KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A lengyel testvér

Az ötödik

Spiró György

A lengyel Big Brother egyenesen elnököt állítana – ha hagynák.

 

Elbűvölten néztem órákon át a TVN (a lengyel Nova-tévé) adásait az ő Nagy Testvér-vetélkedőjükről. Éppen olyan volt, mint a többi változat, csak éppen olyannyira kelet-európai, hogy a szívem repesett belé. Áldottam a technikai haladást, amiért az Astra jóvoltából ez a program nálunk is fogható.

Nálunk ez a sorozat késik, talán mert a Nova-tévé még nem tette be hozzánk a lábát, talán mert valamelyik kereskedelmi csatornánk még nem tudja a licenc-díjat megfizetni, vagy mert a honi politikusok veszélyt szimatolnak (nem megalapozatlanul, mint látni fogjuk). Ahogy azonban a tévéket ismerem, előbb-utóbb lesz ilyen nálunk is.

Mint bizonyára mindenki tudja, ez az orwelli című és szellemű vetélkedő abból áll, hogy önként jelentkezőket bezárnak egy díszletlakásba, sok-sok kamera kíséri figyelemmel a tevékenységüket a nap 24 órájában, esznek-isznak-dolgoznak-pihennek-társalognak-főznek-ürítkeznek stb., ebből a szerkesztők pár órányit kiválogatnak és levetítenek heteken és hónapokon át, a nézők pedig, legalábbis akiknek szavazatra jogosító telefonuk van, betelefonálva (beesemezve) rendszeres időközönként egyet-egyet a díszletben lakozók közül kiszavaznak, s az utolsó, a legnagyobb túlélő óriási összeget kap.

Ő a legszimpatikusabb, ő a legemberibb, ő a leglengyelebb (mármint az adott esetben).

A vetélkedőt a lengyel tévében beszédhibás műsorvezetők manipulálták, egyikük éltes, protézises úr volt, a másikuk feszes nadrágban feszítő ifjú hölgy; a láthatatlan Big Brother basszus hangon (az ottani Úr Hangja) kérdezgette hamis pátosszal a szavazás eredményére várakozó, félájult jelölteket, vajon mire is számítanak; hatalmas, főleg tizenévesekből álló tömeg gyűlt össze a fűre épített stúdió körül – a stúdióban volt a légmentesen elzárt lakás, ahol tucatnyian kezdték, és fokozatosan egyre kevesebben maradtak; egy másik, közeli stúdióban ült a tapsolást és lelkesedést intésre produkáló, szintén önkéntes – ingyenes – közönség, akik előtt a kiszavazott mint nemzeti hős vagy hősnő megjelenik, és azonnal interjút ad.

A műsort általában sok órával a megadott időpont utánig húzták, s közben számos hirdetést adtak le; a közönség soraiban foglaltak helyet a még bent lévő versenyzők – férfiak és nők – családtagjai: anyukái, apukái, öccsei, bátyjai, húgai, nővérei, gyermekei, házastársai vagy ágyastársai, akik őket immár sok-sok hete nem látták, s azon izgultak, lehetőleg ne is lássák még minél tovább; nagy úr a pénz, elvannak a szeretett versenyző nélkül ők remekül, nyilatkozták, csak nyerjen. Meg is voltak interjúvolva rendesen és rendszeresen, szereplőkké váltak ők is, noha nem jelentkeztek, és ők nagyon derekasan pontosan azt nyilatkozták dadogva, hebegve, hülyén és idiótán, amit nyilatkozniuk kellett. És nyilatkoztak ingyen hónapokon át.

Nem akármilyen pénzügyi zseni, aki ezt az őrületet kitalálta.

Persze a szavazatokat számlálókat senki sem ellenőrzi: soha nem lehet tudni, a névtelen számlálók kit hoznak ki aznap vesztesnek. Nincs olyan bizottság, amely e bölcs cinikusok tevékenységét társadalmilag ellenőrizné, kit ejtenek ki és miért; megszoktuk ezt, így szokott ez menni minálunk Keleten, meg, ha közelebbről és elfogulatlanul szemléljük, Nyugaton is.

De nem is ezt akarom mondani.

