KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Amerikai elnökfilmek

Kampánymozi

Az elnök filmje

Vágvölgyi B. András

A nyertes választási kampányhoz, akár a sikeres hollywoodi filmhez, nélkülözhetetlen az eredeti forgatókönyv.

 

Milyen film készíthető a most zajló amerikai elnökválasztási kampányból? Milyen film hőse lehetne Amerika leköszönő és leendő elnöke? Mi érdekesebb, mint hatalom és popkultúra összefonódása?

 

*

 

A hét-nyolc éve a nemzetközi politikai-kulturális elutasításba fagyó pop- és filmkulturális szuperhatalom novembertől (januártól) mindenképpen más világ lesz. George W. Bush lelép a történelem színpadáról, dicsfény nem fogja övezni, s akkor még eufemisztikusan szóltam. Alelnöke, a kétes hírnevű Dick Cheney nem indult posztjáért, ha a saját pártjából érkezett republikánus jelölt nyer, az is nagyon más világ lesz. Mikor George W. Bush az Egyesült Államok elnöke lett, a Village Voice, a rebellis New York-i hetilap, a prezident beszőrösített arcmásával a címlapján jelent meg „Hail the Chimp!” („Dicsőség a majomnak!”) felirattal. Az új elnök vagy nyolc hónapig nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, széles körben úgy értelmezték, csalással nyert Al Gore ellen, a kormányzás dagadt ruháját Cheney-re hagyta, maga leginkább golfozott és igyekezett belakni a Fehér Házat. Aztán eljött szeptember 11., és onnantól minden más lett. A Fahrenheit 911-ben meglehetősen kínos képsorokat látni a kezdeti töketlenkedésről. Ennek a dokumentumfilmnek 2004-ben Arany Pálmát adott az egyébként apolitikus Tarantino vezényelte cannes-i zsűri, minek köszönhetően Michael Moore a csúcsra jutott, noha nincs talán két ennyire eltérő amerikai filmkészítő. (Moore a valóságot filmezi, de gyakran igen hamis kép rajzolódik ki „dokumentumaiból”; Tarantino a maga örökkamasz mozi-álomvilágát gyarapítja, amiből viszont sokszor nagyon is realista képet kapunk a mai amerikai valóságról.)

A kezdeti tétovaság után Bush megtalálta a maga jelszavát – „War on Terror” – és ebben nyomta végig az elmúlt hét évet. Az ő elnökségének legtipikusabb popkulturális vetülete a 24 című televíziós sorozat, melynek negyedik évadjánál tart a Magyar Televízió, de mifelénk nem lett nagy siker, nálunk ahhoz bugyutábbnak kell lennie egy tévészériának.

 

 

Bush mozija: a 24

 

A sorozat alkotói (Joel Surnow és Robert Cochran) már korábban elkezdték a tervezgetést, 2001 októberében indult volna útjára (a Nikita, A Keselyű három napja és A Sakál napja voltak mozis előképei), de az események miatt csúsztatták egy hónappal. Aki nem ismerné a 24-et: már a hetedik évadánál tart, a főszereplő egy Jack Bauer (Kiefer Sutherland) nevű terrorelhárító ügynök Los Angelesből, minden évad valamilyen nagy világveszélyt hárít el magasan fejlett technológia és emberi erő által. A támadók vagy segítőik általában muszlim terroristák, kiégett korábbi nyugati ügynökök, szerb és orosz nacionalisták, Jack Bauer pedig Jézus Krisztus, Dirty Harry és Will Cane seriff (Gary Cooper szerepe a High Noonban, Fred Zinneman 1952-es western-klasszikusában) egyenlő arányú keveréke. Bauer egyik fő eszköze a kínvallatás, de Jack Bauer úgy kínvallat, ahogy egy édesanya szeret. A sorozat a jobbosnak tudott Fox TV-n megy, Joel Surnow a keresztényfundamentalista rádiósztár Rush Limbaugh barátja, sokan Abu Graib és Guantanamo tömegkulturális igazolását látják a sorozatban. Ugyanakkor az első és második évad elnöke Dennis Haysbert fekete színész; több elemző szerint – bár Clintonról és Colin Powellről mintázták – Barack Obama kezdeti sikerei az előválasztásokon ahhoz is köthetőek, hogy egy roppant népszerű televíziós sorozatban az általa megszemélyesített figura amerikaiak tízmillióit szembesítette egy fekete elnök reális lehetőségével. (A hetedik évadot most mutatják be Amerikában, ebben női elnök vezeti az Államokat, de ez Hillary Clinton szempontjából már megkésett segítség. Viszont Palmer elnök filmbéli felesége, Sherry olyan gonosz, hogy még az amerikai jobboldalon az elnökné Hillaryról bőséggel tenyésző összeesküvés-elméleteket is jócskán überolja.) Liberálisok és konzervatívok is szeretik, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az egyik mostani elnökjelölt, John McCain is megjelent egy-két évaddal ezelőtt a 24-ben, a Los Angeles-i terrorelhárítás igazgatójának vitt be egy aktát, letette az asztalra, majd illedelmesen távozott.

