KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Víziváros

Mellébeszélők

Kránicz Bence

Moll Zoltán vízivárosi hősei önvédelemből választják a szellemes fecsegést a konfliktusok kibeszélése helyett.

 

Két remek fickó lép ki a Varsányi Irén utcai Módszertani Kabinet (röviden, frappánsan: Móka) kávézóból. Fontos, hogy pont innen lépnek ki, az ötvenperces filmben mintegy kétperces mozdulatlan beállítás mutatja a hely bejáratát. A koncepció éppen ez: minél konkrétabban, direktebben kötni a film történetét az itt-és-mosthoz. Az „itt” a budapesti Víziváros, a „most” a kétezertizes évek közepe, a szereplők pedig azok a kedves, érzékeny, kallódó későhuszonévesek és koraharmincasok, akiket úgy szeretnek a magyar rendezők, Szabó Istvántól Sós Márián át Reisz Gáborig.

A különféle háttérpozíciókban, többnyire rendezőasszisztensként az ezredforduló óta filmező Moll Zoltán ehhez a nagy hagyományú iskolához csatlakozik „középhosszú”, minimális büdzséből forgatott játékfilmjével. Kivált a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan inspirálhatta, amelyről valóban elmondható, hogy nemzedéki üggyé vált, és a megcélzott közönségrétegből az is látta, aki egyáltalán nem néz magyar filmet.

Ehhez persze szükség volt az otthonos nagyvárosi helyszínekenés ismerős élethelyzetek felvillantásán túl hiteles karakterekre, az érzelmi-lelki konfliktusok életszerű bonyolítására, a Víziváros pedig ezeken a frontokon alulteljesít.

Eleinte még izgalmasnak tűnik, hogy a Vajda Milán és Dömötör András által játszott kebelbarátok mintha az okoskodó értelmiségi fiatalemberek paródiáit adnák: egymás minden szavába belekötnek, azt játékosan továbbfűzik, szó- és egyéb vicceket pukkantgatnak. Jól mulatnak, büszkék saját különcségükre és modorosságaikra, arra, hogy az egyik következetesen Igor úrnak szólítja a másikat, a másik meg hollandusnak mondja a hollandot.

Ezekhez a figurákhoz, vagy a később hozzájuk csapódó, bohém és elveszett (milyen is lenne?) lányhoz nehéz közel kerülni, mert nem tétova, döntésképtelen, gyereklelkű felnőtteket látunk és hallunk, hanem rokonszenves, valóban generációjuk legjavához tartozó fiatal magyar színészeket, amint főiskolai helyzetgyakorlatokat mondanak föl a Széna és Batthyány terek között kalézolva. A néző persze nem fatuskó, hanem érzékeny ember, a Víziváros nézői pedig a szűk körű forgalmazás miatt leginkább abból a rétegből kerülhetnek ki, amelyikről a film szól, így aztán mégsem nehéz azonosulnunk a jelzett problémákkal. Vajda karaktere, Márk harminc múlt, de szeretne úgy csinálni, mintha húsz lenne. Felesége nem tűnik elégedettnek – ennél több nem derül ki róla, Péter Katának két jelenet jut a filmben.

Az első harmad és egy remekül megírt, kifogástalanul eljátszott sapkavásárlási jelenet után viszont nem Márk és Igor barátsága, hanem Igor és a sapkás lány (Kurta Niké) setesuta, bontakozó románca kerül a történet középpontjába, a probléma pedig az, hogy Igor nemhogy elköteleződni, de egy helyben maradni is képtelen. Külföldről jött, külföldre is megy vissza, fölösleges tehát hosszútávú párkapcsolatban gondolkodni.

Értjük, hogy hőseink azért maradnak a szellemes fecsegésnél a konfliktusok kibeszélése helyett, mert élethelyzetük is bizonytalan, megnyugvásuk pillanatnyi, harmóniájuk illuzórikus. Hálásak vagyunk a sapkás lánynak, mikor beszélgetni szeretne erről Igorral, aztán hamar rájön, hogy fölösleges, mert ezek a srácok önvédelemből beérik a mellébeszéléssel – túl kevés ilyen hiteles pillanat akad a Vízivárosban, amit nem megérteni, hanem átérezni lehet. Marad az üres szövegelés, előfordul, hogy teljes jelenet vész a semmibe.

A gyors tempóban felvett tévéfilmeket idéző, fantáziátlan, funkcionális beállításokat sorjázó képi világ sajnos megnehezíti, hogy legalább a címbe emelt környék szépségében elmerülhessünk, pedig a főváros egyik legélhetőbb és legbarátságosabb részéről van szó. Igaz férfibarátság, intellektuális humor és a Víziváros – sem Ottlik Géza, sem Cseh Tamás nem esik túl messzire ettől a hangulattól, a Víziváros hősei mintha mégsem lelnék a nyomukat.

Víziváros – magyar, 2017. Rendezte és írta: Moll Zoltán. Kép: Vízkelety Márton.  Zene: Palotay Csaba. Vágó:Tuza-Ritter Bernadett. Szereplők: Dömötör András (Igor), Kurta Niké (Polina), Vajda Milán (Márk), Péter Kata (Dóra). Gyártó: Mignon Film. 50 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13168