KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szigorúan piszkos ügyek-trilógia

Téglák a Nagy Falban

Vaskó Péter

Két spicli egy pár, akár a jin és a jang. A mai hongkongi triádfilm kultikus darabja trilógiává bővült.

 

Két ismeretlen hongkongi rendező két nagyszerű operatőrrel 2002-ben gurított egy nagyot. A Hongkongban készült Szigorúan piszkos ügyek váratlanul nagy sikerré lett odahaza éppúgy, mint Európában és Amerikában. A szokásos triád-gengsztertörténet megcsavart sztorija, összetett szimbólumhálója és rafinált képi világa a cinikus profizmussal hidegsajtolt hollywoodi átlagfilmek között olyan volt, mint egy kézzel faragott kis műremek.

A történetben a Triád a rendőrség kötelékébe épít be egy téglát, a rendőrség pedig a gengszterek közé helyezi el a maga besúgóját, majd a két ellenséges szervezetben mindkét fiatal megkezdi szépen ívelő karrierjét. Az élet-halálra menő játszma tétje: melyik csapat találja meg előbb a kakukktojást. A feszült versenyfutás befejezése tragikus és korántsem megnyugtató, a feszültséget nem feloldja, hanem a ciklikusságot megőrizve fenntartja és tragikussá tágítja (jellemző, hogy a kínai piacra készült egy, a kívánt társadalmi rendet megerősítő, és a kommunista erkölcsöt fel nem karcoló befejezésű változat is).

A film sikerét valószínűleg, mint a kultesélyes filmek többsége, átmeneti jellegének köszönhette. Gengsztermozi keveredett benne lélektani drámával, akció pontos környezetrajzzal, keménység lírával. De a legfontosabb elem, ami kiemelte a szokványos gengsztermozik tömegéből, feltehetően a szimbolikus mélyszerkezet egybecsengése volt a dramaturgiai és képi megoldásokkal. A posztmodern szándékos törmelékessége után úgy tűnik, ismét feltámadt a vágy a szélesebb összefüggések után. Meglehet a japán, hongkongi, koreai film előretörésének titka éppen ebben rejlik. A nyugati mozi a műfajok és regiszterek vegyítésével nem jutott tovább a mindent oldó királyvízként alkalmazott (ön)iróniánál. A lebontás és irónia eszközei nem valami felé vezettek, hanem valamivel szemben hatottak. Tagadás állítás nélkül – tervrajz csupán a szétszereléshez készült, s a ’90-es évek eufóriájának múltával a szellemi tér reményvesztett roncstelep képét mutatja.

A lendületben lévő ázsiai filmek felszabadító ereje éppen abban áll, hogy kitöltik ezt az űrt, nem csupán másodlagos kulturális hulladékokból építkeznek, azokat inkább kiegészítő alkatrészként használják fel távolabbra mutató és általánosabb érvényű állításokhoz. Ez a metaforateremtő erő és az ellentétes elemeket egységbe fogó szemlélet tette naggyá és sikeressé Kitano Takeshi, Miike Takashi, Kinji Fukasaku, Kim Ki-duk, Zhang Yimou és társaik filmjeit. Ennek a vonalnak afféle műfaji akció-változatát képviseli a Szigorúan piszkos ügyek. A fő metaforaképző elem itt az erkölcsi, tárgyi, társadalmi, műfaji elemek szimbolikus egymásba ágyazódása: a környezet, a szereplők, sztori és kivitelezés tökéletes filmes példáját adják a jin és jang egymást kiegészítő ellentétének (a két ellentétes oldalon álló főhős neve is erre utal: Ming és Yan). A helyszín a két világot, kultúrát, társadalmi rendszert magába foglaló gyarmat, Hongkong, napjainkban, nem sokkal az 1997-es Kínához való visszacsatolás után.

És mint ahogy a szimbólum két halacskája, a két egymást kergető főszereplő is egységet alkot, a bekattanó rendőr hasonulni kezd a triádokhoz, a rendőri ranglétrán egyre feljebb jutó gengszter pedig mind inkább vágyakozik a tisztes életre. Szép, izzadság nélküli szimbolikus jelenet, mikor a másikról mit sem sejtő, egymás életét élő két nagy ellenség véletlenül találkozik, és a gengszter-rendőr a rendőr-gengsztertől hifit vásárol, a boltban egymás mellett ülve nagy egyetértésben hallgatnak egy romantikus slágert. A harmóniában kerek lesz a világ.

A hatást a kevés színnel, szinte már-már monokróm hatással és éles kontrasztokkal dolgozó fényképezés fokozza, a kettőséget tovább erősíti a mélységgel és magassággal való játék, amely összeköti és elválasztja a két világot. Míg a rendőrök felhőkarcolók tetején találkoznak, a gengszterek jellemzően alagsorokban és az utcaszinten aktívak, mint ahogy a végső leszámolási jelenetben is egy toronyház teteje és földszintje, illetve a liftben való utazás jelképezi a felemelkedést és alászállást. Mindezen az apró és szervesen beépülő elemek segítségével válik a puszta hasonlatból az egész filmet átlényegítő és általános távlatot is nyitni képes valódi, eleven metafora.

