KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Bridget Jones tévéje

Reményi József Tamás

A giccs szoft és hard változatai közé beszorított nők jajkiáltásai.

 

Amikor évzáró ünnepek idején a televíziók „kitesznek magukért”, hétköznapjaik paródiáját nyújtják. A legordenárébb módon adják értésünkre, mit is tartanak szórakoztatónak. Mintha a fáradtolaj-szagú pesti vendéglőknek karácsonykor Láng György valamelyik menüjét kellene gyertyafényes vacsorára tálalniuk. Pompás falatok helyett a pincérek kelletik magukat: a tévés versenyben makacsul rögzült az a reklám-ösztön, amely szerint a megszerzett, illetve mesterségesen előállított „sztároknak” pusztán folyamatos színen tartásával keltik a műsor illúzióját. Ugyanaz a tucat pincér vetélkedik, mókázik, tóksóz, beugrik a gyerekmegőrzőbe és a nagybőgőbe, még a ruhatári fogas alól is ők vigyorognak rád, kiosztják maguknak az Év címeit, teljes joggal, hiszen mindegyik tévé a teljes univerzum benyomását kelti, ha itt láttál valakit, mindenkit láttál.

A karácsonyi csingilingiling és a szilveszteri malacvisítás nem fedi el, mennyiféle hang hiányzik a televíziós szórakoztatás skálájáról. Van például egy nézői réteg – sok tízezres –, amelyről ünnepek táján derül ki különösen nyomasztóan, mennyire árván marad, ha a képernyő előtt szeretne mulatni. E célból mégsem bámulhat folyton vízből kimentett ugrómókusokat vagy párzó tintahalakat, akármilyen bájosak is. (Talán emberi mutatvány is akadhatna.) Ezt a réteget szociológiailag nem könnyű meghatározni, sem foglalkozás, sem életkor szerint nem körvonalazható, ha pedig eláruljuk, hogy nőneműekről van szó vagy a feministák, vagy ellenkezőleg, a Vad angyal hölgyrajongói mindjárt vicsorogni fognak. Akkor vagyunk a legpontosabbak, ha az utóbbi idők sajátos könyvsikereire, Bridget Jones naplóira utalunk. Nos, azok, akik Helen Fielding nyitott és önkritikus hősnőjével jólesően azonosulni tudtak, bizonyosan ide tartoznak. Azok, akik Kármán József óta intelligens és szellemes lektűrre vágynak, nem a Júlia-füzetekre.

Ma effajta szórakoztató női olvasmány sincs – pedig kellene, bármint villogjanak is vészjóslón az esztétanők szemüvegei –, nemhogy tévéműsor. Van Púder, s vannak a női nem egyéb vihorászós megaláztatásai, van főzőcske meg anti-narancsbőr, mint „hagyományosan” női sorskérdések, egész napos divatcsatorna, amelyet alkalmilag is csak az életbe beletompult vagy attól érintetlen agyú asszony nézeget, van Oltári nő, amelyben még mindig Richard Gere skótjuhász-tekintetére bízzák a férfi–nő-kapcsolat minden mélységét. És persze van Maria Isabel, Julieta, Rosangelica...

Év vége táján e réteg tévés magánya azért is szembetűnő, mert a többiek ilyenkor az amúgy is nekik szánt élvezetekből ünnepi repetát kapnak. A férfiak tízszer újranézhetik az évközi gólokat, a gyerekek Beethoven 1. után rögtön megkapják a Beethoven 2-t, vagy a Kicsi kocsit mindet, egytől ötig... Családanyai minőségükben persze ott rostokolhatnak a mi kitagadottjaink, hiszen mit is élvezhetnének jobban, mint az elnyűhetetlen amerikai találmányt, a „családi film”-et, tessék, itt a Hóbarát és a Télapu és a Hull a pelyhes, mi más okozhatna felhőtlenebb örömet a nőknek, mint gyermekeik csillogó tekintete és gyöngyöző kacagása az ellenállhatatlan fordulatok láttán. Ha csak nem gyönyörködteti őket magamagáért Arnold Schwarzenegger alakítása.

Azért valami dereng a műsorötlő fejekben, valami hiányérzet mégis testet ölt néha: akadt csatorna, ahol decemberben nekifogtak harmadszor is a Büszkeség és balítéletnek, hogy a boldog vég karácsonyra essék. Bridget Jonesnak is kedves tévésorozata ez, mindenek fölött és mindent elhomályosítóan. Meg is mosolyogja magát e rajongásért, de mit csináljon, lebírhatatlanul szüksége van a romantika csöndesen ironikus változatára, amely tiszta, de nem együgyű, amely álomszerű, de nem gyárilag ostoba. Ahol az érzelmekben fanyarság, ráció és stílus van, az illúziókban a dezillúziók tudása. A néhai Jane Austen, ez a csodálatos írónő elégedett lehet: brit tévés utódai 2000-ben is elfogadtatják a figyelmesen és okosan jámbor tekinteteknek azt a létjogosultságát, amelytől hősnőinek mai alteregóit már csaknem teljesen megfosztották.

A Büszkeség és balítélet szappanoperai sikeréből a giccs szoft és hard változatai közé beszorított leányok és asszonyok diszkrét jajkiáltásait hallani ki. A magyar Bridget Jones, elbúcsúzván Jennifer Ehle anakronisztikus tekintetétől, lekapcsolja a tévét – ha megengedik neki –, és elmerül Harry Potter kalandjaiban, hogy az ezredszer is előtuszkolt Bud Spencertől megcsömörlött gyermek végre beköszöntött olvasmányélményében jártas legyen. Igyekeznie kell, még mielőtt Harry Potter nyomán elkészül a film. Természetesen családi.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3221