KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Chicago

Színház az egész alvilág

Hungler Tímea

Ha nem lehetsz híres, legyél hírhedt. – Rob Marshall musicaljében a muzsika hangjai az őrült nők ketrecében szólnak.

 

Alkoholtilalom, gengszterháborúk, bontakozó emancipáció és természetesen dzsessz minden mennyiségben – ez az 1920-as évek Chicagója. Rob Marshall, rendező tizenhárom Oscarra jelölt filmjével, a Chicagóval nem kisebb vállalkozásba fogott, mint hogy a világhírű Broadway musicalt, melyet valamikor a legendás Bob Fosse, a Kabaré és a Mindhalálig zene direktora rendezett és koreografált a világot jelentő deszkákon, vászonra álmodja.

Hogy hozott-e valami újat a Chicago a filmmusicelek történetében? Rob Marshall filmje igényes, szórakoztató alkotás, kifejezetten kellemes időtöltés, amely azonban hatását legfőképpen az eredeti mű, a John KenderFred Ebb szerzőpáros által jegyzett halhatatlan zenének, no meg annak a Catherine Zeta-Jonesnak köszönheti, aki Velma Kelly, a vaudeville sztár mellékszerepében nem átallja leragyogni a vászonról a főszereplő Renée Zellwegert. A filmnyelv tekintetében a mozi azonban nem hat a reveláció erejével, mintha egy színházi előadást vitt volna vászonra a rendező, így a Chicago egy nem túl eredeti, de szórakoztató film lett, amely stílusában kicsit a Kabaré hangulatát idézi, azzal viszont, hogy a dalbetétek gyakorta a valóság illusztrációjaként, a szereplők képzeletében csendülnek fel, a Táncos a sötétbenre emlékeztet.

Pedig a mozi ígéretesen indul, a történet igazán eredeti. A sztárságról ábrándozó Roxie Hart (Renée Zellweger), aki a kabarécsillag, Velma Kelly (Catherine Zeta-Jones) nagy rajongója, megöli szeretőjét, amikor ráébred, hogy a férfi csak hitegette azzal, hogy sztárt farag belőle. A gyilkosság vádjával börtönbe került Roxie legnagyobb megdöbbenésére imádott Velmájával találkozik a hűvösön, aki kabarészámának állandó résztvevőjét, saját nővérét valamint férjét küldte az örök vadászmezőkre, amikor szerelmi légyotton kapta a párocskát. Roxie számára végre adott az alkalom, hogy Velma elé furakodjon, így a „ha nem lehetsz híres, legyél hírhedt” elvének alapján megkezdődik a börtön falai között a két nő között a rivalizálás, amelyhez a tárgyalás újabb és újabb fordulataira kiéhezett média biztosítja a hátteret.

A párhuzam a showbusiness és a bűnöző életforma között nyilvánvaló: az újságok címlapjára csak akkor kerülhet az ember lánya, ha minimum született gyilkos vagy vaudeville sztár, ha pedig a kettő kombinációja, az előnye szinte behozhatatlannak tetszik. Roxie azonban megpróbálkozik a hátrány lefaragásával, szerepkörének, a naivának a felépítésében tehetséges rendezőre is akad az ügyvédje (Richard Gere) személyében. A férfi színházi előadáshoz méltóan vezényli le a próbafolyamatot, segít betanulni Roxie szövegét, aki végül vallomásával a premieren megrázó erejű, Oscar-díjas alakítást nyújt a szakavatott közönség, az esküdtek és az igen tisztelt bíróság színe előtt.

Amíg a film egyetlen hímnemű dalos pacsirtája, Richard Gere a musical felénél meg nem jelenik, kizárólag nők fakadnak dalra, perdülnek táncra, igazi feminista alkotást láthatunk a vásznon. Így Gere felbukkanása, jóllehet a színész sikerrel abszolválja az önimádó ügyvéd szerepét, épp olyan stílustörést eredményez, mint amikor a kamera néhány szekvencia erejéig kimozdul a film hangulatát meghatározó zárt terekből (kabaré, börtön, tárgyalóterem), vagy amikor a magyarnak mondott férjgyilkos egyetlen magyar mondattól eltekintve („Ártatlan vagyok”) keverék szláv nyelven szólal meg. A Chicago ezeknek a stílustöréseknek a fényében nem nevezhető egységes műalkotásnak – és nagy valószínűséggel a filmtörténetet sem fogja újraírni –, Zeta-Jonesnak és a mindhalálig szóló dzsessznek köszönhetően azonban vitathatatlanul bárkit rabul ejt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2154