Magyar Műhely

Rossz versek

Van tovább

Huber Zoltán

Második filmjével Reisz Gábor magabiztosan építi tovább összetéveszthetetlenül személyes szerzői világát.

Furcsának és megmagyarázhatatlannak tűnhet, de négy hosszú év telt már el a VAN nagy diadalmenete óta. Az imponáló nézőszámok és szép fesztiválszereplések mellett a film sikerének fontos hozadékaként Reisz Gábor öt hónapig Párizsban dolgozhatott a következő forgatókönyvén. A Rossz versek számos komoly átalakulásokon átmenve végül pontosan onnan veszi fel a piros fonalat, ahol az előző elhagyta. Nem folytatásról vagy újrázásról van szó, egy szimpla VAN 2 helyett az ott megismert szerzői világ továbbgondolása, variálása és bővítése történik. A második film egyszerre kísérletezőbb és magabiztosabb, miközben jótékonyan megtartja a VAN improvizatív kreativitását és az író-rendező személyes nézőpontját.

A Rossz versek főhőse, Merthner Tamás szintén a maga útját kereső filmrendező és a szüleit is ugyanazok a színészek alakítják (ismét kiválóan). Az önéletrajzi vonatkozásain túl az efféle hangsúlyos egyezésekkel a film mintha pimaszul rájátszana a manapság divatos univerzumépítésre, de a látványos eltérésekkel ellene is megy annak. Akár tudatos, akaratlan vagy kényszerű döntés eredményei, a felbukkanó párhuzamok és differenciák játéka gyorsan egy fesztelen, családias alaphangulatot teremt. Szentesi Áron és Merthner Tamás között a nevükön kívül a legszembetűnőbb különbség nyilvánvalóan az, hogy az új főszereplő bőrébe ezúttal maga a rendező bújik. A két srác magánéleti és szakmai problémái szintén eltérőek, ahogyan most az apa-fiú kapcsolat mélysége és a támogató nagymama is fontossá válik.

Az eseményeket most is egy szerelmi csalódás lendíti mozgásba és a történet mozaikszerűen terül szét, de nagyobb cselekményíveket fog át. Ennek elsődleges oka, hogy a VAN emblematikus térbeli átkötéseit a Rossz versek az időre is kiterjeszti, így nemcsak távolabbi földrajzi helyek, de a főszereplő jellegzetes életszakaszai között is szabadon közlekedhetünk. A meglepő, gyakran egészen látványos átvezetések és ugrások nemcsak a filmnyelvi kreativitás számára teremtenek kiváló lehetőségeket, de a hasonlóságok ellenére más filmet eredményeznek.

Míg a VAN hőse körbe-körbe járva végül sehonnan nem jutott sehova, a Rossz versek főszereplője kénytelen döntéseket hozni. Neki már van valamiféle jövőképe, céljai a gyerekkori álmaiból fakadnak. Saját történeteink és aktuális életünk organikus, elválaszthatatlan összefonódása központi motívum. A múlt megismerésének fontosságát és a jelennel való kapcsolatát a film egy leleményes húzással magával Antall Józseffel mondatja ki. Merthner Tamás útkeresése, a jellemvonásai és családi viszonyai azért árnyaltabbak és összetettebbek, mert a gyermek, a kiskamasz és a tinédzser szemszögéből is feltárulnak előttünk.

A Rossz versek az emlékezés szubjektív folyamatát szervesen beépíti a jelen időben zajló lineáris cselekménybe, a könnyedén egymásba folyó stílusok és hangulatok így a szabadon áramló, a valóság és a fantázia határán táncoló, gyakran öntudatlanul feltörő emlékképek eszményi mozgóképes illusztrációi. Az egymáshoz hol lazán, hol szorosabban kapcsolódó epizódok a mindenkori énkép törékeny, mégis nélkülözhetetlen illúzióját a film nyelvére fordítják át.

Keményvonalas filmrajongókkal bizonyára gyakran megesik, hogy életük fontos vagy kevésbé lényeges eseményeit filmként képzelik maguk elé. Reisz Gábor abban a szerencsés helyzetben van, hogy ténylegesen meg is rendezheti az efféle belső fantáziáit. Így lehet az első csókból szegénysori szörnyhorror, a lány utáni vágyakozásból karcos film noir. Az egyéni emlékek nemcsak a legkülönfélébb műfajokat idézik meg, de konkrét filmeket is a Harmadik embertől a Megáll az időn át egészen a Fargóig. Akár jellegzetes stílusjegyről, akár egy bevillanó moziplakátról van szó, a Rossz versek tömve van a legkülönfélébb filmes utalásokkal és poénokkal (a Sátántangó randifilmként való exponálása például telitalálat). A hivatkozott rendezők és jelenetek felderítése már önmagában garantálja a többszöri újranézést.

