KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Jöjj és lásd!

Pápai Zsolt

Igyi i szmotri – szovjet, 1985. Rendezte: Elem Klimov. Szereplők: Alekszej Kravcsenko, Olga Mirjonova. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 136 perc.

 

A tömegfilmes műfajokat a valósággal ápolt kapcsolatuk alapján – pontosabban a közvélemény által valós(ágos)nak tekintett eseményekhez fűződő viszonyuk szerint – kategorizáló elme nehezen tud elképzelni egymástól távolabb álló alakzatokat a történelmi és a horrorfilmnél. Előbbi nyilvánvalóan megtörtént helyzetekre épül, még ha ezeket gyakran átstrukturálja is, utóbbi viszont messzire távolodik a valóságtól, mivel kötelezően kell fantasztikumot tartalmaznia. Elem Klimov szikár életművének utolsó tétele, idén harmincéves mesterműve minden efféle teoretikusi közelítésnek ellenáll, lévén olyan művészfilm, amely egyúttal műfaji keretben értelmezhető, mondjuk így: „történelmi (vagy háborús) horrorként” szemlélhető. A második világégés kellős közepén játszódó film hőse a naiv, tizenéves belorusz parasztfiúcska, Flera, aki kiás egy puskát az elhagyatott harcmezőn, a partizánokhoz társul, majd leválik róluk, és a hadszíntéren magányosan, vagy véletlenszerűen mellécsapódó útitársaival közösen szerzett tapasztalatai nyomán rövid úton vénemberré amortizálódik (úgy tudni, a tizenhat éves Alekszej Kravcsenko effektíve megőszült, illetve pszichiátriai kezelésre szorult a kilenchónapos forgatás végére). Sokan és sokszor leírták már, hogy Klimovénál nincs sokkolóbb film a háború pokláról, amihez képest Coppola Apokalipszis, mostja is csupán flitteres popcornmese. Ereje nem utolsósorban abból származik, hogy a rendező (aki tudvalevőleg kilencévesen csöppent bele Sztálingrád ostromába, és csak nagy nehezen evakuálták őt és családját a harcok közepette, az első vonalból szerezte hát a tapasztalatait a háborúról) kíméletlenül exploitálja a műfaji darabok, mégpedig elsősorban a horrorzsáner klisékészletét, de nem egyszerűen fel- és kihasználja, hanem tovább is fejleszti azokat. Miközben irgalmatlanul él naturális vérontásokkal és olyan közhelyeffektusokkal, mint a füst és a köd, páratlanul delejes hangkulisszát teremt, valamint számos emblematikus pillanatot kreál. A harcmezőn katyusatűzben elhullott szarvasmarha képe, a toronyba halmozott meztelen testek látványa a hős szülőfalujában, vagy éppen az ezt követő – mindenkori moziantológiák örök díszének számító – mocsárjárás, továbbá a Hitler-fétis hurcolásának, a fatemplomba terelt szerencsétlenek kivégzésének és a Flerát egy fotó készítése alatt terrorizáló náci tiszteknek a jelenete mind olyan kép, illetve epizód, amely nem csupán az egyszeri mozista emlékeibe ég bele örök életre, de sok horrordirektort is megihlet(het)ett. A Jöjj és lásd! fő inspirációja – természetesen a partizánzsáner mellett – is egy horrorfilm lehetett, mégpedig hozzá hasonlóan a művész- és műfajfilm határmezsgyéjén álló borzalommozi, nevezetesen Kubrick Ragyogása. Bizonyos motívumok (mint az ikerlányok szerepeltetése), illetve formanyelvi megoldások bizonyítják ezt, mindenekelőtt a steadicam alkalmazása, amely a film világát meghatározó elemek legfontosabbika, ugyanis a segítségével rögzített képsorok a hosszúságuk miatt realisták, a kompozíciók vízszinteseit és függőlegeseit torzító nagylátószögú optika miatt viszont éppenhogy „ellenrealisták”, kevésbé valóságosak. Végeredményben szürrealitás ritkán annyira valószerű, illetve valószerű ábrázolás ritkán annyira szürreális, mint éppen itt. A Jöjj és lásd! ugyan nem hibátlan film (a sztereotipizáló beszédmód a németek bemutatásában mai szemmel némiképp avíttnak tűnik, ráadásul művészileg erőteljesebb hatású lett volna, ha az antagonisták megmaradnak arctalannak), mégis a mozitörténet különleges tüneménye. Kevés mozgókép született eddig, amely a minden tömegfilmi műfajt jellemző, zsigeri és egycélú hatásirányultságot ilyen magától értetődően volt képes szintetizálni a legmívesebb művészfilmekre jellemző intellektuális orientációkkal. Klimov munkája a maga nemében utánozhatatlan, mégis seregnyi – igen eltérő szemléletű – alkotót inspirált. Hatása ott kísért a J-horror keleti és a torture porn nyugati lovagjainak opusaitól kezdve a Spielberg reneszánszát hozó Ryan közlegényben és Schindler listájában, vagy éppen olyan kortárs művészfilmekben, mint a Saul fia, Nemes Jeles Lászlótól.

Extrák: Nincsenek. A kiadvány az Etalon Film szovjet–orosz klasszikusok hétlemezes gyűjteményét tartalmazó kiadványának része.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12438