KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámok

Báron György

 

E film a harmadik világból, Marokkóból érkezett hozzánk, s ez a tény eleve olcsó fölmentést kínálhat a bírálónak. Végre is ezeket a műveket – mégha nem valljuk is be – nemigen szoktuk Fellini vagy Bresson mércéjével mérni; gyermeknek szóló vállveregetéssel dicsérjük meg alkotójukat a politikai jószándékért, s távoli világ üzenetének fölerősítéséért, s ezenközben hajlamosak vagyunk szemet hunyni a lélekábrázolás „európai mélységének” hiánya vagy a feltűnő szakmai hiányosságok fölött. Nos, a legtöbb, amit Souheil Ben Barkáról, az Ámok rendezőjéről elmondhatunk, hogy kinőtt e kisdedóvóból; nincs szüksége lenéző elnézésünkre. Igaz, biográfiája szerint a Nyolc és fél élménye indította a filmkészítés felé, ez pedig igencsak kifinomult, mondhatni európaias ízlésre vall. Később Olaszországban Fellini asszisztense lett; volt kitől tanulnia.

Az Ámok, bár Marokkóban készült, Dél-Afrikában játszódik, a sowetói vérengzést idézi föl. Tárgya tehát elsődlegesen politikai: a rasszizmus, a fajüldözés. Az ilyesfajta filmektől némi okkal ódzkodik az olcsó politikai tucatkrimiktől megcsömörlött néző. A filmpiacon két variáns ismeretes, s egyik sem túl épületes. Az egyik az amerikanizált (vagy italizált) változat, a profi politikai kommersz – Costa Gavras, Damiani, Verneuil és a többiek munkái –, mely a politikai mondandót, leplezve vagy leplezetlenül, a mindenkori filmbiznisz szempontjainak veti alá. A másik – nevezzük harmadik világbeli (esetleg kelet-európai) változatnak – suta filmes vezércikk, mely se nem profi, se nem élvezetes, viszont többnyire vitathatatlanul jószándékú (az ezzel kapcsolatos bírálói mentségeket lásd fentebb). Az Ámok alkotója leleményesen lavírozik e két filmtípus között, helyenként figyelemreméltó invencióval hasznosítva azok erényeit, s elkerülve csapdáit. Az Ámok legalább olyan hatásos, profi munka, mint a megfelelő amerikai vagy olasz mozidarabok. Az egyik cselekményszál, mely egy fehérbőrű újságíró nyomozását követi végig, ez utóbbi filmek talán leggyakoribb közönségvonzó kliséjét építi be a történetbe. Aki tehát fordulatos politikai krimit vár a filmtől, megkapja, nem is rossz színvonalon. Ugyanakkor Ben Barka filmje több közönségvonzó kommersznél. E filmnek igazi súlya és tétje van; tragikus komolysága fokozatosan magával ragadja a nézőt. A cselekmény, akár egy dél-afrikai Odüsszeia. Élt egyszer egy feketebőrű tanító, valahol Dél-Afrikában, egy kis faluban, mesebeli békében. A bugyuta és korrupt néger törzsfő uralma alatt élő közösség nem hallott fehérekről, fajüldözésről,   harcokról, sztrájkról, nagyiparról. Aki közülük elindult a titokzatos messzi városba, többé nem jött vissza, nem is adott hírt magáról. Egy napon felkerekedik hősünk, hogy meglátogassa a városban élő húgát és fiát. Elindul, s alámerül a város poklában, anélkül, hogy bármit is értene mindabból, ami ott történik. Józan ésszel mindez ugyanis valóban érthetetlen, mégha mi, „művelt”, újságolvasó mozinézők érteni véljük is. S ez az ártatlan, mondhatni „természeti” nézőpont Ben Barka filmjének igazi nagy aduja. Az Ámok igazából nem az apartheidről, s nem is a feketék harcáról szól, hanem az őrületről, a modern világ démonológiájáról, mely helyenként és időnként egészen elképesztő és nyílt formákat ölt. Ezért, hogy középponti hőse afféle rezonőrfigura; nem áll egyik oldalon sem, nem mészárol és nem mészároltatik; egyszerűen csak végignézi és végigszenvedi ezt a modern apokalipszist, majd kóválygó fejjel, döbbenettői révülten visszamegy a világtól elzárt kis falujába, s a film záróképén végeérhetetlenül sorolja feleségének az ismerős halottak neveit. Ben Barka filmballadája egy sarkaiból kifordult, irracionális világot mutat be, a téboly és az erőszak országlását, mely szétroppantja, maga alá gyűri az eszményeket, az erkölcsöket, a józan észt, mindent, ami emberi. Az Ámok, ez a figyelemreméltóan tehetséges és komoly alkotás, ettől válik fontossá és időszerűvé a világ nyugodtabb tájain élő mozinézők számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6333