Láttuk még

Az ember, aki lezárta a várost

Ardai Zoltán

Alekszandr Gordon tavalyelőtti ál-krimije a Szovjetunióban tapasztalható munkaerkölcsbeli hiányosságokat bírálja, késedelem nélküli reagálásként az új gazdaságjavítási erőfeszítésekre. Hozzáteszem: érdektelen reagálásként – már amennyiben joggal lehet helyteleníteni azt, ha egy film végső hatása egy vezércikkéhez hasonlít. Pedig Gordon méltánylandó igyekezettel próbálja árnyaltan ábrázolni a pozitív hős diadalát. Hőse, a konok nyomozó, aki egy tengermelléki üdülőszálló tűzesetének körülményeit vizsgálja, szerény, kissé megfáradt, elvált ember, s hivatásán kívül épp a szálloda igazgatónőjéhez fűzik mély érzelmek, a katasztrófa egyik közvetett okozójához. (Volt felesége is rendőr, őt a nyomozást segítő – s a főhősétől erősen eltérő természetű – jövevény, a pirológiai szakértő szereti meg.) A vétkesek nagyobbrészt éppúgy nem csirkefogó gazemberek, mint ahogyan „az ember, aki lezárta a várost” nem szent. Nehezen bírnak növekvő lelkifurdalásukkal, s a nyomozó tekintetével, mígnem az építés hibáiért sokadmagával felelős helyi tanácselnök maga kéri a többiek és saját fejére a mulasztásokért járó súlyos büntetést.

Gordon dokumentarisztikus modorban intonálja ezt a történetet (azt a reményt ébresztve bennünk, hogy műve a filmes publicisztika nemesebb válfajához tartozik), majd gyorsan amerikaiasra fordítja stílusát, invenciózusan fényképezett kalandfilmet ígér, hamarosan azonban megállapodik a legjellegtelenebb – és legmegszokottabb – fajta statikus előadásmódnál. Mintha csak belátná, hogy a meghaladni kívánt filmkészítői szemlélet és a maga pszichologizáló törekvései közt valójában, a „mélyszerkezetben”, semmilyen ellentét nincs.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6336

Cikk értékelése:

szavazat: 1459 átlag: 5.49