KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Slam

Galambos Attila

 

A költészet romantikája és a versfaragás gyötrelmes nagyszerűsége adja a Slam című film alapját. A címbeli kifejezés az észak-amerikai nagyvárosi folklór terméke. A rap versszövegek előadásáról volna szó. Filmbéli hősünk költő és alkalmi drogdíler. A két foglalatosság sajátosan kapcsolódik össze a washingtoni utcán: a felettes drogbáró anyagot oszt és verset rendel. Hősünk így kettős értelemben is négerré válik. Keményen megdolgozik az elismerésért. Szívszorongató képek peregnek az elmélyülten sétáló poétáról, közben a nagy veres napkorong száll alá. A mű kész, de a szájhagyományozás pillanatában golyó találja a megrendelőt, a poétát pedig fülön csípik a szintén fekete rendfenntartók. Börtöndráma következik, fájó kérdésekkel: valóban rácsok közt a helye némi fű miatt a srácnak, feltétlenül be kell állnia a huszonéves feketék szabványtáborába, ahol a börtönviseltség gyakoribb, mint az érettségi, és ha már bekasznizták, miért kell választania a rácson belüli klánok közül? A költészet sajátos, jól ismert romantikus felfogása segíti ki barátunkat az utóbbi dilemmából: a börtönudvaron előadott költemény érinthetetlenné teszi, sőt a tehetség jutalma az egyik klánvezér által letett óvadék és a börtön-tanítónő feltűnő szimpátiája. Az ideiglenesen visszanyert szabadság az erőszakmentesség hirdetésével és bimbózó szerelemmel kezdődik, költői elismeréssel és drámai felismeréssel végződik: sorsunkat vállalni kell, közösségi béklyóinktól nem szabadít egyéni tehetség és szókimondó ritmusos verselőadás.

A Slam esszéfilm, annak minden erényével és hibájával együtt. A dialógusok, a színészi játék, a képi megoldások mind a mondanivaló szolgálatában állnak. Egyedül az elhangzó versek ritmusa töri meg az alkalmazott művészet érzetét. A gondolat persze súlyos és komoly: élhetjük-e a magunk életét, kiszakadhatunk-e a közegből, melyből vétettünk, hol az egyéni érvényesülés és a felvállalandó csoportérdek határpontja? A Slam hálistennek nem válaszol egyértelműen a kérdésekre, mint Spike Lee nyomasztóan ideologikus, ám hasonló szellemű művei, és ez cannes-i Arany Kamerát és Sundance Nagydíjat ért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4521