És épp ebből a metaforából származó lehetőséget használja ki a műfajkeveredés is: kemény és lágy részek, krimi és dráma, erőszak és költőiség váltakoznak, de nem éles és váratlan töréssel, mint például Kitano filmjeiben, inkább afféle átszűrődéssel, mint a jin-jang szimbólum két pontja, az egyik mindig jelen van a másikban. A krimi műfaja adja meg a film ritmusát, míg a drámaiság a dallamért felelős. Az alkotók a krimi- és akciófilm-kliséket azzal kerülik el, hogy a heroizmust véletlenekből, hibákból és tragédiából építik fel. A sors és személyiség állandóan változó viszonyaiban nem tud megkötni a közhely gipsze.

 

*

 

A film nem utalt arra, hogy a készítők folytatásokban gondolkodtak volna, az első rész kerek drámai egész: egy végtelen ciklus rövid, de önmagában zárt, kerek szakasza. Azonban ahol siker van, ott folytatás is van, és előbb-utóbb jön a „visszatér”, „bosszúja”, „fia” és hasonlók, majd a ráépülő tévésorozat, pornóbábfilm, rágópapír és az életciklus végén egy „rendezői változat”, meg a digitálisan feljavított „vedd-meg-megint” verzió. A siker most is folytatásokat szült, a felhabzó önmítosz mindenhol képes elsorvasztani saját értékeit, a tehetség önmagán való meghatódása erejének és figyelmének végét is jelenti.

Bár a Szigorúan piszkos ügyek második és harmadik része nem a klasszikus kasszatekerő prostifilmek közé tartozik, érezhetően nem is a megint kirobbanó kreativitásnak köszönhető létrejöttük. Inkább A keresztapa sorsa az övék, a siker és az érte felelős figurák maximális kihasználása mellett és azon túl az utólagos mítoszszülés szándéka érezhető bennük. Akárcsak A keresztapa esetében, a második rész itt is egy előzményfilm Yan és Ming kezdeti éveiről, valamint a bandafőnök Sam, és esküdt ellensége, Wong nyomozó előéletéről. Sőt, egyes jelenetek, leszámolás-szekvenciák láttán Scorsese ügyvédei plágiumgyanújukban valószínűleg már-már a telefon után nyúltak, bár itt inkább afféle hommage-ról, mint koppintásról van szó. Habár a második rész itt-ott igyekszik friss elemeket is hozni a cselekménybe (a feddhetetlennek hitt Wong nyomozó setét múltja), a film nagyrészt mégis az első részre való utalásokra, a sikerfelelősnek gondolt elemek remixére és az eposzi háttér dagasztására épít. Mindeközben azonban hiányzik minden valóban fontos kellék, például a két főszereplő – őket két ifjúkori helyettesítő játssza jóval alacsonyabb színvonalon. Legfőbb probléma azonban a ritmustévesztés és a képi világ ellaposodása. Az első rész neo-noiros füstüveg hatású hangulata, karcos keménysége, költői naturalizmusa jóval szimplább hatású és szerkezetű triád-tablóvá lappad.

A harmadik résznél a rendezőpáros érezhette, hogy az édes-savanyú, lassúdad eposzi önszerelem kevés a befejezéshez, és megpróbáltak visszatérni az első rész feszesebb dramaturgiájához. De a mítosz makacs bilincs, és végül kicsit átvariálva nagyjából újraforgatták az első részt – némileg több romantikával és kevesebb izgalommal. A beépített rendőrt, Yant és bandafőnökét, Samet egykor lelövő álrendőr triádtag, Ming nyomozó, magamentése és nyugodt lelkiismerete érdekében igyekszik eltüntetni a maffiózó múltjára utaló nyomokat, hogy tisztára mosakodva végleg megtérhessen a jófiúk közé a rendőrség kebelére. De persze nem ő az egyetlen beépített triádtag, mielőbb ki kell hát iktatnia a többieket.

Különlegességként a rendezők azt találták ki, hogy egymásra pakolják az idősíkokat, így aztán a harmadik részbe vissza lehetett csempészni az első részben meggondolatlanul lelőtt, Yant játszó Tony Leung Chiu Wait. Ebben a részben ráadásul gyakran keveredik hallucináció és valóság, ami az állandó időugrásokkal együtt jókora zűrzavart eredményez.

Bár a második és harmadik résznek nem sikerült megismételnie a nyitó darab bravúrját, mindenképpen maradandó minőségű triász született. Míg a Szigorúan piszkos ügyek első része finom és könnyű párlat, igazi unikum, addig a folytatásokra úgy tekinthetünk, mint amelyek két nagy vizeshordóba öntve feloldják és elkeverik ezt az esszenciát. De hígítás és pancsolás ide vagy oda, ez a két adag utángyártott szörp is jobb az utóbbi időben kapható pocsolyaitaloknál, még ha nem is száll úgy a fejekbe, és nem mámorít úgy, mint az első csapolás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1605