 

 

McCain mozija: Vietnam

 

Ha igaz az a félfüllel hallott „anekdota”, ami állítólag John McCainnel esett meg a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, akkor Ronald Reagan óta John McCain lenne a legigazibb amerikai mozielnök. Történt McCainnel állítólag, hogy 1967 körül Észak-Vietnam fölött a helyi légierő lelőtte az általa vezetett haditengerészeti bombázót, és a kelta (skót) gyökerű hadfi fogságba esett. A vietnamiak sem voltak hülyék, tisztjeik közül nem egy a Frunze Akadémián végzett, kiszúrták rögtön, hogy a katapultálással túlélő fiatalember „third generation West Point”, már a nagyapja is admirális volt, nemhiába született Panamában, a kedves papa éppen az ottani amerikai igazgatású csatornaövezetet parancsnokolta. Gondolták, kicserélik, mint később Luis Corvalant Vlagyimir Bukovszkijra a berlini Glienecke-hídon, de a fiatal McCain nem állt kötélnek. Nem kért különleges bánásmódot, verték, tigrisketrecben tartották (vö.: Michael Cimino: Szarvasvadász; 1978), hat évet húzott le így, a karját pont ezért nem tudja vállmagasságnál magasabbra emelni, ezért a sok mulatságos mozdulat kampánygyűléseken. Egy alkalommal az észak-vietnamiak állítólag felolvastattak vele egy nyilatkozatot tévékamerák előtt. McCain kézbe vette a papírt, arcán furcsa rángás futott át, az Egyesült Államok politikájának, népének, alkotmányának elítélését kellett felolvasnia. Bal szeme tikkelni kezdett, kezében a papír megremegett, tarkójához AK-47-es mintájú géppisztoly torkolata szorult, a korábbi verésektől hasogatott a dereka, válla. A kamerát bekapcsolták, arcán szétfutott a derített fény, és John McCain, ha tikkelve, fájdalomba merevedett testtel is, de felolvasta a vietnami kiáltványt. Utólag, mikor amerikai elemzők videóról visszanézték az anyagot, döbbenten állapították meg, hogy McCain bal szemének tikkelése morzejel, miközben olvassa az Amerikát elítélő vietnami pamfletet, azt morzézza, hogy torture (kínzás). Elviselhetetlen fájdalommal vették rá a gyalázkodás felolvasására, de ezt nem esetleges szabadulása után egy washingtoni tisztiklub kandallójának melegében, scotch-csal a kézben, hanem még a helyszínről kívánta tudatni az övéivel. Egy köztünk élő John Wayne! A Zöldsapkások parancsnoka, egy ember Alamo omladékai közül, partraszálló Omaha Beach-ről! Kíváncsi lennék, színésziskolai felvételin, de castingon, próbafelvételen hány színészszakmára készülő vagy abban akár már nagyot is alkotó szakember tudná megugrani ezt az akadályt! (Szemmorze + remegő szájszélű felolvasás stresszes körülmények között.)

A háborús filmnek nagyon erőteljes szubzsánere a vietnami háborús film, és ebben a vietnami háborús filmben – akár igaz e legenda, akár nem – John McCain valóságos főszereplő.

 

 

Obama filmje: az áramvonalas vállalkozó

 

Obama-film? Attól is függ, ki csinálja majd: Oliver Stone? Spike Lee? John Singleton? Politikai krimi, hip hop-megváltás, blaxploitation lesz vagy new jack, vagy történelmi tabló, Bush-bashing vagy önpiedesztál? Nem lennék meglepődve, ha a januári Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójának amerikai résztvevői közül sokan valamilyen módon Obamát vagy a kampányt ábrázolnák. Ha komoly hozzáféréssel készül ilyen film, akkor az hasonlóan izgalmas alkotás lehet majd, mint 1992 után D. A. Pennebaker és Chris Hegedus alkotása, a The War Room, mely az első és legendás Clinton-kampányról készült, egy olyan kampányról szólt, ami „örökre megváltoztatta a kampányokat”. Barack Hussein Obama alig négy éve tagja az Egyesült Államok szenátusának, azelőtt az emberiség többsége számára ismeretlen, helyi, chicagói politikus volt. Megint nagyon új, megint „örökre megváltoztatta a kampányokat” az internetes adománygyűjtés, hogy kenyai kecskepásztor-családból származott az apja, hogy részben Indonéziában nevelkedett, hogy fekete, de ezt nem hangsúlyozza; sármos, és erre az állásra a maga 46 évével mindenképpen „fiatal”. Azt szokás róla mondani, hogy olyan, mint egy áramvonalas szoftver-vállalkozó, kitalált valamit, céget csinált rá, világsiker lett a termék, meggazdagodott, és még víziója is van. Ugyanakkor a kampány előrehaladtával kritika is éri: „irónia-deficitben” szenved, sokan muszlimnak tartják, esetleg arabbarátnak. Hogy medreszbe (vallásos iszlám iskola) járt, hogy felesége Michelle – állítólag – „fehérszemetezett”, esketőpapja, Jeremiah Wright tiszteletes rasszista (fehérellenes) kijelentéseket tett. Nem járt ugyan neki Berlinben a Brandenburgi kapu, de a JFK-allúzió folytonosan kísért, az, hogy emlékeztet a legendás John Fitzgerald Kennedyre, határozottan Obama szexepiljei közé tartozik. Lesz-e fekete Camelot? Vagy Bill Clintonra hajaz majd? Obama visszafogott embernek tűnik Clintonhoz képest (őt legutóbb Gina Gershon színésznővel hozták hírbe), de talán JFK-hez képest is, ugyanakkor nagyon is benne van a homo hollywoodicus, a mozgóképet, a mozgókép hatalmát kezelni tudó ember képessége.

Egy amerikai elnökválasztási kampány érdekes film mindenképpen, nem megúszható, hogy megjelenjen fikciós formában is gyöngyvásznon vagy képernyőn.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9496