KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/január
VILÁGFELFORDULÁS
• Gyenge Zsolt: A halál oka: kapitalizmus Én, Daniel Blake
• Schubert Gusztáv: Mennyei felfordulás Az ifjú pápa
• Géczi Zoltán: Fehéren izzó gyűlölet Amerikai szélsőségesek
• Baski Sándor: Buborékok és barikádok Közélet a világhálón
• Varró Attila: Árvák a sztrádán Két amerikai road movie
MAGYAR KRIMI
• Sepsi László: Dögkeselyűk Új magyar bűnfilmek
• Kránicz Bence: Ezer jagelló Cop Mortem
• Schreiber András: A testület nyomoz Kádár-kori magyar krimik
• Csiger Ádám: Itt élni totál szívás Aranyélet 2. évad
• Vajda Judit: A mozdony füstje Halj már meg!
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Fekete sors Beszélgetés Vranik Rolanddal
A KÉP MESTEREI
• Ádám Péter: Kamera vállon, fény semmi” Raoul Coutard 1924-2016
ÚJ RAJ
• Forgács Iván: Esőfelhő New Yorktól Szkopjéig Milcso Mancsevszki játékfilmjei
• Pethő Réka: A naplóírás művészete Új raj: Xavier Dolan
• Jankovics Márton: Keresztkérdések az iskolapadban Mártírok
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Törött teknőcpáncél alatt A vörös teknős
• Orosz Anna Ida: A komfortzóna határán Anilogue 2016
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Az idő tükröződései Gdynia
• Horeczky Krisztina: A reményről Verzió
• Vincze Teréz: A törölt busani vonat Busan
KÖNYV
• Barkóczi Janka: Kettős látás Gelencsér Gábor: Váratlan perspektívák
• Kolozsi László: Filmrendszer-gazda Varga Balázs: Filmrendszerváltások
KRITIKA
• Szalkai Réka: Vivaldi után szabadon Kaliforniai álom
• Varró Attila: Lázadók a Lázadók között Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet
MOZI
• Baski Sándor: Sárkány közeleg
• Vajda Judit: Őrült boldogság
• Simor Eszter: Egyesült Szerelmes Államok
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Tüske Zsuzsanna: Szövetségesek
• Soós Tamás Dénes: A fegyvertelen katona
• Hegedüs Márk Sebestyén: Underworld: Vérözön
• Sepsi László: A démon arca
• Parádi Orsolya: #sohavégetnemérős
• Forgács Nóra Kinga: Hóesés Barcelonában
• Huber Zoltán: Hivatali karácsony
• Zsubori Anna: Vaiana
• Alföldi Nóra: A pótolhatatlan Werner doktor
• Varró Attila: Derült égből apu
DVD
• Pápai Zsolt: Rideg világ
• Benke Attila: A homár
• Soós Tamás Dénes: Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)!
• Kránicz Bence: Batman: A köpenyes lovagok visszatérnek
• Kovács Patrik: Beépülve – Az Escobar-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Karl Freund: A múmia

Teremtő újrafelhasználás

Pápai Zsolt

A német expresszionizmus jelentős operatőrének, Karl Freundnak első rendezése a Universal-horrorok különleges darabja.

 

A német expresszionizmus clair obscurjének jelentős exportőre az Államokba 1929-ben emigrált Karl Freund operatőr volt, aki olyan hazai munkáiban, mint Wegener Gólemje, Murnau Az utolsó embere vagy Lang Metropolisza oroszlánrészt vállalt a legendás fény–árnyék-technika kifejlesztésében. Freund Hollywoodba érkezte után a Drakula és A Morgue utcai kettős gyilkosság fényképezésével tette le névjegyét, és e filmek hamar meggyőzték producerét arról, hogy direktorként is ki kell próbálnia őt. A múmia, Freund rendezői debütálása az életmű ékkövei közé tartozik, emellett sok szempontból kivételes helyet foglal el a harmincas évek Universal-horrorjainak sorában is.

