KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Olasz kismonográfia Kovács Andrásról

Csantavéri Júlia

 

A La Nuova Italia kiadó évek óta (előfizethető) folyóiratként, havonta megjelenő füzetek formájában filmrendező portrékat ad közre. Az Il castoro cinema című sorozat egyes kötetei általában rövidek, csak a legszükségesebb információkat tartalmazzák, nem törekednek nagyobb összefüggések feltárására, sem új kutatási eredmények bemutatására, inkább egy-egy rendező sajátos arculatát igyekeznek megragadni. A sorozat – a magyar rendezők közül – Jancsó Miklós és Szabó István után 89. kötetében Kovács András munkásságát mutatja be.

 

Mindig izgalmas ilyen írást kézbe venni, hiszen nyilvánvalóan nem csupán Kovács Andrásról van szó, hanem rólunk, magunkról, arról, hogyan látják társadalmunkat, művészetünket mások. Különösen így van ez Kovács András esetében, aki a társadalomkritikai gondolkodás egyik tipikus irányzatának markáns képviselője, s állásfoglalása filmjeit nemcsak „végső soron”, de közvetlen témájukban és formájukban is meghatározza.

„Politikai film” – a jelzőt maga a szerző, Giuliano Giuricin is elkoptatottnak érzi, mégsem fél a használatától, és Kovács Andrással kapcsolatban sikerül is új tartalommal megtöltenie. Szabadság és szükségszerűség dialektikája, az egyén lehetőségei az igaz, tehát forradalmi cselekvésre – „az igazság mindig forradalmi, akár akarjuk, akár nemidézi a Labirintusból – ezek azok a fő motívumok, amelyeknek fejlődését filmről filmre követi. Ebből a szempontból „a feltalálók makacssága (Nehéz emberek), a lázadásról való lemondás (Hideg napok), a kompromisszum elutasítása (Falak), az ifjú türelmetlenség (Staféta), a válság pozitív megoldása (A magyar ugaron) éppúgy, mint a megoldatlanság (Bekötött szemmel), a racionális kiútkeresés (Labirintus) és az irracionális bezárkózás (A ménesgazda) nem mások, mint különböző megközelítései annak az alapproblémának, amely a filmek poétikai és tartalmi magvát adja – melyek a hatalomtól mindenkor független, autonóm és racionális gondolkodás és cselekvés lehetőségei a történelemben”. Ez az alapvetés lehetővé teszi, hogy a szerző belülről vizsgálhassa Kovács András filmvilágát, megmutassa gondolkodásának egységét. Határozottan rámutat ennek a gondolkodásnak marxi és Lukács György-i eredetére, majd az egyes filmek elemzése során erős párhuzamot, sőt gyakran azonosságot vél felfedezni a Lukács-tanítványok alkotta Budapesti Iskola filozófusainak gondolatvilágával. Az elemzés főként a politikai szempontokat hangsúlyozva, lépésről lépésre bontja ki a magyar társadalom – egy „létező szocializmus” – néhány problémáját, s a filmekből kiolvasható választ a párbeszéd fogalmába sűríti. Párbeszéd – a problémák több oldalú megközelítése, a különböző nézetek termékeny ütköztetése – ez a fogalom alkalmas lenne Kovács András filmjeinek mind társadalomfilozófiai, mind esztétikai megközelítésére. Sajnos azonban a szerző nem alkalmazza következetesen a többoldalúság elvét, ezért sokszor torz, részleges képet kapunk. Filozófiai rokonságok, párhuzamok erőltetése következtében – az ilyen jellegű idézetek mennyiségileg is jelentős helyet kapnak a könyvben – a művek maguk gyakran puszta illusztrációkká válnak (A magyar ugaron, Bekötött szemmel) vagy jelentésük leszűkül, bizonytalanná lesz (Hideg napok, A ménesgazda). Amikor pedig a szerző megkísérli, hogy a filmeket jelenünk és közelmúltunk konkrét társadalmi-politikai viszonyai között értelmezze, kiderül, hogy erről kevés, illetve túlságosan egyoldalú ismerete van. Az elemzésben szinte kizárólag az emigrációs magyar irodalom munkáira támaszkodik, melyek egy speciális nézőpontot képviselnek. Ezek nem azonosak Kovács András filmjeinek nézőpontjával. Hiszen az utóbbi húsz év társadalmi fejlődése a szocializmusról való gondolkodásnak sokféle indítékú, különböző felfogású és módszerű, sőt bizonyos mértékben eltérő eredményű formáit hozta létre, s Kovács András filmjei éppen e sokféleségre építenek, azt gyakran közvetlenül is megjelenítve (Labirintus, Falak). A hősök felfogásának egysíkú szemlélete valósághűségüktől fosztja meg őket, s ezzel a filmek drámai magját szünteti meg.

 

Nagyon hiányzik a könyvből a filmek fogadtatásának elemzése. Pedig a szerző kétszer is idézi Kovács András egyik nyilatkozatát, mely szerint: „A film elkészítése után részt veszek a munkámmal kapcsolatos vitákon, beszélgetéseken. Ez az igazi befejezése annak a folyamatnak, amely a mű megtervezésével indult, és ugyanakkor csak ez igazolhatja a kiindulópont helyességét”. A szerző mégsem vizsgálja meg, hogyan fogadta a filmeket a közönség, vagy legalább a szűkebb kritika. Pedig a fogadtatás értékelése talán rávilágított volna az elemzés egyoldalúságára. Csak egyetlen esetben említi a kritikákat, amikor a rendező filmdramaturgiai újításairól beszél. Egyébként ez a könyv legérdekesebb része.

 

A kötet Kovács András filmjeiről szólva hangsúlyozza azt a sajátosságot, hogy a művek középpontjában nem a kép, hanem az emberi beszéd, a monológ, illetve a párbeszéd áll. A vásznon legtöbbször nem történeteket látunk, a cselekmény rendszerint egyszerű, szinte elhanyagolható, hanem helyzeteket, s a rendező azt figyeli, hogy az egyén miképpen képes e helyzetek megélésére. A látvány egyszerű, a fekete-fehér képek ismétlődésének monotóniája szinte provokálja a nézőt. Pedig az erősen érzelemkeltő motívumok a háttérben maradnak (pl. a Hideg napokban nem látjuk közvetlenül az újvidéki vérengzést), s előtérbe kerülnek a racionálisak. Mindez a brechti színház, az epikus dráma hagyományaival rokonítható legjobban, de Giuricin egy olasz példát is talál, a pirandellói dramaturgiát. Különösen a Labirintus esetében érdekesek a párhuzamok Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című művével. Giuricin Kovács András vitathatatlan érdemének tekinti, hogy az epikus színház hagyományait filmbe emelte, s a kísérlet sikerével igazolta, hogy a filmszerűség elvének mechanikus értelmezése tarthatatlan. A képi és szóbeli megfogalmazás egyensúlyának követelése nem válhat az új tartalmak kifejezésének gátjává. A szerző rámutat, hogy Kovács András tudatosan veti el a megmerevedett és a technicizált filmes kliséket, s ezáltal az epikus színház példájára megszünteti a határt az alkotás és a nézők között. Nemcsak a film szereplői között zajlik párbeszéd, de az alkotók és a nézők között is. S ez a párbeszéd a szerző állásfoglalása szerint nem pusztán önmagát jelenti, de továbbmutat egy olyan társadalom felé, amelyben a szabad emberek alkotó párbeszéde alakítja a jövőt.

 

Giuliano Giuricin: András Kovács. La Nuova Italira. Firenze, 1981. 111. p.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7050