KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Halál hajnalán

Nádas Péter

Valahol a Trastevere sűrűjében van egy kis étterem az utca túlsó oldalán. Ami azt jelenti, hogy a konyha az innenső oldalon van, s a pincéreknek a tálakat egyensúlyozva át kell kelniök a viszonylag szűk és elég forgalmas úttesten. Amit viszont úgy kell érteni, hogy ebben a szűk utcácskában egyáltalán nincsen is más, mint úttest. És ezen a gyalogjárón már csak azért sem fér el két autó egymás mellett, mert nem csak járókelek, hanem még a szabadon rohangáló kutyák, és az elég öntudatosan közlekedő macskák is növelik a népsűrűséget. Ha két autó reflektorja bambán szembenéz, akkor az egyiknek biztosan ki kell curukkolnia. Éjjel két óra van. Nincsen sötétség, mert mindenféle, mindenünnen világít, s a holdfény is teszi a magáét a tetők felett. Mindenki teljes hangerővel beszél, a kutyák ugatnak, az autók dudálnak, valahol zenélnek, senkinek nincsen sietős dolga, de azért senki nem késlekedhetik. Tökéletes a hangzavar. Meleg van, barna, kék alig.

Egyszer arra gondoltam, hogy akkor most szakítok magammal, s engedem, jöjjön így el a cseppfolyós, szürke hajnal. Itt várom ki, míg megérint rózsaujja.

Rómában minden úgy történik, mint Fellininél. Lassan és észrevétlenül, de azért mégis van aztán egy vágás, melytől az erekben megáll az ijedt vér, s hűl a forró szív. Még egy álmos pincér, egy kába pár, a nő cipője élesen kopog. Valahol, valami eltörik, nevetés, a zene úgy szűnik meg, akárha angyal vitte volna ki. Nincsen szín, hang, illat, íz, fény se többé. Sötétség sincs.

De ismét hallani, amint az örök falikútból valahol víz csörgedez, csobban, kicsorog a kőpárkányon. Nem tudni hol, nem tudni mióta, s még meddig, tán ezer éve, és még biztosan van ugyanennyije. A saját hangját addig nem engedheti el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=188