KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördögűző

Szemadám György

 

 

Már csak ez hiányzott: 1989 első napjaiban hozzánk is megérkezett az Ördög. Még szerencse, hogy ezúttal csak a filmvásznon produkálja hírhedett mesterkedéseit, s az ugyancsak szerencse, hogy ott is csupán egy meglehetősen kiöregedett prototípusával van dolgunk. Mert ha a filmbéli utalásokat jól értelmezem – és ez az öreguras amatőr Mezopotámia ősi földjét nevezheti szülőhelyének –, akkor lehet bizony vagy ötezer éves. No, ez aztán látszik is nevetségesen kisstílű, régimódi trükkjein és szenilitásán! Hol marad ő a progresszív fiataloktól! Az igazmondó, könyörtelen Marchociastól, Astaróthtól, s rejtett ismerőjétől, Beliáltól, aki magát Krisztust fogta perbe Isten előtt, Mefisztótól, az éleseszű, büszke daliától, vagy a megismerés bűnös fényét hordozó Lucifertől! A Filmmúzeum múzeumi Gonosza beéri azzal a meglehetősen elcsépelt fogással, hogy beleköltözik egy aranyos, nyuszifogú, tizenkét éves kislányba, aki ettől kezdve csúnya szavakat használ, obszcén gesztusokat produkál, úgy tekeri körbe a fejét, mint egy bagoly, verekszik, és – leghatásosabb eszközként – sárgászöld okádékot köp kíváncsi látogatói szeme közé. Beláthatjuk, hogy az Alvilág egy komolyabb lakójának mindez bliktri lenne, hisz például a loudem-i és a louviers-i apácákat megszálló ördögök ráadásul még férfiasságukkal és angyali szépségükkel is meghódították környezetüket, a Bibliából ismert gerazai megszállott pedig arról volt nevezetes, hogy testébe egész légiónyi tisztátalan lélek tudott beköltözni. Még szerencse, hogy jobb sorsra érdemes Ördögünk képes a hagyományos visszafelé-beszédre, mert még azt hihetne az ember, hogy maga a főszereplő – máskülönben valóban igen csinoska, nyuszifogú – kislány csinálja a műsort csak azért, hogy figyelmet keltsen, s hogy anyját elriassza egy általa kevésbé kedvelt férfi közeledésétől. Számomra egyébként nem is annyira e férfiú kihajítása az ablakon, és fejének száznyolcvan fokos hátracsavarása tette meggyőzővé a filmben a Gonosz valós jelenlétét – hallottam én már ettől különbeket is a nyuszifogúhoz hasonló úrileánykákról –, hanem az, ahogyan a rendezőt sikerült összezavarnia. Nem véletlen ugyanis, hogy e kénkőszagú öregnek a rendezetlenséget, a káoszt kifejező szörnyalak a legfőbb védjegye, hisz a film kiváló rendezőjének kezében is kissé összekuszálódni látszanak a szálak, különösen a film megnyugtatóan unalmas első negyede után, amint negatív hősünk akcióba kezd. Nem világos előttem például, hogy alvilági rejtekhelyéről miért csak úgy tud kiszabadulni a Vén Hun-cut, hogy egy ásatás keretében kipiszkálják onnan? De ha problémái adódnak az ilyen fizikai akadályok leküzdésével, akkor hogyan oldja meg az emberi testbe való ki-be járkálást? Milyen úton hagyja el végülis szülőföldjét? Az öreg pap testében utazik? Akkor meg miért hagyja ott ezt a nyugodalmas lakhelyet? Hogyan választja ki éppen azt a padlást lakhelyéül, ahol annyit szöszmötöl – teljesen feleslegesen? Régiségeket keres? Miért csak fokozatosan költözik bele a nyuszifogúba? Nem bízik benne eléggé? Vagy csak kicsinek találja annak a porhüvelyét? Aztán hogyan kerülnek a filmbe teljesen oda nem illő, vagy elvarratlanul maradt jelenetek szálai? Mi szükség egy olyan apa állandó emlegetésére, akinek semmi szerepe nincs ebben a filmben? Miért kell csak úgy mellesleg lefasisztázni egy derék, tisztességben megőszült lakájt, akinek csak az a szerep jut, hogy a padláson tartsa a lámpát, és egyszer meg italokat szolgáljon fel? Miért engedték idetévedni egy tisztességes krimi tisztességes detektívfelügyelőjét, aki szemlátomást állandóan láb alatt van, s ő maga is érzi, hogy semmi dolga itt? Ördögünk miért tűri az állandó molesztálását, az ördög-nézők, és -űzők hadát? Miért nem költözik át például az ördögűző öreg pap testébe, ahelyett, hogy megölné? Most van hatalma fölötte, vagy nincs? El tudja tépni a kötelékeit, vagy nem? Egyszóval: ördögien ki van találva ez az egész! Talán csak a maszkmesternek és néha a vágónak maradt helyén a szíve, s ők akkor is végezték a dolgukat, amikor már végképp nem lehetett tudni, hogy mire is megy ki az egész. Mert azt azért nem hiszem, hogy ördögi sugallatra ennyi pénzt pazarolt volna el Hollywood csak azért, hogy lássa, amint a nyuszifogú kislány alakítója idegösszeroppanást kap a film első megnézésekor. Ami mellékesen azért be is következett! Vagy az Alvilág nagyralátó lakói elvárnák tőlünk, hogy Az ördögűzőt filmnek – netán filmművészetnek – tekintsük?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5335