KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/január
VILÁGFELFORDULÁS
• Gyenge Zsolt: A halál oka: kapitalizmus Én, Daniel Blake
• Schubert Gusztáv: Mennyei felfordulás Az ifjú pápa
• Géczi Zoltán: Fehéren izzó gyűlölet Amerikai szélsőségesek
• Baski Sándor: Buborékok és barikádok Közélet a világhálón
• Varró Attila: Árvák a sztrádán Két amerikai road movie
MAGYAR KRIMI
• Sepsi László: Dögkeselyűk Új magyar bűnfilmek
• Kránicz Bence: Ezer jagelló Cop Mortem
• Schreiber András: A testület nyomoz Kádár-kori magyar krimik
• Csiger Ádám: Itt élni totál szívás Aranyélet 2. évad
• Vajda Judit: A mozdony füstje Halj már meg!
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Fekete sors Beszélgetés Vranik Rolanddal
A KÉP MESTEREI
• Ádám Péter: Kamera vállon, fény semmi” Raoul Coutard 1924-2016
ÚJ RAJ
• Forgács Iván: Esőfelhő New Yorktól Szkopjéig Milcso Mancsevszki játékfilmjei
• Pethő Réka: A naplóírás művészete Új raj: Xavier Dolan
• Jankovics Márton: Keresztkérdések az iskolapadban Mártírok
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Törött teknőcpáncél alatt A vörös teknős
• Orosz Anna Ida: A komfortzóna határán Anilogue 2016
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Az idő tükröződései Gdynia
• Horeczky Krisztina: A reményről Verzió
• Vincze Teréz: A törölt busani vonat Busan
KÖNYV
• Barkóczi Janka: Kettős látás Gelencsér Gábor: Váratlan perspektívák
• Kolozsi László: Filmrendszer-gazda Varga Balázs: Filmrendszerváltások
KRITIKA
• Szalkai Réka: Vivaldi után szabadon Kaliforniai álom
• Varró Attila: Lázadók a Lázadók között Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet
MOZI
• Baski Sándor: Sárkány közeleg
• Vajda Judit: Őrült boldogság
• Simor Eszter: Egyesült Szerelmes Államok
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Tüske Zsuzsanna: Szövetségesek
• Soós Tamás Dénes: A fegyvertelen katona
• Hegedüs Márk Sebestyén: Underworld: Vérözön
• Sepsi László: A démon arca
• Parádi Orsolya: #sohavégetnemérős
• Forgács Nóra Kinga: Hóesés Barcelonában
• Huber Zoltán: Hivatali karácsony
• Zsubori Anna: Vaiana
• Alföldi Nóra: A pótolhatatlan Werner doktor
• Varró Attila: Derült égből apu
DVD
• Pápai Zsolt: Rideg világ
• Benke Attila: A homár
• Soós Tamás Dénes: Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)!
• Kránicz Bence: Batman: A köpenyes lovagok visszatérnek
• Kovács Patrik: Beépülve – Az Escobar-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Elsőfilmesek

Kamasz Budától kamasz-Debrecenig

Bikácsy Gergely

A Moszkva tér szomorú-vidám rendszerváltó házibulija nem vérre ment, a Macerás ügyek is inkább könnyed-ironikusan felesel a véletlen halállal – és ez így van jól.

 

Meglepetés fűtötte hatalmas taps fogadta az ismeretlen Török Ferenc első filmjét. Ha később csendes vagy izgága ellenvetések hallatszottak is a Moszkva tér vitájakor, én azokból sem éreztem igazi elmarasztalást. Hogy hiszen ezt Gothár Péter mélyebben-maradandóbban-élesebben megcsinálta már a Megáll az idővel? Hogy annak keményebb, érdesebb volt a hangja, fenyegetőbb és vigasztalanabb? Hogy ott vérre ment, itt meg hamis érettségire és hamis vonatjegyre? Hát igen, „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Bereményi és Gothár története ’56 után játszódott. A Moszkva tér könnyedségén hümmögők ismételjenek csak két évszámot (az egyiket nehezen, a másikat könnyen-oldottan), s mint Petri György egyik versében, csak az évszámok felverseléséből majd valamit megértenek filmhangulatról, filmkönnyedségről is.

