KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country

A jóízlésű idomár

Köves Gábor

Frears röghöz kötött rendező. Ha elkalandozik, senki sem jár jól.

 

A Veszedelmes viszonyok (1988) és a Svindlerek (1990) dupla diadalát követően az angol Stephen Frears kartonjára Hollywood rávezette: „piacképes”. A következő bejegyzés ez lehetett: Mégis, melyik piacra?

Hamar bizonyítást nyert; a hazaira nem. A Mondvacsinált hőssel (1992) pedig mindkét nemet, valamennyi felekezetet és minden bőrszínt megcéloztak: repülőgép-szerencsétlenség, média-szatíra, Andy Garcia a lányoknak, Geena Davis a fiúknak, Dustin Hoffman a felnőtteknek – mindhiába. A „megamozi gigasztárokkal” se pénzt, se presztízst nem hozott a befektetőknek. Ha lehet, Frears Dr. Jekyll–Mr. Hyde parafrázisából (Mary Reilly, 1996) még nagyobb fiaskó született. Megtépázott renoméját a hazai földön forgatott víg meló(s)drámák, a Méregzsák és a Furgon hozta rendbe. Kisvárosi realizmus, a bennfentes szemével – az indokoltnál valamivel több derűvel, hrabali alapállásból – szemlélt mikroklíma: Frears ehhez konyít, s ez nem kevés. Röghöz – brit röghöz – kötött rendező, korlátai itt húzódnak, az ír, angol munkásnegyed-külváros határán. Titkos fegyvere Roddy Doyle, az író és Colm Meany, a színész.

A néző és a mecénás akkor jár rosszul, mikor Frears tévhite találkozik a kassza tévhitével. Az előbbit ambíciói, az utóbbit a művészet-pártolása, az „european touch” utáni vágy vezeti félre. E szerencsétlen csillagzat alatt született Frears két legutóbbi filmje, a Hi-Lo Country és a Pop, csajok satöbbi. A Hi-Lo Country elégikusra hangszerelt western két barátról (a vad: Woody Harrelson, a merengő: Billy Crudup), akik a második világháború különböző hadszíntereit megjárva visszatérnek a Vadnyugatra. Itt egy új üzleti rivális (Sam „már a szeme sem áll jól” Elliot) és a végzet közéjük furakodó asszonya (Patricia „már a szeme sem áll jól” Arquette) vár rájuk; a két sematikus karakter a kialakuló dráma mozgatórugója. Ígéretes felállás, természetes táptalaja az élvezetes, jótempójú giccsnek. Giccs nincs, fanyalgás van: egy kifogástalan ízléssel elkészített csodabogarat, egy angolosan arisztokratikus western-mutációt kapunk. Frears countryzenére keringőzik, túl finom kézzel nyúl a regényalapú matériához, elfinomkodja a természet és a benne élő emberek egyszerre kártékony és jótékony vadságát. Ahelyett, hogy bemutatná a vadat, inkább megszelídíti. Hasonlóan domesztikált Nick Hornby Pop, csajok satöbbi című regényének Frears-féle moziváltozata. A regénynek nagy rajongója vagyok, csakúgy mint John Cusack. Mivel utóbbit jobb kapcsolat fűzi a Disney-hez, kettőnk közül ő csinált filmet a regényből (Cusack producere és egyben egyik forgatókönyvírója a filmnek). A főszerepet is magára osztotta – vonakodva ugyan, de be kell ismernem, jól áll neki Bob figurája. Bob az az előttem sem ismeretlen lehetetlen alak, aki nem tud felhagyni gyerekes fantáziáival. Úgy gondolja, a nők minden bajának okozói. Ha megértés van, neki kaland kell, ha kaland van, megértés. Ha démoni a szerető, az a baj, ha együttélésre alkalmas, akkor az. Ha nincs baj, akkor van csak baj igazán. Szóval hálás a szerep, és Cusack él a lehetőséggel. A megfeneklett párkapcsolatot felbontó Laura szerepére is hiteles arcot találtak: Iben Hjejle kisírt szemei nehezen felejthetők.

A lényeg mégis kicsúszik Frears kezei közül. Éleslátása és maró, de sosem gúnyos humora mellett Hornby könyvének legfőbb erénye az a szövetség, amit a hasonló cipőben járó olvasónak felajánl: „Látod, én is elcsesztem, de azért még megvagyok, te is elcseszted, na fel a fejjel, barátom!” Optimizmusról szó sincs, megszenvedett derűről annál inkább. Ugyanez a szövetség Frears-nél erőtlen, elsikkadt a mentsvár-funkció, a lelki-segélynyújtás. Frears újra idomít, az alapanyag azonban ellenáll, a ráeresztett lúgoldatból saját grabancánál fogva is képes kirángatnia magát.

Frears ismét megúszta. Legnagyobb keresztje, kifinomult ízlése révén várhatóan sosem bukik akkorát, hogy megértse végre: az a kis ködös szigetdarab, az az ő egyetlen esélye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3028