Azt akarom mondani, hogy ez a program politikailag kifejezetten veszélyes az éppen uralmon lévőkre. Nem azt mondom, hogy ellenzéki, csak azt látom, hogy rivális.

Óriási ennek a műsornak a nézettsége világszerte, azért is csinálják. Az olyan közegben azonban, amely a politikusok színészetén alapul, amelyben a politikusok a művészeket, színészeket, bohócokat a képernyőn lejátsszák, arról kiszorítják, amelyben a bohóccá vált színészek óhatatlanul politikai szereplőkké válnak, nem marad tehát a politikán kívül egyetlen más közeg sem, egy ennyire népszerű szórakoztató műsor egyszerre más dimenziót nyer, az egyetlent, ami megmaradt: politikait.

Gyönyörű példáját szolgáltatta ennek a lengyel Big Brother (Wielki Brat).

Sok heti helytállás után az öt bent maradt versenyző közül valakik (vagyis hát a névtelen manipulátorok) kiejtették a legszimpatikusabbat.

Az illető kopasz, fülbevalót viselő harmincas férfi, remek a humora, kicsi a reakcióideje, amúgy római eredetű lengyel keresztnevet, valamint szerb vezetéknevet viselő, magát öntudatosan és rátartian katolikus, sziléziai lengyelnek valló szakács; a kilencvenes évek elején Németországban szakácskodván tett szert angol feleségére, aki egy kukkot nem tud lengyelül azóta sem. Van már két gyerekük, és boldogan élnek Sziléziában. Hogy vallásosan nevelik-e a gyerekeket? „Én katolikus vagyok – mondja erről a szakács liberálisan –, a feleségem nem úgy vallásos, mint én; a gyerekekre rá van bízva, mit választanak.”

Klaudiusz Sevkovic a lengyel tévénézők millióinak szívét megejtette. Az arctalan és névtelen zsűri kiejtette. Klaudiusz nem nyerte meg a félmillió zlotyt. Nyert sokkal többet: hatalmas népszerűséget.

Klaudiusz családi háttere felettébb zavaros. A nagymamája szerb volt, Németországba vitték dolgozni a háború alatt, ahol az anyukája valamiképpen megfogant; a nagymama a lányával visszakerült Jugoszláviába, ahonnét valamiért Lengyelországba mentek ’48-ban; valahogy a kis Klaudiusz is megfogant és fel is nőtt derék lengyelként, bár anyai néven, hogy még időben megpattanjon Németországba főzőcskélni és utóbb egy angol lányt feleségül venni, s vele derék lengyeleket nemzeni a hazának.

Sok tucat csatornát tudok venni itt Budapesten, számtalan politikust sztárolnak nekem különféle nyelveken, de annyira felkészült, szellemes, slágfertig, higgadtan politikus elmét, mint Klaudiusz Sevkovic, az utóbbi években nem láttam egyet sem.

Népszerűsége jogosan veri a legnépszerűbb lengyel politikusokét. Pártot lehetne rá alapítani. Ezért is ejtették ki a legjobb négy közül. Rájöttek, hogy veszélyes.

Maradt a négy között egy nagydarab, kurtára nyírt hajú, nehézkes, paraszti mozgású, középkorú kedves mackó, meg három nő, akik közül az isten mentsen meg bármelyiküktől, az egyik rémesebb, mint a másik: vagy randa szegény, vagy tudálékos, kurvoid állat.

Mindegy, ki nyerte meg a félmillió zlotyt, tarolt a szakács.

Szerintem tíz éven belül ő lesz Lengyelország elnöke.

Vagy ha nem is ő, de valaki hasonló.

Orwellibb ez a világ, mint Orwell valaha is képzelte volna.

Korántsem megróvólag mondom ezt. Orwelli volt ez a világ mindig, csak soha nem tudták a benne élők, mindig valami mást, többet képzeltek magukról. De hát ma egészen nyilvánvalóan apokaliptikus időket élünk. Az apokalipszis nem misztika: maga a realitás. Feltárul, aminek fel kell tárulnia: a valóságos emberi működés.

El kell ismernem: szép, hogy a jövendő lengyel elnök egy vérengző baromállat római császár nevét viseli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3461