KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Persepolis

Varró Attila

Persepolis – francia, 2007. Rendezte. Marjane Satrapi és Vincent Parronnaud. Írta: Marjane Satrapi. Zene: Olivier Bernett. Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Cirkofilm – Másképp Alapítvány. Feliratos. 94 perc.

 

Miközben a képregényfilm lassan önálló műfajjá válik a nagyközönség kollektív tudatában, egyfajta túlstilizált, felnagyított és irracionálisba hajló kalandtörténetek közös nevezőjére rántva Pókember-szériát és 300-at, Blueberryt és Casshernt, a filmes partvonalon egyre több olyan rendhagyó képregényt adaptálnak, amelynek szerzői saját személyes élményeiket öntötték erősen dokumentarista vagy épp lírai lebegésű önvallomások formájába. Daniel Clowes keserű képzőművészeti tanulmányait fikcióba fordító Ízlésficamja vagy Harvey Pekar vitriolos művészportréja, a Sikersztori után idén a francia bande dessine egyik legzajosabb közelmúltbeli önéletrajz-sikere is celluloidra került, ezúttal azonban a japán példát követve (Mezítlábas Gen) animációs filmként és kiskorú főhőssel.

Marjane Satrapi négykötetes Persepolisa az indulása óta eltelt hét bő esztendőben nem szűkölködött elismerésben a művelt Nyugaton, számtalan nyelvre (idén magyarra is) lefordították, a sajátkezű rajzfilm-feldolgozás pedig bekerült a rangos cannes-i versenymezőnybe – témaválasztását tekintve ugyanis egy manapság igen közkedvelt területre helyezi kiskamasz leányhősének eseménydús fejlődéstörténetét. A fiatal perzsa szerzőnő debütáló munkája egyfajta közel-keleti Mausnak tekinthető, amelyben a Komeini-féle iszlám fundamentalista rezsim és az iraki–iráni háború embert próbáló mindennapjait meséli el aszfaltrajzokat idéző, fekete-fehér képoldalain, elvegyítve a gyermeki fantázia mesevilágát a brutális kordokumentumokkal és a diktatórikus rendszerek túlélőire jellemző bölcs, gyengéd humorral.

A 350 oldalán 13 esztendőt felölelő opusz szűken másfél órás rajzfilm-adaptációja csupán a mazsolákat szemezgeti a régi kuglófból, az alapmű egyik legnagyobb erényét jelentő epizodikus elbeszélésmódot célirányosan összerántott, fordulatokra és poénokra épített klasszikus narratívára cserélve (amelyből különös módon nem csak a színes anekdotákat, háttértörténeteket és korfestő minisztorikat hagyja ki, de néhol olyan drámai eseményekről is mélyen hallgat, mint a hősnő dicstelen dílerkarrierje vagy megrázó öngyilkossági kísérlete). Satrapi nem csupán saját életét retusálja át a képregényhez képest, de az eredeti egyszerű, direkt karikatúravilágát is fogyaszthatóbbá teszi a kerettörténet színeivel, cizelláltabb grafikus hátterekkel, expresszív nézőpontváltásokkal és sebességvonalakkal – mintha csak képes regénye mozgóképes promócióját készítette volna el, egy jóval nagyobb és heterogénebb közönség javát szem előtt tartva. Ami szerencsésen megmarad, az a különféle hangulatok érzékeny ötvözete, a szelíd (ön)irónia, valamint a gyökértelenség és kívülállás letisztult, átélhető ábrázolása, legyen szó annak szellemi vagy nemzeti formájáról – ezek pedig nem csak a grafikus médiumokban, de az élőszereplős szerzői filmekben is ritka vendégnek számítanak a határtalan művészi magamutogatás korában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9203