A főhős elénk táruló emlékei nemcsak az egyes kulcsműveket, de az adott korszak jellemző vizuális világát is hűen visszatükrözik. A skála a szupernyolcastól a VHS-en át egészen a korai netes pornóvideókig terjed, de a különféle nyersanyagok és kamerák használata mellett a szobabelsők és a ruhák is stimmelnek. A film olyan ikonikus, több nemzedék mozgóképes látásmódját és esztétikai ízlését alapjaiban formáló műveket is konkrétan megidéz, mint a Vers mindenkinek vagy a Szomszédok. A legendás teleregény meglepő rekonstrukciója azért is fogja sokak szívét megdobogtatni, mert Taki bácsi és Lenke néni videómegosztókon is népszerű karácsonyi civódását sikerült a kizuhanó kőműves hírhedt képsoraival egybegyúrni.

A Rossz versek eklektikus kalandozásai azért működnek, mert erős sorsközösséget teremtenek a rendező, a fiktív alteregója és a néző között. A versmondás televízióban és szavalóversenyeken propagált súlyos formája legalább annyiunkban hagyott mély nyomokat, mint a kínos énekkari válogatók vagy a csütörtök esti Szomszédok. Reisz sikerrel éri el, hogy a jellegzetes sorsfordító események (első szerelem, az önkifejezés első próbálkozásai, nagy álmodozások) egyszerre tűnjenek bensőségesen egyedinek és mindenki számára átélhető, univerzális érvényűnek. Az író-rendező a szubjektív emlékei segítségével úgy beszél az aktuális élethelyzetéről, hogy arra könnyű rákapcsolódni. Bizonyára még akkor is, ha netalán másik országban, másik évtizedben voltunk kiskamaszok.

Bár a VAN annak idején törvényszerűen megkapta a kötelező klisés címkéket (meglepetésfilm, nemzedéki közérzetfilm, generációs kultfilm), a leginkább mégis azért lehetett örülni neki, mert egy aktív rajongótábort tudott maga köré gyűjteni. A közönség nemcsak rátalált és sokáig műsoron tartotta a filmet, de olyanokat is bevonzott, akik csak elvétve járnak moziba (és akkor sem ilyesmit néznek). Hiába szólt konkrétan egy fővárosi huszonéves bölcsészfiúról, Reisz Gábor úgy tudott mesélni a saját közérzetéről és a közvetlenebb környezetről, hogy azt nagyon sokan a magukénak érezhették. A Rossz versek esetében hasonló a helyzet, az a bizonyos valóság nem tolakodóan, mégis erőteljesen itatja át a filmet. A jellegzetes családi beszélgetések, a plakátokon is nyomot hagyó evéskultusz vagy az instant anyázások esszenciájában ragadják meg az „itt és most” hangulatát.

A film hitelességét és frissességét a látható jelenlétén kívül Reisz Gábor most is azzal szavatolja, hogy a választott formát az ábrázolandó szolgálatába állítja. A Rossz versek érezhetően személyesebb, intimebb darab, mégsem lesz öncélú vagy érzelgős. Hősünk komplex kapcsolatokkal és súlyosabb dilemmákkal birkózik ugyan, egészséges öniróniája végig humoros fénytörésben láttatja a dolgokat. Reiszt a kreativitása, stílusérzéke és pozitív szemlélete többek között olyan alkotókkal rokonítja, mint Linklater, Gondry vagy Baumbach, de a markáns alteregó most már két filmen átívelő jelenléte François Truffaut, Szabó István és Woody Allen vonatkozó munkáit is eszünkbe juttathatja. Szabó példája különösen azért érdekes, mert a két pályakezdés között izgalmas párhuzamok fedezhetők fel. Bár nyilván más alapállásból és szándékkal, de az Álmodozások korát követő Apa hasonló irányba indult tovább, mint a VAN után a Rossz versek.

Gyerekek, akik le tudják győzni a felnőtteket – hivatkozik saját magukra a hős barátnője tömören megragadva a filmet mozgásban tartó sajátos kettősséget. Merthner Tamás számára már nem az a kérdés, mihez kezdjen az életével, hanem hogy miként válhat azzá, aki azonos az egykori önmagával. A felnőtté válás és a sodródás kihívásai ezzel új perspektívát kapnak, a gyermekkor jellemformáló ideái és vágyai határozottan helyet követelnek maguknak. A Rossz versek egy jellegzetes állapotot jár körbe és folyamatosan kipillant, rámosolyog a közönségére. A film szerencsére nem akar sem nagy tanulságokkal, sem bölcs megoldási javaslatokkal szolgálni, csak be akar vonni az emlékezés furcsa játékába. A második filmjével Reisz Gábor az egyik lábán biztosan állva lépett egyet előre. A meglepetés erejére most ugyan nem számíthat, de az örök gyerekekre igen.

ROSSZ VERSEK – magyar, 2018. Rendezte és írta: Reisz Gábor. Kép: Becsey Kristóf és Bálint Dániel. Vágó: Tálas Zsófia. Producer: Berkes Júlia. Szereplők: Reisz Gábor (Tamás), Nagy Katica (Anna), Kovács Zsolt (Apa), Takács Katalin (Anya), Zayzon Zsolt (Krisztián), Monori Lili (Vali), Niels Schneider (Henri), Seres Donát (kamasz Tamás). Gyártó: Proton Cinema / Films du Balinari. Forgalmazó: Cirko Film Kft. 100 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 22-24. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13904

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -