssön.   

Mindezt Almási nagyjából megoldotta. Más kitűnő munkái után szokatlan, hogy ez a mostani – félidejénél még – a kockázatkerülés mesterművének hat. Valójában azonban nem akármilyen vállalás volt ennyi kényes feladatnak egyszerre nekilátni. A többirányú empátia és – mindahány filmi effektus dolgában is – a mértéktartási képességek olyan próbája, amelyet meredeknek is mondhatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9771