Őszinte hangja, friss látásmódja önmagában azonban csak rokonszenvessé tenné a filmet, nem többé. Nem minden rokonszenves ember kiváló azonban, és a filmeknél is hasonló a helyzet: szimpatikusnak több film mondható, mint sikerültnek – már csak ilyen könyörtelen az élet meg a művészet. A három elsőfilmes díjazott alkotás közül Incze Ágnes mozija, az I love Budapest rokonszenves ujjgyakorlatnak, etűdnek látszik számomra, semmi többnek – ezért mondandóm sincs róla. A Moszkva térről meg a Macerás ügyekről, túl a rokonszenven, valamivel több, hadd maradjak tehát velük.

 

*

 

A pályakezdő Török Ferenc epizodikus szerkezetű filmjének laza kis epizódocskáit mind-mind jól építi fel. Sőt, nem is nagyon látjuk, hogy egyáltalán fel van építve a jelenet: a rendező mintha csak úgy lazán érintené a tárgyát. Ha ezeket az apró-cseprő meg nagyobb svindliket és véletleneket suta ügyetlenséggel, akadozva, rossz ritmusban tálalná, akkor nem elevenedhetne meg a hamis vonatjegyek históriája mögött a filmbeli figurák magánélete sem. Az újratemetés mellé a kamaszlétet lezáró új fejezet.

Érettségi? Arról néhány év múltán minden halandó tudja, hogy feledhető ízetlenség, az élet egyik legjelentéktelenebb állomása. Amikor megtörténik, roppant fontosnak látjuk. Török Ferenc kiváló érzékkel tart némi távolságot hősei és saját szemhatára között. Ez a játékos kettősség nagy érdeme.

1989 veszélyes, didaktikus és oktató hangra, meg „történelem-ábrázolásra” is csábító téma. A csapdát a Moszkva tér oda-vissza elkerüli: nem próbálja hamiskodva semmivé hazudni, de fontoskodva mindenné hazudni sem. Ha nincs újratemetés, akkor hamisítható vonatjegy sincs, meg párizsi szerelem sincs, és mindebben az a leghitelesebb, hogy a film figurái ilyesmin nem töprengenek. „Kik ezek?” – kérdi visszanézve a tévéhíradóra, meg a valóság tévéjét bámuló nagymamájára kamasz-főszereplőnk szelíd tudatlansággal. „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – rikkant agresszívebben a Rojál nevű figura, aki csak annyira juttathatja eszünkbe a Megáll az idő mitikus lázadóját, Pierre-t, mint 1989 a véres-sáros forradalmi 1956-ot… – vagyis semennyire. Ettől igaz ez a könnyed film. Találkozás egy fiatalemberrel. Truffaut a Moszkva téren.

 

*

 

Párizs után valahol Debrecenben: Hajdu Szabolcs Macerás ügyek. Itt csak a cím szándékosan békaperspektívás, az előadásmód viszont sok mindent megéreztet a hegyes drámaiság bájából is.

A sárga trikós Imi és a bordó pulóveres Zsolti színpadra lép. Színpadon már piros ruhában Brigi is. Lesi őket Tibi. Az iskolaudvaron játszódó képsorokban nem szó szerint értendő a színpad, de mégsem véletlenül írhatom le több jelenetnél is a „színre lép” kifejezést: mindvégig erős itt az expresszív teatralitás – de nem valami idegen „színpadiasság”, hanem inkább a film anyagának, lehetőségeinek expresszív teatralitása, görcsös keresése, kiküzdése.

Az udvar kapujában három gimnazista vagy egyetemista fiú, Imi, Tibi és Zsolti vívja párbaját Brigiért. Megint a komikusra figurázott nevek, a komikusra hangolt helyzetek. Vigyázat, fura bonyodalom: Tibi Imibe szerelmes, és a lányért Imi és Zsolti vetélkedik. Imi, Tibi, Brigi, Zsolti – mintha a miniszekéren robogó Zazie-szerű óvodás kislány ugróiskolai szótára elevenülne meg.

Előbb egy szaunában majdnem-meztelenül síkosan birkóznak a fiúk. Aztán köpdösik egymást, gusztustalan turha lóg a szerelmes ifjú arcán. Kamasz-paródia, már-már Gombrowicz, a Ferdydurke felnőni nem tudó idétlenjei jutnak eszünkbe. „Nem vagyok homoszexuális, de nélküled nem létezem” – mondja a fehér-kékruhás Tibi Iminek. Az is lehet, fennkölt lelkiséggel igaz vallomás, az is lehet, a fiúcska nem mer szembenézni érzékeivel, ki tudja: hőseink bizonyára nem. Kergetőznek, és nem is sejtik, hogy „gimis randevúra”, vagy élet-halál párviadalra szaladnak.

