KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Visszajelzés

Győzelem, ami felér egy vereséggel

Bársony Éva

 

Gelman rendíthetetlen optimista.

Nála ott van két igaz ember, akire biztosan épülhet a jövő. Az egyik, aki nemcsak tudja, hanem ki is mondja az igazságot. A másik, aki érvényre juttatja. Az előbbinek ismerete és bátorsága, az utóbbinak hatalma és belátása van hozzá, ők ketten már elegendők ahhoz, hogy megakasszák egy hibás folyamat önmagát újratermelő automatizmusát, így indul be a Gelman-féle dramaturgia az Egy ülés jegyzőkönyve (Prémium) színpadán, és így a Visszajelzésén is.

Ami a tudományos felfedezés létrejöttében a hipotézis, az Gelman dramaturgiai levezetésében a két kulcsfigura. Eleve feltételezi őket, vállalva egy szigorúan oksági folyamat feltárásához a romantikus kiindulást. Ahogy Newtont a gravitációelmélet felismerésében és kidolgozásában nem befolyásolta, hogy az a bizonyos alma lepottyanva szétzúzódik-e, vagy épségben megússza a fizikai törvény demonstrálását, és egyáltalán: alma vagy más egyéb test zuhan-e a tömegvonzásnak engedelmeskedve, úgy Gelmant sem érdeklik hőseinek pszichés elváltozásai, és egyáltalán személyük egyéni vonásai, miközben a társadalmi tudathasadás sajátos működésének alapképletét szerkeszti meg a színpadán. Ehhez szereplőiből csak annyira van szüksége, amennyit belőlük meghatároz a társadalmi munkamegosztásban és a hatalom gyakorlásában elfoglalt helyük.

A társadalmi mechanizmus hibás működését a Visszajelzés ugyanarra a képletre vezeti vissza, mint amit már az Egy ülés jegyzőkönyvében Gelman felállított. A dramaturgiai felállás is változatlan. Ám az érvényességi kör tágabb; a Jegyzőkönyv vállalati vezérkarának szűk körén túllépve, a Visszajelzés konfliktusa magas vezetői szintig, a területi pártbizottságig és a minisztériumig gyűrűzik. A megoldás elvesztette jovialitását; semmiféle Deus ex machina nem fordíthatja negatívumból pozitívumba a végeredményt. Leállíthatatlanul meg kell vívni a győzelmet, noha már mindenki tudja róla, hogy – az egyik fontos figura megfogalmazásában –: „nem győzelem, hanem súlyos hiba”.

A Visszajelzésben ismét egy hatalmas építkezésen kísért Patyomkin herceg szelleme. Látványosnak ígérkező termelési eredményről derül ki, hogy csak látszatra eredmény, valójában az építkezés befejezésének hosszú időre elháríthatatlan akadálya. A látszat sok mindenkinek érdeke, látványos önigazolás, végig a vezetői hierarchia magas lépcsőfokaiig; így hát Gelman két igaz embere, a közgazdásznő és az új párttitkár nyílt titkot leplez le. És miután a nyílt titkok leleplezése ütközik rendszerint a legmakacsabb ellenállásba, őket éri az igazi meglepetés. Módjuk van kitapasztalni, hogy a látszatra irányult személyes érdekek az adminisztráció útjain miként öltik magukra fokozatosan a gazdasági szükségszerűség mezét.

A Visszajelzést Gelman úgy írta meg, hogy jobban hasonlít egy dialogizált jegyzőkönyvre, mint a Jegyzőkönyv. A nemzeti színházbeli előadás formát talált hozzá, a szovjet filmváltozat is (amit láthattunk a moziban), a televízió-feldolgozás megmaradt a hagyományos tévémódszernél. Mihályfi Imre tartózkodott mindentől, ami egyéni koncepcióra vallhatna, a rendező személyes jelenlétére utalna. Így aztán nyitott marad a kérdés: mi késztethette rá, hogy az ismert műnek még egy változatát tárja a nézők elé? Még a dokumentumfilmet utánzó tévéjátékdivatnak sem engedett; ami pedig ezúttal bizonyos megoldások révén, ha nem is művészi élményt, de gyors eligazodást hozott volna a vezetői hierarchiában. A néző aktív részvételét kihívni nemes cselekedet, ám mégsem kívánható, hogy papírral-ceruzával üldögéljen bárki is a képernyő előtt, ha tudni akarja, ki kicsoda, és milyen funkció nevében beszél. Olyan darabban, amely szinte kizárólag akkor tartja ébren az érdeklődést, ha azonnal pontosan tudható, kinél van éppen a labda.

Gelman szikár dramaturgiája látványos színészi játékkal nem díszíthető. Egy jegyzőkönyvből sorstragédiát előadni – biztos kabaré. Csak jegyzőkönyvként felmondani – fárasztó szürkeség. A darab elfogadtatásáért azok a színészek tették a legtöbbet, akik nem igyekeztek pszichológiát írni a figurájukhoz a szerző helyett, ám mégsem maradtak adósak a szerepértelmezéssel. Kállai Ferenc azért volt kiemelkedően jó a járási párttitkár szerepében, mert bár a funkciót szólaltatta meg, de a funkció mögött megbúvó emberről a magatartása és viselkedése sok mindent elárult. Márkus László a véleményét játszotta el a kombinát vezetőjéről, Rajhona Ádám építésvezetője túlhajszolt volt, szavát is alig lehetett érteni. Andorai Péter korrektül mondta végig az egyik kulcsszerepet. Hámori Ildikó szigorúsággal igyekezett feledtetni a másik kulcsfigurát mozgató szerzői romantikát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7923