KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Budapest Noir

Noir Posthumus

Bűnös Budapest?

Schubert Gusztáv

Meg lehet-e írni 70 éves késéssel a magyar detektívregényt?

Kondor Vilmos bûnügyi-sorozatának méltatói kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy az író – kinek kilétét krimibe illõen titokzatos homály fedi – megteremtette a ’30-as évek magyar hard boiled krimijét. Magam is lelkes olvasója vagyok a Budapest-tetralógiának, érdemét azonban nem ebben látom, a 30-as, 40-es évek nehézsúlyú krimijét ugyanis nem lehet hetvenéves spéttel beleírni a magyar irodalomtörténetbe. Az olvasás után idõvel felébred bennünk a kétely, ha már ilyen jó nehézsúlyú krimiket lehet írni utólag, ugyan miért is nem tették meg ezt maguk a 30-as évek írói. Merthogy nem tették meg. A Horthy-korszak magyar ponyvaszerzõi rengeteg detektívregényt írtak, de ezt egyáltalán nem Hammett, James M. Cain, vagy Chandler hatására, hanem jobb esetben Poe és Conan Doyle rejtelmes történetei, kevésbé szerencsés pillanataikban Maurice Leblanc (Arsene Lupin) vagy Sax Rohmer (Fu Manchu) ihletésére tették. Pedig a hard boiled alapmûvek már készen voltak: A Véres aratás (1929), A máltai sólyom (1930),A postás mindig kétszer csenget (1934), vagy az elsõ Chandler regény, A hosszú álom (1939) azonban nálunk nem talált követõkre. Ez utóbbi nyilván már át sem érhetett a háborús Európába. Ha azon melegében el is jutnak a pesti könyvesboltokba (ez olyannyira nem történt meg, hogy A máltai sólyom 1967-ben jelent meg elõször magyarul), aligha honosították volna õket a magyar krimiírók, a korabeli magyar ponyvák ugyanis szinte kivétel nélkül eredeti mintáik színhelyén játszódtak, angol kastélyokban, londoni klubokban, párizsi szalonokban, egzotikus-misztikus helyszíneken, vagy épp képzeletbeli nagyhercegségekben. Budapest csak ritka kivételként jelenik meg egy-két regényben, vagy fejezetben. Például Németh Andor és Koestler Artúr közösen írott, javarészt Bécsben játszódó krimijében, A Sanda Kandúrban (ahol az ellopott mesterhegedû nyomába eredõ nyomozót történetesen Kondornak hívják). A „bûnös Budapestrõl” szóló tetralógia azonban bizonyítja, hogy lett volna mód Kondoréhoz hasonló krimit írni a II. világháború elõtti és a háború utáni fõvárosról. Ahogy a korabeli magyar film példája is ezt mutatja. Budapest sztenderd helyszín volt, még ha a fõváros utcáit, hídjait, körútjait, épületeit a külsõ forgatás technikai nehézségei miatt legfeljebb egy-egy röpke pillanatra látjuk, a történetek jellegzetes pesti miliõben játszódnak.

Kondor Budapest noirjait, akárha GPS-re írta volna. Tudatosan, talán túlságosan is nyomatékosan, igyekszik hangsúlyozni, ez a történet itt és most játszódik Budapesten: 1936. októberében, 1939. szeptemberében, 1943. telén, vagy – immár egészen másféle politikai erõviszonyok között – 1946-ban. Fõhõse, Gordon Zsigmond bûnügyi újságíró szinte minden lépését topográfiailag pontosítja: „kilépett a Podmaniczky utcára és a Berlini tér felé indult”. A gondosan megrajzolt várostérkép mellett a szerzõ a korabeli politikai események és politikusok szerepeltetésével is hitelesíti kitalált hõsei és történetei valóságosságát. A Budapest Noir Gömbös Gyula miniszterelnök temetésével kezdõdik, a Bûnös Budapest a német megszállás elõl hozzánk menekülõ lengyelek képével indít, a Budapesti kém története pedig Kállay Miklós titkos béketárgyalásaival szövi egybe Gordon fiktív kémhistóriáját. Valóság és képzelet ilyesfajta vegyítése klasszikus módszer, még Walter Scott fejlesztette tökélyre történelmi regényeiben. Kondor azonban nem történelmi regényt ír, ahhoz túlságosan elnagyolt a politikai háttér, a hard boiled krimihez viszont még ennyi politika ismeret is felesleges; a Budapest-tetralógia igazából inkább politikai krimi mûfajához közelít. Ami egyáltalán lenne baj, de az már igen, hogy Gordon Zsigmond, annak ellenére, hogy zsurnaliszta, mégiscsak Hammett és Chandler keményöklû, érdes humorú, kiábrándult, de alapjában tisztességes detektívjeinek hasonmása. Csakhogy ez a figura a Horthy-korszak társadalmi-politikai közegébe, a Köröndre átplántálva elveszíti hitelét. Sam Spade és Marlowe, ha keservesen is, de végül mindig gyõz, megtalálja és börtönbe juttatja a bûnöst, mert igazából nincs egyedül, a törvény mindig mögötte áll. Gordonnak viszont egy kizökkent világot kellene megemelnie és helyrebillentenie, amihez egy magándetektív vagy egy kíváncsi és lovagias zsurnaliszta természetesen édeskevés. Kondor nem teremtette meg, mert nem teremthette meg a magyar realista bûnügyi regényt, mert nem Budapest volt a bûnös, nem a magyar társadalom, bûnünk sokkal inkább a koré, mint a miénk, a bûn mifelénk száz éve alapvetõen a politikában gyökerezik. Egy egész politikai rendszer túlerejével nem lehet egyedül sikerrel szembeszállni. Ezért nem volt igazi bûnügyi regény sem a két világháború között, sem a Rákosi- majd a Kádár-rezsimben, sem a rendszerváltás lényegesen szabadabb rendszerében. A realista krimi mindig a szabadság rendjérõl szól. Ahol a törvények szellemét folyton félresöpri a politika, ott csak bûn van, a bûnhõdés elmarad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 35-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10833