„Valamelyik filmjében Godard…” – hangzik félig énekelve egy furcsa kommentárszöveg. Igen, nemcsak Godard vágás-technikájára ismerünk rá, hanem hangvételére is. Talán az Alphaville, talán a Bolond Pierrot. Godard Debrecenben. Jancsó Miklós meg hús-vér alakként ott megy pipázva a Nagyerdőben, neki talán nem a vágástechnikája a példaadó itt, hanem ő maga, amit jelent: a személye. Az egymást és önmagukat görcsösen kergető alakok pillanatig nem tudnak egy helyben maradni. Furcsa teatralitás, mozgások, rituálék, „vonulások”, egészen gyors vágással tördelve. Anti-teatralitás, állandó ellenpontok. Naplófejezetek. Az én naplóm, a te naplód, az ő naplója valahonnan a kamasz-mutáció hernyóból lepkét teremtő végvonaglásának idejéből. Váltogatott nézőpontok az ugráló történet-elbeszélésben.

A színkezelés is vállalja a figurák bohócos fél-felnőttségét, mintha mutánsok öltöznének mindenféle színekbe. Brigi vörösben – végül kékben. Imi sárga, Zsolt bordó, az Imibe szerelmes féltékeny barát fehér-kék. Kamasz-rímek. Hajdu Szabolcs éles érzékkel bánik a nagytotálokkal. Gyakran durván vágja elénk. Nála kiválóan megteremtődik – majd’ mondom: „megterem” – a filmbeli, a csak itt érvényes fiktív – bár reálisnak álcázott – tér. Csak a nagy filmbeli terek tudják igazzá tenni a közeliket. Kiváló példa a szabadtéri esti nagy színielőadás, mely szinte önálló fejezetté válik. Itt érezhető leginkább a rendező nemrég a Duna Televízióban is vetített Kicsimarapagoda című vizsgafilmjének furcsa, tragikomiko-abszurd stílusa, sőt kicsit annak az újrateremetési vágya.

Hajdu Szabolcsot a tehetsége erősen karikatúrára, elrajzolásokra hajlamosítja, bár e hajlam nála nagyobb, magasabb igényre tör, mint a karikatúra nem lebecsülendő világa. A formai kísérletekből, a karikatúra-panoptikum elrajzolásokból itt valami elvontabb, merőben fikciós, már-már lélektani sci-fi hangulatú világ kerekedik ki. Messze esik az ő irálya a hagyományos realizmustól, s messze a hagyományos lélektani-pszichologizáló ábrázolásmódtól is. Az érzelmességet mindig groteszkumba, olykor idétlen rútságba csomagolja. „Megennéd a gólyát?” – kérdezik két pofon között. Ezért is nagyon merész képsor, amikor a két szerelmes leül egy mitikussá mesélt fa alá, és romantikusan beszélgetnek. A filmvégi hosszú, helikopterről felvett panorámázás is csak zárásként lehet a helyén. Rét, mező, lakótelep: följebb, magasabban vagyunk már a panoptikumnál. Időközben meghalt a film sokat szaladgáló hőse, Imi: szintén sokat szaladgáló szerelme, Brigi ütötte el kék kisautóval, kék ruhában, véletlenül. Akarom mondani nem véletlenül, hiszen az idétlen ifjak odafeküdtek az autó elé. Akárhogy is, a komikus, öncélúnak, széttartónak látszó epizódok összébb rázódnak a végére: a várost kelet-nyugatra körbeüldöző, körbe keresgélő figurák keresztútjai halál-rajzolatot írnak a vászonra – a film eleji idétlenül véres kamasz-orrcsavargatásból, majd arcul köpésből fintoros végzet válik.

Rég született ilyen eredeti, a magyar kinematográfia nemes hagyományait ilyen kevéssé követő film. Nem lehet egészen komolyan venni. A halálos párbaj minden váratlan szépsége ellenére játék marad: van valami lombik-íze a dolognak. „Nagy narratíva” helyett a káosz tréfáját tudja Hajdu Szabolcs a nézőknek felajánlani. Becsülendő ajándék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3263