KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

N. N.

 

Néhány évvel ezelőtt az Iskolatévé megbízott egy fiatal rendezőt, hogy Csokonai életéről készítsen oktatófilmet. Oktatófilm helyett azonban műalkotás született: úgynevezett életjáték, amelyben kisdiákok játszották a szerepeket. A betanulás merevségétől és a ricsajos jópofaságtól is mentes, természetes stílus, a tér, a mozgásformák és beállítások pontos kezelése, a fantázia ökonómiája ugyanazt sugározta a darabból, mint amit a költő élet(műv)e: gyermeki méltóságot. Jeles András Csokonaija emlékezetes teljesítmény volt, de ma már hozzátehetjük: előtanulmány az Angyali üdvözlethez.

A film Az ember tragédiája nyomán készült, azaz nem adaptációja, hanem újrafogalmazása a madáchi mű egyes alapkérdéseinek. Soron követi a Tragédia színeit, de válogat közülük; reprodukálja és persziflálja a Tragédia szövegét, de új s új képi kontextusba helyezi azt. A főszerepekben itt is gyerekeket látunk, a Tömeget gyermeki közösség alkotja, a gesztusok gyermeki gesztusok.

Szerep és szereplő már a tévéfilmben is szinte észrevétlenül át-áttűnt egymásba, most pedig ez a koncepció mozgatóereje: a (gyerek)embert látjuk, amint eljátssza önmagát, önmaga létét és esélyeit. Hogy Jeles ehhez a filozofikus-érzéki játékhoz Az ember tragédiáját választotta, az magától értetődő: Madách művét is ez a Játék dinamizálta, gondolati és dramaturgiai értelemben egyaránt.

A műértő elemzők és a laikusok abban alighanem egyezségre jutnak majd, hogy a film legszínvonalasabb passzusai azok, amelyek a madáchi lebegést működtetik a legszuverénebb módon, s gyönge pontjai éppen ott találhatók, ahol a Tragédiából a tárgyias szövegek és színpadias jelenetezés maradnak meg. De hogy az Angyali üdvözlet mekkora nyomatékkal világtörténeti szomorújáték, illetve századunkvégi apokalipszis vagy szociálpszichológiai látlelet, s hogy mindezt az emberi nem iránti bizalom s tisztelet milyen mértékben hatja át – áthatja-e? –szenvedélyes vita tárgya lesz. Remélhető, hogy a vitát oly tolerancia fogja jellemezni, amilyet magának a madáchi műnek a befogadása hosszú ideig nélkülözött. Nem véletlenül: a Tragédia azért kisajátíthatatlanul nagy mű, mert minden ízében a kétség lüktet; egy méltó feldolgozás sem lehet kevésbé gyötrő talány.

Jeles András első mozifilmjének, A kis Valentinónak különös érdeme volt, hogy életanyagához önálló filmes kifejezési formát talált. Az Angyali üdvözletet sem hívta elő semmiféle „vonulat”. (Mint ahogy az operatőr, Kardos Sándor művészete is jól elkülöníthető a legújabbkori magyar filmezés hagyományossá lett stílusaitól.) Érdemes és szükséges tehát megmérettetnie több nézőpontból. Ezért írókat és irodalomtörténészeket, esztétát, dramaturgot és rendezőt kértünk fel munkatársul: fejtsék ki álláspontjukat az imént jelzett kérdésekről.

Most adj kezet, hogy el nem árulod, / Amit megértesz – kérleli Kepler-Ádám a Tanítványát, már párizsi lázálmából okulva. A kiskorú népet félti a fölismerések kiszámíthatatlan hatásaitól.

Nem e csalódás ellenében kell-e működnünk?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6315