A múmia-sztori a nagy horrormítoszok árnyékában aratott szolid, ám nem lebecsülendő sikereket, a mese népszerűségét jelzi, hogy a harmincas-negyvenes években féltucatnyi folytatás követte a nyitódarabot. A múmia nem csupán azért jelentős mű, mert a legkiválóbb Universal-filmekhez hasonlóan kiállításával jól példázza, hogy a szűkös büdzsé javarészt ellensúlyozható a rafinált make-uppal, az invenciózus fényképezéssel és a színészek intenzív jelenlétével, hanem azért is, mert annak a trendnek a születését jelzi, amely hosszú távon krónikus önismétléshez vezetett a Universal-műhelyben: Freund filmje az első a Universal-horrorok között, amely a stúdióban készült korábbi darabok valamelyikének leleményeit reciklálja, azonban még nem szolgai módon, hanem konstruktívan és kreatív szemlélettel teszi mindezt.

A cselekményszövés néhány eleme, a dramaturgiai építmény, továbbá az egyes figurák és a közöttük lévő kapcsolat jellege Browning Drakulájára emlékeztet – korántsem véletlen, hogy Drakula és A múmia alkotógárdája a forgatókönyvírótól kezdve a produceren át a szereplők egy részéig közös. Imhotepet, a karnaki templom főpapját közel 3700 évvel a film jelenideje előtt élve temették el, mert ellopta az Ízisznek Ozirisz életre keltésekor mondott szavait rögzítő szent iratot, hogy annak segítségével próbálja meg feltámasztani fiatalon elhalálozott szerelmét. 1921-ben brit régészek rátalálnak Imhotep szarkofágjára, valamint a titokzatos szent iratra, és ezzel elindul a lavina. Az életre kelt főpap szívét 3700 évnyi szendergés után is a szerelem tüze hevíti, de mivel egykori választottjának csupán a testét támaszthatja fel, túlvilágra jutott lelkét nem, egy, a kedvesére kísértetiesen hasonlító hölgyet szemel ki vágyai beteljesítéséhez.

Az élve eltemetett, ezért a túlvilágról testestül-lelkestül kitagadott Imhotep ugyanúgy a köztes világ örök nyugtalanságra ítélt lakója, mint Drakula. Imhotep hasonló módon hipnotizálja választott áldozatát, mint Drakula gróf, és a főpappal szemben is – csakúgy, mint a vámpírral szemben – az ítélőerő megőrzése és az óvatosság az egyetlen ellenszer. A múmiában mindemellett a figurák dramaturgiai elhelyezkedése is a Drakulát idézi: a rém egy háromszög-alakzat középpontjában áll, melynek a vágy titokzatos tárgya melletti további két tagja a Browning-mű Van Helsingjének reinkarnációjaként feltűnő józan gondolkozású, idős tudós és a nő szívéért folyó harcban a szörny riválisaként fellépő fiatal férfi.

A világítástechnika és a fényképezés frontján is számos hasonlóság fedezhető fel a két opus között, azonban Freund – illetve operatőre – ezúttal némileg limitáltabb eszközökkel, azaz kevesebb erős kontraszttal dolgozott, mint a Drakulában. A rendező rutintalanságát csupán néhány hamis vágás és egy-két kontinuitáshiba jelzi, kárpótlásul viszont számos eredetibb megoldás akad filmben. A címszereplő Boris Karloff rendre visszatérő, hipnotikus erejű nagyközelije mára legendássá lett, és ugyancsak nevezetes a történet kétharmada táján terített flashback, mely Imhotep halálának körülményeiről tudósít. A széles mozdulatokra épülő színészi játék, a részben statikus beállítások és a felgyorsított snittek ugyanazt a célt szolgálják: Freund a némafilm emlékét balzsamozza be velük, a hangos váltás hajnalán egy archaizáló képekkel komponált szekvenciában tiszteleg a mozi hőskora előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2781