KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/október
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzusok 1956 utóélete
• Gervai András: Új (jég)korszak hajnala Megtorlás a filmszakmában
• Murai András: Történelem-puzzle Archív és fiktív
• Kelecsényi László: „Egy kis cigaretta, valódi finom” Herskó János: Párbeszéd
KULTÚRÁK ÉS HATÁROK
• Pintér Judit: Két világ között Gianfranco Rosi: Tűz a tengeren
• Schreiber András: Vendégmunkások mozija Török-német 2.0
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 2. rész
• Varró Attila: Kényszerbehatolás Inváziós horror
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Temetési csokrok A film noir műfaji családfája – 2. rész
JIRI MENZEL
• Harmat György: Mesés férfiak, nők a hőskorból Menzel mozija
MOZI VS. DIGITÁLIA
• Földényi F. László: Mozitemető Filmszínháztól okostelefonig
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Közeledik valami véres John Carpenter filmzenéi
KÖNYV
• Varga Balázs: Tünetek és diagnózisok Győri Zsolt: Szerzők, filmek, kritikai-klinikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Hajrá Hitler! Timur Vermes: Nézd ki van itt
• Kovács Bálint: A szívünk mélyén megbúvó nácizmus David Wnendt: Nézd, ki van itt
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Tévedés áldozata Aznap éjjel
• Pernecker Dávid: Elvarázsol a múlt Stranger Things
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Belsőfilm Ernelláék Farkaséknál
• Varga Zoltán: Panelsikoly Balkon
• Tüske Zsuzsanna: Hamlet, az életrevaló Jutalomjáték
• Baski Sándor: Játszani is engedd Toni Erdmann
MOZI
• Baski Sándor: Mérges Buddha
• Nagy V. Gergő: 24 hét
• Kovács Kata: Határtalan szerelem
• Varró Attila: Bridget Jones babát vár
• Sepsi László: Mestergyilkos: Feltámadás
• Benke Attila: Sully – Csoda a Hudson folyón
• Csiger Ádám: Titkok és vallomások
• Huber Zoltán: Az utolsó király
• Varga Zoltán: Kilenc élet
• Kránicz Bence: Virsliparti
DVD
• Lakatos Gabriella: Halálos tavasz
• Varga Zoltán: Vili, a veréb
• Soós Tamás Dénes: Mr. Holmes
• Benke Attila: A boszorkány
• Kránicz Bence: Batman: Gyilkos tréfa
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Martin Booth: Az amerikai

Egy zárkózott angol úr

Nevelős Zoltán

Booth regényében az Itália-imádatnál fontosabb az álcázás és a titok művészete.

 

Az angolok rajonganak Itáliáért, és a romantika kora óta ezt bőségesen dokumentálták is. Byron és Shelley nyomdokain költők, a népszerű irodalom szerzői és civil turisták tömegesen és kitartóan látogatták rövidebb-hosszabb időre az olasz csizmaszárnak különösen a Róma és Velence közé eső szakaszát. A hegyre épült városok évszázados utcakövei, a történelmi múlt kézzel fogható jelenléte, a gazdag művészeti örökség kombinálva a kellemes éghajlattal, valamint az olasz konyha és borkultúra gyönyöreivel olyan vonzerőt jelentenek, amely rabul ejti más nemzetek fiait is, de úgy tűnik, anyagi lehetőségük leginkább az angoloknak volt, hogy a XIX. század óta sokan ezen a tájon tölthessék el életük egy részét.

Az Itália iránti, újabban reneszánszát élő rajongás giccsbe hajló irodalmi produktumaival hasonló csapáson indul el Martin Booth regénye, Az amerikai, amelynek a fent felsorolt értékek bűvölete lengi be minden lapját, de a játék mégis valami másra fut ki. A cím a történet egyik fontos mellékszereplőjét jelöli, főszereplője egy meg nem nevezett olasz kisvárosban bujkáló, középkorú angol úr.

Booth költőként kezdte pályáját és több kiadott kötet után fordult a prózaírás felé, 1990-ben megjelent regényének elbeszélője egyes szám első személyben szól az olvasóhoz. A regény első negyedében cselekményről nemigen beszélhetünk, csak az elbeszélő vallomását olvassuk – a régi olasz városról, a tájról, itteni szokásairól, találkozásairól, kapcsolataival a helyi örömlányokkal, a vendéglők törzsvendégeivel és a plébánossal, illetve életének egy-egy felelevenített múltbeli epizódjáról. A tipikus megfilmesíthetetlen regénynek tűnő könyvben aztán egyszer csak beindul a cselekmény egy ismeretlen feltűnésével, akiről az elbeszélő úgy hiszi, őutána kémkedik. Nem sokkal később egy megrendelő is meglátogatja, és innentől kezdve a regény elején felvázolt kapcsolatok és egyéb információk is kezdenek logikus rendbe összeállni, míg újabb türelmes olvasás után arra az alapvető kérdésre is választ kapunk, mivel foglalkozik hősünk valójában. A helyiek számára csak Farfalla, azaz Lepke úrként emlegetett elbeszélő ekkor ugyanis végül elárulja az olvasónak, hogy a ritka lepkékről készített festményekkel álcázott, valódi munkája a fegyverkészítés. Azt, hogy politikusok ellen elkövetett merényletekhez köze van, már elárulta korábban is, miként arról is kifejtette nézeteit, hogy a gyilkosságot tartja a legfontosabb történelemformáló eszköznek.

A titkolózás a főszereplő/elbeszélő hosszú életének záloga – ezt nem győzi eléggé hangsúlyozni –, miközben a legintimebb részleteket is elárulja világnézetéről vagy akár szerelmi életéről, minden olyan információt elhagy vagy megmásít, ami alapján nyomára lehetne akadni. A titkolózást Booth ezen túlmenően írói eszközként is alkalmazza, az elbeszélő mindvégig játszik az olvasóval, olykor még kaján örömének is hangot ad, amikor egy visszatartott információ megadásával (például a megrendelő nemének felfedésével) meghökkentő hatást érhet el.

A mindvégig jelen lévő lírai hangvétel mellett a regényre a drámai szerkesztés is jellemző, ahogy az elszórt cselekménymozzanatok egyre szorosabban fonódnak össze és vezetnek a megrázó végkifejlet felé. Ez a felépítmény filmre könnyen adaptálható, miként a követési, bujkálási jelenetek is rendkívül filmszerűek, miközben a regény másik vetülete, az elbeszélő és az olvasó kommunikációjának finomságai csak irodalmi formában működhetnek. Az első személyű elbeszélő forma írói álarcként is kiválóan működik, amennyiben egy fiktív figura hangja és nézetei mögé rejtőzhet a szerző, aki mellesleg olyan nyelvi gazdagsággal ír, ami már az első oldalaktól kiemeli művét a lektűrök sorából.


Athenaeum, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10335