KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Monsieur Bard különös óhaja

Reményi József Tamás

 

Auguste Bard, ötvenkét éves buszsofőr, reménytelenül csúnyának elkönyvelt agglegény megtudja, hogy a szíve elhasználódott, közel a halál. Természetesen éppen ekkor, vesztenivaló híján éri a vakszerencse: milliókat nyer ruletten. A rokonság makacs tiltakozása, hajtóvadászata ellenére beteljesíti hirtelen támadt – ám egész addigi életének elfojtott, föl sem ismert ösztöneiből fakadó – vágyát: a nyeremény segítségével saját gyerekhez jut.

E különös óhaj történetét Radványi Géza rendezte 1953-ban, Franciaországban, s munkájáról így nyilatkozott egy kései interjúban: „Azt hiszem, a Valahol Európában után az egyetlen őszinte film, amit életemben még csináltam”. Őszinte, az alkotás öröméről ars poetica-szerűén valló s – tegyük hozzá – kitűnő film ez, amelynek műsorra tűzése a mai honi forgalmazás egyik legszebb ötlete. Ars poetica? Hogyan lett az érzelgősségre csábító szituációból gunyorosan bölcs állásfoglalás a teremtés dolgaiban?

A filozofikus szándékot keretjáték is jelzi, a sors fura koreográfiájának képeivel s a túl komolyan vett „tánclépések” ironikus kommentárjával. Mindez arra figyeltet, hogy példázatot látunk, olyan ember példázatát, aki egyszeriben a halál felől, a mindennapi fásult robottól, önzéstől, érdekektől megszabadultan néz az életre, felülkerekedve a kicsinyes családi pörlekedéseken és szorongásokon. Auguste olyasmire szánja el magát, amire azelőtt még szavai sem voltak: létrehozni valami szépet önnön lényéből, akibe belesulykolták, hogy ronda és semmirevaló. Megváltja a szerencsétlenségét, tudatos, körültekintő alkotómunkával, mint valamely szobrász, aki végre alkalomhoz, megfelelő feltételekhez jut. Auguste arra használja a halál intését, ami egyedül méltó az emberhez – rokonsága viszont a beteg szívből is üzletet csinálna, a halálból is pénzt, haszontalan tőkét. A „megátalkodottan” szépet teremtő személyiséget a „normális” környezet bolondnak s erkölcstelennek bélyegezheti, s bizony Auguste alig kerüli el a végső megaláztatást.

E fanyar tanulság 1953-ban sem volt új, de új és egyéni, ahogyan a meseszövésben, a jelenetezésben, a színészvezetésben ötvöződik a hűvös bölcsesség a szemérmes szenvedéllyel. Egyetlen példa. Auguste hazavisz az utcáról egy angyalarcú kisfiút, hogy – a népi hiedelem tanítása szerint – leendő gyermekének anyja szépet lásson. A kisfiú elalszik, Auguste körültekintően ügyel a nyugalmára, egyszercsak az ingaórát is megállítja, s ezzel a mozdulattal nemcsak a kisfiúét, a maga álmát is óvja, hisz az idő őellene dolgozik. Michel Simon – akinek jelenetei e gyermekkel a hat évvel korábbi Somlay Artúrt idézik nekünk – belülről sugárzó, eszköztelennek mondott színészi alakítása a szerep szemérmes-bölcs kettősségét, a naiv, tudatlan ember fölmagasztosulását lenyűgöző erővel érzékelteti. Simon játéka szemernyit sem avult mára, jólesik újra látni őt a vásznon.

Auguste-tel végez a szívroham, amikor fia világra jön. A halál és a születés közös pillanata lehetetlenné teszi, hogy alkotó s „műve” találkozzanak. De a kegyelmi állapot nagy kalandjának köszönhetően ötvenkét évi vegetálás után mégis elmondható: Monsieur Bard nem élt hiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4262