KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Zomborácz Virág: Utóélet

„És íme, remekül van a fiú”

Czirják Pál

Zomborácz Virág debütálófilmje friss, lendületes, ötletgazdag munka. Nem hibátlan, de végig élvezetes. Egyszerűen jó nézni.

Időről időre elmerengünk a hazai film nézőszámainak drámai visszaesésén. A folyamat mögött számos külső és belső tényező húzódik meg: többek között az intézményrendszer drasztikus átalakítása, az ennek eredményeként bekövetkezett szolid néhány éves szünet vagy a filmfogyasztási szokások nemzetközi léptékben zajló átrendeződése. Így aztán különösen fontosak az olyan alkotások, amelyekkel meg lehet győzni a közönséget, újra érdemes magyar filmekre is jegyet váltani. Az olyan darabok, amelyek ismerős, de nem unalomig ismert – épp ezért mindig újra felfedezhető – világokat mutatnak nekünk, amelyek főhőseiért szoríthatunk, amelyek szereplőivel újra együttérezhetünk. Márpedig az Utóélet pont ilyen film. Minden megvan benne, ami egy szerethető történethez kell.

A filmben egy megingathatatlan tekintélyű lelkész apa (Gálffi László) és zárkózott, szorongásos fia (Kristóf Márton) kissé problematikus kapcsolatát kísérhetjük figyelemmel, amely az apa váratlan halála és szellemként való visszatérése után vesz fordulatot. Az új helyzettel mindketten új esélyt kapnak: az apa talán végre útjára engedheti fiát, a fiú talán megteheti élete első önálló lépéseit. Zomborácz Virág rövidfilmjeihez hasonlóan ezúttal is inkább jól felépített, erős szituációkra és szereplői intenzív személyes jelenlétére alapoz, míg a dialógusok visszafogottabbak. Nincsenek túlbeszélve az egyes jelenetek, nincsenek túlpszichologizálva az emberi kapcsolatok, bármennyire is kínálná magát egy esetleges pszichoanalitikus olvasat számára például a történet magját képező apa-fiú viszony, illetve annak bizarr irányváltása. Ami működteti a filmet, az az elbeszélés sajátos humora, a történetszálak alakításában, az ábrázolás szatirikus felhangjaiban, a színészek apró gesztusaiban megnyilvánuló finom irónia, amely távolságtartás és megértő elfogadás egyszerre.

Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy mindezzel Zomborácz a könnyebb utat választotta. Az alkotói döntések tétje ugyanis akkor sem kisebb, ha az elbeszélés a szöveg dominanciája helyett inkább a szituációk belső dinamikájára és a karakterek jelenlétére támaszkodik. Ebben az esetben ugyanúgy csalhatatlan dramaturgiai arányérzékre van szüksége a rendezőnek, valamint jó szemre a megfelelő színészek kiválasztásához. A dramaturgia terén Zomborácz filmje még nem mindig tűnik meggyőzőnek, a történetvezetés olykor következetlen saját belső logikájához, a vidéki szegénylét megjelenítése pedig igencsak díszletszerűre sikerült; a szereplőgárda viszont az Utóélet egyik igazi telitalálata. Gálffi előbb a határozott, kemény apafigura, majd az úgyszólván öntudatlan, sokáig néma szellem alakításában lenyűgözőt nyújt, nemkülönben Csákányi Eszter a családdal élő nagynéni, Gyabronka József az esperes, Petrik Andrea a szenvedélybeteg lány, Kocsis Gergely az orvos és Anger Zsolt az ezoterikus autószerelő szerepében. Emellett a film messzemenően visszaigazolja Zomborácznak azt a vállalását is, hogy a lelkész fiának szerepét a nem hivatásos Kristóf Mártonra osztotta. Jelenléte és összjátéka a többiekkel egészen különleges pillanatokat teremt.

Az Utóélet másik erőssége képeinek rendje. Pohárnok Gergely operatőr „talált” tájai, a lassítások szekvenciái, az egyes jelenetekben jól elhelyezett groteszk részletek anélkül állnak össze markáns és maradandó látványvilággá, hogy közben elnyomnák a történetet. A gyárkéményekkel keretezett, csendes víztükrű horgásztó, előtérben a pallók erdejével, a halála pillanatában elzuhanó apa, majd az erre asszociálódó szobor és összetört edénycserepek képsora, a temetés végén felszállni nem akaró galamb motívuma vagy az apa immár szellemként való felbukkanásai egyaránt a film emblematikus – vizuálisan is egyedi – elemei, miközben a cselekményvilág szerves részei is egyúttal.

És ha mindez nem lenne elegendő a mozilátogatók kíváncsiságának felkeltéséhez, már önmagában a tematika különlegességként hat, hiszen hazai rendezőknél ritkán találkozunk kísértetekkel. Bár Zomborácz Virág munkája önmagában nem válthatja meg a magyar filmet, még néhány hasonlóan szerethető alkotással együtt mindenképp segíthet a nézők visszacsábításában.

UTÓÉLET – magyar, 2014. Rendezte és írta: Zomborácz Virág. Kép: Pohárnok Gergely. Zene: Balázs Ádám. Vágó: Szalai Károly. Producer: Pusztai Ferenc. Szereplők: Kristóf Márton (Mózes), Gálffi László (Apa), Anger Zsolt (Szerelő), Petrik Andrea (Asszisztens), Gyabronka József (Pap), Csákányi Eszter. Gyártó: KMH Film. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 95 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11697